BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény 1957 óta működik, folyamatosan módosuló szerkezettel. Az intézmény korábban országos beiskolázással látta el az óvodáskortól a szakmatanulásig bezárólag a sajátos nevelési igényű tanulók speciális nevelését- oktatását. Befogadási hatáskörét néhány évvel ezelőtt szűkítették.
A jelenleg nagyjából 400 fős tanulólétszámmal, illetve 169 alkalmazottal működő intézmény fenntartására Vas megye önkormányzata az elmúlt években egyre kisebb összeget tudott fordítani. Az idei évtől tovább csökken a támogatás, az sni-s gyermekek és családjaik számára magas szakmai színvonalú nevelést, oktatást és rehabilitációt biztosító intézmény helyzete egyre nyugtalanítóbb, további fennmaradása egyre bizonytalanabb, az intézmény a léthatárra ért.
Ezt alátámasztandó az államtitkári választ követően átnyújtok majd egy CD-t államtitkár úrnak. A Dr. Nagy László EGyMI az országban egyedülálló módon fogadja az 1-8. osztályos SNI-s gyermekeket, emellett kollégiummal is rendelkezik, ezért kiemelten fontos, hogy életben tudjon maradni. Komoly szakmai tapasztalatokkal bíró személyekkel beszélve bátran jelentem ki, hogy a normál iskolába történő integrálás ez esetben nem nyújthat megoldást, sőt a társadalom szempontjából rendkívül súlyos problémákhoz vezethet.
A kiutat az jelenthetné, ha a sikeres szakmai munkát folytató intézmény országos befogadási hatáskörrel minisztériumi fenntartás alá kerülne. Az elmúlt 8 év vezetőinek felelőssége vitathatatlan, de most már nem elfogadható, ha rájuk mutogatnak, hiszen már az önök térfelén pattog a labda. Az intézményben tanuló gyerekekkel és az ott dolgozókkal együtt bízom benne, hogy a nemzeti együttműködés kormánya nekiáll végre az érdemi lépések megtételének ezen a területen is.
Tisztelt Államtitkár Úr! Mi lesz a kőszegi Dr. Nagy László Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény sorsa? Mi vár az ott tanuló gyerekekre? Milyen megoldási javaslatai vannak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumnak az intézmény megmentésére?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem