DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR
DR. ORBÁN VIKTOR miniszterelnök: Köszönöm szépen a szót, házelnök úr. Mielőtt egy-egy hozzászólásra szeretnék választ adni, egy általános kérdéssel szembesülni kell: minden hozzászóló, legalábbis az ellenzékiek azt mondták, hogy nem látják pontosan, mi történik. Elnézést az ismétlésért, csak nyilván nem voltak bent a teremben, amikor a beszédemnek ehhez a részéhez érkeztem.
Szeretném felsorolni, hogy 2010. december 23. és 2011. február 15-e között mi minden történt ebben az országban. Először is, a 40 éves munkaviszonnyal rendelkező nők a döntésük alapján elmehetnek nyugdíjba. Ez korábban nem így volt. (Szűcs Erika közbeszól.) A magánnyugdíjrendszert átalakítottuk, és újraépítjük a közbizalmat az állami nyugdíjrendszer iránt, és ezért egy átfogó nyugdíjreform első két lépését másfél hónap alatt megtettük.
Ebben az évben január 1-jétől 3 éves lett a gyes. Meghosszabbítottuk a lakásárverezési moratóriumot annak érdekében, hogy megvédjük azokat az embereket, akiket kilakoltatás fenyeget. Újjászerveztük a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Felállítottunk egy olyan új szervezetet, amelytől elvárható, hogy eredményesen gyűjtse be a lecsökkentett adó mellett a szükséges adóbefizetéseket.
Az Európai Uniótól megkaptuk a kedvező döntést egy bonyolult eljárás eredményeképpen, és pillanatokon belül megkezdődik egy több ezer munkahelyet teremtő nagyberuházás Győrben. Megállapodtunk a fuvarozókkal, és a magas üzemanyagár-emelés miatt egy kereskedelmi gázolajrendszert hoztunk létre. Megkötöttünk több megállapodást, amelyek ahhoz vezetnek el bennünket, hogy Magyarország kiszabaduljon az energiafüggőség helyzetéből. Most csak azokat a dolgokat mondtam el önöknek, amik az elmúlt 45-50 nap alatt történtek.
Komolyan gondolják, hogy ez egy olyan kormány, amelyik nem diktálja a tempót? Én arra emlékszem még az őszi ülésszak során, hogy önök állandóan azt kérték tőlünk, hogy lassítsunk már, ne hozzunk annyi döntést, ne szervezzünk át annyi mindent. Most meg hirtelen kevés lett, tisztelt hölgyeim és uraim? Úgyhogy általában szeretném kérni önöket, hogy annak érdekében, hogy ennek a vitának ne csak az önök felháborodási energiáit felszabadító hatása érvényesüljön (Szűcs Erika közbeszól. - Derültség az MSZP padsoraiból.) - megértem, hogy fontos -, hanem az ország javát is szolgálja, vegyük egymást komolyan, és próbáljunk olyan állításokat megfogalmazni, amelyek egy korrekt vita kiindulópontjául szolgálhatnak. Az a megállapítás, hogy a kormány ne tudná, mit akar, és ne hozna megfelelő ütemben döntéseket, ez egy olyan állítás; ami kívül van a hihetőség határán. (Szűcs Erika: Élen jár!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami Vona Gábor úr megjegyzéseit illeti: szeretném világossá tenni, hogy forgatókönyv szerint haladunk, amit én minden egyes adandó alkalommal el is mondok. Az első ülésszak idején, közvetlenül a kormányváltás után az volt a feladat, az MSZP-sek ugyan vitatják, hogy a helyzet nehéz lett volna, de a feladat mégiscsak az volt, hogy megmentsük Magyarországot az összeomlástól. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból. - Közbeszólások a Fidesz padsoraiból: Így van!) A második ciklusnak az volt a feladata, hogy ne csak megmentsük a közvetlen veszélytől, hanem stabilizálni kezdjük az ország helyzetét, hogy utána a nagy átalakításokat el lehessen végezni. Ha nem stabilizáljuk a helyzetet bankadóval, válságadóval és még jó néhány hasonló döntéssel, ha nincs biztos pénzügyi alapja a 2011-es és 2012-es éveknek, akkor nem tudjuk újjászervezni az országot. Megvan a dolgoknak a rendelt ideje és a szabályos üteme. Tehát stabilizáltuk az ország helyzetét.
Most egy új alkotmányt fogunk elfogadni itt a Házban április végéig, utána ennek az évnek a végéig, 2011 végéig megalkotjuk a szükséges kétharmados törvényeket, hogy az egész alkotmányos rendszer képes legyen megújulni, és közben egyébként a nagy, mindannyiunk számára fontos szektorok újjászervezését is el fogjuk kezdeni. Én azt szeretném mondani önöknek, hogy azért némi figyelmet szenteljenek annak is, ami a Házon kívül történik. Nem tudom, önöknek nem tűnt-e fel, hogy az elmúlt hónapokban zajlik egy szakmai konzultáció az oktatási rendszer jövőjéről. Mindenkit meghallgatunk, akit meg lehet. (Közbeszólások és derültség az MSZP padsoraiból.)
Én elmondtam már az előbb is, hogy mi nem azt a politikát folytatjuk, amit a meglehetősen elitista vonalat képviselő Szocialista Párt erőltetett az országra, miszerint: megreformálunk benneteket, ha beledöglötök is. Mi ezt nem fogadjuk el. Ezért először, mielőtt bármilyen nagy átalakítás és átszervezés megindulna, konzultációkat tartunk. Hónapok óta zajlik az oktatási rendszerről zajló konzultáció. Hasonlóképpen hónapok óta zajlik, járjuk körbe az országot, az egészségügyi átalakítással kapcsolatos várakozásokat és igényeket felmérendő. (Szűcs Erika: Az adórendszer ügyében!)
Aztán amikor ezen túl vagyunk, akkor be fogjuk terjeszteni ide, a Ház elé a beszédben említett időpontig azokat az elgondolásokat, amelyek még nem a megoldások, csak alkalmasak arra, hogy önök majd megtalálják a megoldást, mert ezekről a kérdésekről önöknek kell törvényt alkotniuk. A kormány el fogja végezni a munkáját, olyan dokumentumot terjeszt elő, amely alkalmas egy vita alapjául, hogy önök aztán eldönthessék, hogy milyen legyen a magyar oktatás, milyen legyen a magyar egészségügy a következő 10-15 évben. Ez a dolgok normális rendje, ha az ember valóban demokrataként szeretne egy ország számára megújulást elérni.
A közbiztonság kérdése. (Egy hang a Jobbik padsoraiból: Az meg van oldva! - Derültség az MSZP és a Jobbik padsoraiból.) Először is, szeretném jelezni az önök számára, hogy Ózdon valóban volt egy nemzeti konzultáció a közbiztonság kérdéséről, és ha még van erejük és idejük visszaemlékezni, mert nagyon réginek tűnik a sok döntés miatt, a nyáron meghozott törvénymódosításokra, akkor annak az ózdi konzultációnak az ott elhangzott javaslatokat, véleményeket tekintve körülbelül 90 százaléka bekerült - az önök döntése révén is - a magyar jogrendszerbe. Olyan új eszközöket vezettünk be, amelyek korábban tabunak számítottak, és elutasította őket mindenki. Ennek meg is van a hatása, még ha önök is egyébként kétségbe vonják ezt. Nem lehet azt mondani, hogy az ország ma közbiztonság szempontjából ugyanolyan állapotban lenne, mint volt ezelőtt 9 hónappal. Ez egészen… (Felzúdulás és közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között Szűcs Erika: Megjavult a közbiztonság!) Én értem, hogy önök ezt szeretnék, de nem így van! (Derültség a kormányzó pártok padsoraiból.)
Az ország nincs rosszabb állapotban közbiztonság szempontjából, és ráadásul önök is ismerik a megoldást: rendőröket kell szolgálatba állítani. Szeretném önöket tájékoztatni, hogy március 6-án 1960 tiszthelyettes teszi le az esküjét annak a megfeszített munkának az eredményeképpen, amit az elmúlt hónapokban a belügyminiszter végzett, hogy legyen elég rendőr, akit ki lehet, és ki kell küldeni a közbiztonság érdekében az utcára. (Szűcs Erika: Munkája legyen, meg pénze az embereknek, nem rendőr kell!) Még egyszer mondom: 1960 tiszthelyettes teszi le az esküt március 6-án.
Ami pedig azt a kérdést illeti, hogy az ózdi nemzeti konzultáción kívül jártunk-e még Borsodban: mindenkinek szeretném felhívni a figyelmét, hogy ott egy árvíz volt. A kormány tagjai egymásnak adták a kilincset, mindennap volt ott valaki, magam is, annak érdekében (Közbeszólások az MSZP padsoraiból, többek között: Most már vétek visszaadni!), hogy el tudjuk hárítani a közvetlen veszélyt. Tehát arra a kérdésre, frakcióvezető úr, hogy jártunk-e ott azóta is, a válasz az, hogy jártunk - sokan, sokszor.
Ami pedig az egyiptomi forradalmat próbálja összefüggésbe hozni a személyemmel, ott azt szeretném önnek mondani, hogy ne higgyen el mindent, amit olvas. Nem igaz, hogy mindenről én tehetek, ami rossz a világban. (Derültség és szórványos taps a kormányzó pártok padsoraiban. - Novák Előd: Nem rossz! - Egy hang az MSZP padsoraiból: Gyurcsány a hibás!)
Ami azt a kijelentést illeti, és engedjék meg, hogy ennek azért kellő teret és komolyságot adjunk, miszerint Magyarországnak nincs jövője az Európai Unióban, itt a következőt szeretném a képviselő úrnak mondani. Először is, irigylem a magabiztosságát és a jövőbe látó képességét. Tekintettel arra, hogy maga az Európai Unió is átalakulásban van, ezért kijelenteni, hogy nekünk ott nincs keresnivalónk, a logika általános szabályai szerint eleve tévedés, minden politikai szándéktól függetlenül.
Hasonlóképpen az a kijelentés, hogy nem lehet az adósságcsapdából kilábalni, ez szintén egy olyan gondolat, ami nagyon komoly következtetéseket hoz magával. Kétségkívül sokan vannak, sok olyan ország van, még csak azt se mondom, hogy a nyugati világon kívül, mert belül is találunk belőlük néhányat, amelyek nem fogják tudni visszafizetni az államadósságukat. Nem kevesen vannak. Ha látjuk a számokat, ismerjük a trendeket, ki tudjuk számolni: eljön a pillanat, a törlesztés adott napja, amikor egész egyszerűen több ország nem fog tudni fizetni. Őnekik majd átütemezik az adósságukat. Az a kérdés, amit meg kell válaszolni: szeretnénk mi ezek közé az országok közé tartozni, tisztelt képviselőtársaim? Valóban azt gondoljuk, hogy ha az adósságot nem visszafizetjük, hanem bejelentjük, hogy nem tudunk fizetni, és utána elkezdik azt átütemezni, akkor mi jobban fogunk járni? A fizetésnél sokkal jobban fáj az adósság újjárendezése. Adósságelengedés, szeretném megjegyezni, ilyen nincsen! Sose volt! (Balczó Zoltán: Lengyelország! Bulgária!) Nézzenek ennek utána egy kicsit alaposabban! Az adósságot átszerkesztették, átütemezték és átszerkesztették. És a nemzetközi tapasztalat az, hogy mindenki rosszabbul járt, aki ebbe a körbe került, és nem sikerült ebből kimaradnia.
Ezért én kalandorságnak, átgondolatlannak, megfontolatlannak és szakmailag védhetetlennek tartom azt az álláspontot, hogy Magyarország az adóssága törlesztése helyett meneküljön bele inkább egy adósságválságba, és vállalja az ország fizetésképtelenségével járó kártételt. Ezt én nem vállalom. Nem javaslom a parlamentnek, nagyon kérem, hogy erre az útra a Magyar Országgyűlés ne lépjen rá. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból. - Szórványos taps az LMP és az MSZP padsoraiból.)
Ami a cigányügyet illeti, amit ön szintén felvetett. Először is, szeretném leszögezni, hogy a magyar Parlament épülete Magyarországon van, Magyarország pedig az európai kultúrkörhöz tartozik. A mi felfogásunk szerint az európai kultúrkör kiindulópontja, mondjuk úgy: erkölcsi kiindulópontja az, hogy felesleges élet még nem született.
(14.40)
Minden ezzel ellentétes állítást elutasítunk. (Taps.)
Hasonlóképpen, túl azon, hogy felesleges élet még nem született, felesleges és indokolatlan élet pedig nincsen, tisztelt hölgyeim és uraim. Az életet tisztelni kell, és ahhoz kell segítséget nyújtani, hogy az élet a maga útjait megtalálva, a lehető legteljesebb mértékben ki tudjon teljesedni. Erről a filozófiai alapról mi, kereszténydemokraták nem fogunk lemozdulni. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbeszólás a Jobbik soraiból.)
Engedjék meg, hogy néhány gondolatban, nem túl hosszan feltartva önöket, Schiffer képviselőtársamnak is válaszoljak. Nyilván bonyolultan fogalmaztam az idénynyitó beszédben, ezért megismétlem annak egyik mondatát: a 250 milliárd forintnyi stabilitási alapot a jelenlegi költségvetés keretein belül jelöljük ki, tehát nem újabb bevételekről gondolkodunk. Az a költségvetés, ami előttünk áll, átszerkesztésre szorul annak érdekében, hogy 250 milliárd forintot egy stabilitási alapba tegyünk. Ha a dolgok jól alakulnak, ez a stabilitási alap nem kell hogy felhasználásra kerüljön, de ebben a pillanatban a rendkívül súlyos európai válságfenyegetések miatt erre senki semmilyen garanciát nem adhat, ugyanakkor nem állhatunk egy újabb válsághullám idején egy meglehetősen alacsony költségvetési tartalékkal ellent a válság hullámainak. Én tudom, hogy ez kényelmetlen, a miniszterek tudnának erről beszélni, hogy mennyire az, de mégis kénytelenek vagyunk egy ilyen stabilitási alapot létrehozni annak érdekében, hogy az ország biztonságban érezhesse magát a következő hónapok során is.
Tisztelt Schiffer Képviselőtársam! Most arra a kérdésre, ha megengedi, nem térnék ki, mert egyfelől én ott voltam, másfelől, aki akarta, szó szerint hallhatta, hogy mi hangzott el az Európai Unió Parlamentjében. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Hát ez az!) Ott alig volt szó a médiatörvényről. A médiatörvény egy bevezető mondat volt, ami után minden baloldali képviselő a leggyalázatosabb dolgokat mondta, a leggyalázatosabb dolgokat Magyarországról, a magyar demokrácia állapotáról, a magyarok demokrácia iránti elkötelezettségéről. (Folyamatos közbeszólások az MSZP soraiból, köztük: Ez nem igaz!) Egy országot nem lehet… Tudom, hogy önök ezt nem értik, ezt én megértem (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.), de egy országot nem lehet sértegetni. Tudom, hogy a szocialistáknak sosem volt fontos, igazán fontos az ország önbecsülése (Dr. Ujhelyi István: Génjeinkben van, olvastuk a múltkor!), és amint lehetett, becsúsztak a küszöb fölött és az ajtónyílás alatt. Ez rendben van, ennek a kurzusnak vetettünk véget, és ha meg fognak bennünket támadni - akkor is, ha önök adták a remeknek tűnő ötleteket -, akkor is ezeket a vádakat el fogjuk hárítani, és miután egy demokratikus kormánynak ez a kötelessége (Közbeszólás az MSZP soraiból: Szégyen!), Magyarországot mindig minden körülmények között önbecsülésében meg fogjuk védeni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Schiffer képviselőtársamnak szeretném mondani, hogy minden törvény megalkotásának és módosításának megvan a maga rendje, a médiatörvény megalkotásának is megvolt a rendje; itt mindenki elmondhatta, amit erről gondolt, a döntés megszületett. Ha valamilyen okból úgy döntünk, hogy a médiatörvényt módosítani érdemes, akkor azt vissza fogjuk hozni ide újra a Ház elé (Dr. Ujhelyi István: Lesz vagy nem lesz?), és önöknek ismét módjuk lesz elmondani azt, amit ezzel kapcsolatban gondolnak, ezért az Európai Unióval most történő megbeszélések nem rekesztik ki önöket a törvény demokratikus vitájának lehetőségéből.
Önök többször hiányolták már az eszközkezelő kérdését, illetve felállításának ügyét. Én magam is így vagyok ezzel, azonban szeretnék néhány megfontolást a figyelmükbe ajánlani. Először is a legfontosabb ügy, hogy a legközvetlenebb veszélyben lévőket a kilakoltatási moratórium segítségével fedél alatt tudjuk tartani. Ugyanakkor mindannyian tudjuk, hogy ez hosszú távon nem megoldás, nekik sem, az érintett családoknak meg a bankrendszernek sem, hiszen nyilván ennek következtében, különösen a jelzálog alapú hitelekkel operáló bankok, hosszabb távon tarthatatlan helyzetbe fognak kerülni. Mi is keressük a megoldást, de azt senki se várja, hogy a kormány kiváltja a bankokat ezekből a kötelezettségekből. Tehát olyan megoldást kell találnunk, hogy az egész rendszer, az egész helyzet kezelésének költségeit tekintélyes részben a bankszektornak kell viselnie. Az úgy könnyű lenne, ha bejelentenénk, hogy egyébként ezeket a rossz hiteleket átveszi a kormány, azt’ jó napot, és a bankok pedig szabadulnak egyetlen forint kockázatvállalás nélkül. Gondolom, ezt önök se akarják, márpedig egyelőre a bankoknak nem nagyon fűlik a foga olyan eszközkezelő megállapodáshoz vagy arról szóló megállapodáshoz, amellyel korrekt módon tudnánk megosztani a terheket köztük és a költségvetés között.
Ezért arra kérem önöket, hogy ne nyomjanak bele bennünket, ne nyomják bele a kormányt egy olyan megállapodásba, amely aránytalanul osztja meg a felelősséget a kialakult helyzetért, a költségvetés számára kedvezőtlenül, a pénzrendszer számára pedig kedvezően; ez nem volna helyes. Tárgyalnunk kell, és meg kell próbálnunk megállapodást elérni, de azt kell mondanom, hogy ehhez még idő kell. Addig pedig megvédjük a családokat, és garantáljuk, hogy mindenkinek lesz fedél a feje fölött.
A Tesco ügye. Nem szeretek személyeskedni, és nem szeretnék olyan véleményt megfogalmazni a hozzászóló személyéről, amit én a magaméval kapcsolatban kényelmetlennek éreznék. De ahogyan ön gondolkodik erről a kérdésről, az egy ilyen irodalmi széplelkűséghez vezet vagy legalábbis arra emlékeztet engem. Hát hogyan akarunk mi megállapodni óriási hatalmú multinacionális cégekkel, ha előtte nem fogunk pozíciót? Odamegyünk és kérünk tőlük valamit? Vagy hogyan gondolták ezt? Azért kellett kivetni a válságadókat, hogy legyen tárgyalási pozíciónk. Meg kellett mutatni, hogy Magyarországon, ha szükség van, korábban érinthetetlennek tartott szektorok is, igen, arányosan szerepet kell hogy vállaljanak a közterhekből - aztán majd innen tárgyalhatunk. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Lehet, hogy ez személyesen valakinek nem tetszik, na de a hatalomnak ez a világa, és itt sok-sok-sok milliárd forintról van szó. Ezért a válságadókat három évre vezettük be, és azonnal nyilvánvalóvá tettük, hogy nem fogadjuk el, hogy a válságadók kivezetése után a korábbi állapothoz térjünk vissza. Mert önnek igaza van, a számok korrektek, és ez szerintem is felháborító. De tudok mondani más szektort is, amelyet érint egyébként a válságadó, és az átlagos adóterhelése valahol a 8-10 százalék között volt, miközben a társasági nyereségadó Magyarországon 19 százalék. Ezzel nem akarunk együtt élni - na de kéregetésre meg könyörgésre meg a józan belátásra hagyatkozva ez nem fog megváltozni! Mert rengeteg pénzről beszélünk, tehát tárgyalni kell, a tárgyaláshoz tárgyalási pozíció kell, eszközöket kell felmutatni, és érdekeltté kell tenni még az ellenfelet is, hogy megállapodjon; egyébként nem jön létre megállapodás, legalábbis olyan, ami számunkra kedvező volna.
Ezért ne állítsa szembe, azt kérem öntől, Schiffer képviselő úr, ne állítsa szembe a válságadókat és egy helyes adózási rendszer bevezetését. Először válságadó, aztán megállapodás, és annak fejében tisztességes adózás. Én ezt tanultam a politikában, és más utat járhatónak nem látok.
Mindig összecsapunk e fölött a kérdés fölött, ami az arányos adórendszert illeti. Én szívesen vívom ezt az ütközetet, ha ön újra és újra megnyitja azt a csatát, amit én már lezártnak gondoltam, de kérem, fogadja el ismét legalább megfontolásként a következő gondolatot: Magyarországnak arra van szüksége, hogy mindenki dolgozzon, aki munkaképes, sőt ezt a munkát ösztönözni kell, de miközben a munkát ösztönözzük, nem tarthatunk életben olyan adórendszert, amely bünteti a sikert. Ezért én nem járulok hozzá vagy nem támogatom azt a gondolatot, hogy valakinek, aki tízszer annyit keres, többet kelljen fizetnie, mint tízszer annyit, mint aki tízszer kevesebbet. Én teljesen normálisnak tartom, és már többször hallom, hogy itt az úgymond gazdagokat meg sikeres magyarokat rendszeresen támadják, és szembeállítják bizonyos osztályharcos megközelítésben a szegényebbekkel.
Szeretném világossá tenni, hogy ahhoz, hogy a gazdaság működjön, sikeres legyen, ahhoz sokat dolgozó, sikeres, az adórendszer által is támogatott emberekre van szükségünk meg vállalkozásokra. Szociálpolitikából nem lehet gazdaságpolitikát csinálni, márpedig az adórendszer nem a szociálpolitika része, hanem a gazdaságpolitikáé, és a gazdaságpolitika által előállított forrásokat kell a szociálpolitikában szétosztani, és semmilyen szociális szempontot nem szabad érvényesíteni az adórendszerben; az egy másik eszköz, erre alkalmatlan. (Közbeszólások az MSZP soraiból.) Ellenben egy sikeresen növekvő gazdaság megtermelheti, ha jól csináljuk, megtermelheti a szociális, oktatási és egészségügyi rendszer működéséhez szükséges összegeket.
Ezért először is nem fogadom el, hogy a sikeres magyarokat állandóan úgy állítsák be, mint akiknek még több terhet kéni vinni, sőt fordítva: örüljünk, hogy vannak, hajlandóak befektetni, beruházni, többet dolgozni, kockáztatni és vállalkozni, inkább támogassuk vagy bátorítsuk őket. És természetesen a rendelkezésünkre álló pénzügyi keretek között gondoskodjunk azokról, akik munka nélkül nem tudják magukat és a családjukat civilizált, európai színvonalon el- és fenntartani. Ezért ezt a két dolgot, kérem önöket, továbbra is tartsuk külön.
Ami az arányos adórendszer miatti bércsökkenést illeti, szeretném megismételni: a kormány világosan vállalt egy feladatot, megmondtuk, arányos adórendszer lesz, senki sem járhat rosszabbul. (Közbeszólások az MSZP soraiból: De járhat!)
(14.50)
Ott, ahol a kormánynak közvetlen, ha úgy tetszik, közhatalmi lehetősége van saját alkalmazottai iránt vagy a saját tulajdonában lévő cégeknél, vagy egy családtámogatási rendszer bevezetésekor, tehát ott, ahol közhatalmi lehetőségünk van, mindent meg is tettünk, és ott a problémák nem is jelentkeznek. A problémák ott jelentkeznek, ahol a kormánynak nincs közhatalmi lehetősége, és ott csak megállapodásokkal - mert ilyen a demokrácia - tud operálni. A kormány nem írhat elő a piac számára bérszinteket - én legalábbis a magam részéről ezt élesen ellenezném -, mert az megfojtja a magyar gazdaság teljesítőképességét. Egy dolgot lehet tenni: a piac szereplőivel, munkaadókkal és szakszervezetekkel meg kell állapodni a béremelés mértékéről. Ez megtörtént. Megállapodtunk az országos béremelés mértékéről, és ha ezt a béremelést a cégek keresztülviszik a saját maguk költségvetésén, akkor senki sem járhat rosszabbul az új adórendszer miatt.
Tehát a kormánynak az a feladata, hogy azt a megállapodást, amit az OÉT-ban kötöttünk, érvényesítse. És érvényesíteni is fogjuk, mert megmondtuk, Európa legmodernebb adórendszerét úgy hozzuk létre, hogy közben senki sem járhat rosszabbul. Ezért megtaláljuk a módját annak, a társadalmi partnerekkel közösen hogyan vegyük rá a cégeket, hogy végigvigyék a béremelésnek azt a mértékét, amit egyébként az őket képviselők az Érdekegyeztető Tanácsban vállaltak. Ha mindenki betartja a megállapodást, akkor úgy lesz, ahogy a kormány mondta. Én mindent meg fogok tenni - szerintem sikeresen -, hogy mindenki betartsa a megállapodást.
Ami pedig tisztelt szocialista képviselőtársaimat illeti: tisztelt frakcióvezető úr, miután ön minden adandó alkalommal a legdurvább személyes sértésekre ragadtatja magát, engedje meg, hogy a további erőfeszítésektől önt megkímélendő elmondjam, én nem veszek tudomást ezekről.
Ami az érdemi megjegyzéseket illeti: freudi elszólásnak tekintem, amikor azt mondja, hogy a mi politikai közösségünk meg akarja semmisíteni az ellenfelét, merthogy nagy és erős. Hát igen, önök ezt csinálták, amikor nagyok voltak és erősek, megsemmisítették a politikai ellenfeleiket. A magyar történelemben erről mindenki tud. (Taps a kormánypártok soraiban.) Kérem, barátkozzanak meg azzal a gondolattal, hogy senki sem akarja önöket megsemmisíteni. Sőt, én úgy látom, inkább mindenki arra kíváncsi, hogy mondjanak már néhány fontos kérdésben valamit, amit föl tudunk használni akár a kormányzásnál, akár az alkotmányozásnál. Ez a megsemmisítésnek egy igen furcsa és bonyolult formája. (Derültség a kormánypártok soraiban.)
Azt pedig az ember első hallásra pillanatnyi zavarnak vagy a pillanatnyi zavar következményeként fogja föl, amikor önök azt állítják, hogy rendben és konszolidáltan adták át az országot. Jó volna tudni, hogy kinek, merthogy nekünk nem, az egész biztos. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Csak halkan mondom, gondolkodjanak már el azon, hogy 2002-ben, amikor megkezdték a nyolc évig tartó kormányzásukat - egyébként egy választási eredmény alapján -, akkor Magyarország államadóssága valahol 53 százalék körül volt a nemzeti össztermék arányában. Most meg 80 százalék. Ember, érti? 27 százalék! (Derültség és taps a kormánypártok soraiban.) Nyolc év alatt 27 százalékkal növekedett az államadósság, és önök itt ülnek büntetlenül. Nem kellene hálát adni a jóistennek, tisztelt képviselőtársaim? (Derültség a kormánypártok soraiban.) A magyar nép rendkívül toleráns, ez kétségkívül így van.
Én a sértegetés helyett inkább arra az egyszerű tényre emlékeztetném önt, frakcióvezető úr, hogy ön annak a kormánynak, amely mindezt előidézte, a tagja volt. Akkor kellett volna vitézkednie, amikor államtitkár volt. Ott kellett volna megmutatni! Meg ott kellett volna az önök kormányának megmutatni, hogy mire képesek azon kívül a csődhelyzeten kívül, amit előidéztek. Nekem nem dolgom, hogy a hozzászólások etikai határmezsgyéjének a kijelölésére javaslatot tegyek, de azért nem érzi mégis visszásnak ezt? Bent ült egy kormányban négy vagy talán hat évig is, államtitkár volt, miközben tönkrement az ország, most meg feláll és elmondja nekünk, hogy mit kellene csinálnunk. Teszi ezt azok után, hogy kétharmaddal elvesztették a választást. Nem érzi ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát? Hogy mondjam önnek, hogy értse? Tudja, ilyet nem szokás tenni. Ez a parlamenti viták korrekt, tárgyszerű szellemétől teljes mértékben idegen.
Végezetül még hadd mondjam el, tisztelt hölgyeim és uraim azt is, hogy antropológiai érdeklődéssel figyelem azokat a fölszólalásokat (Derültség a kormánypártok soraiban.), amikor a baloldal azt követeli tőlünk, hogy folytassuk az ő megszorításokra épülő politikájukat. Önöket nem zavarja meg, hogy azt a politikát kétharmaddal elutasították. Az a megszorítási politika csődbe vitte az országot, mégis állandóan azt követelik tőlünk, hogy szorítsunk már még meg. Egy baloldali párt esetében - jó tudom, azóta milliárdosok vették át a pártot (Derültség a kormánypártok soraiban.) -, egy normális, hagyományos, tehát egy megszokott európai baloldali párt esetében úgy szokott lenni, hogy a baloldal próbálja megvédeni az embereket az egyébként valamilyen összefüggésben még akár ésszerűnek is tekinthető megszorításoktól, önök pedig valamilyen rejtélyes okból valamilyen kéjes érzésnek adják át magukat, amikor a megszorítást követelhetik vagy beszélhetnek róla.
Miért jó ez önöknek? Miért akarnak tönkretenni embereket? Miért nem engedik, hogy olyan megoldásokat keressünk, amik jó az országnak, és nem teszik tönkre az embereket? Miért nem akarják megadni a lehetőséget, hogy olyan gazdasági szabályozórendszert építsünk föl, amelyik támogatja az aktívakat, ösztönzi a munkát, nem bünteti a sikert, és közben lehetőséget ad a szegényeknek is? Miért akarnak újabb és újabb bőrt lehúzni a szegényekről? Megmondom őszintén, az európai párthagyományok alapján számomra ez a fajta baloldali viselkedés teljességgel megfejthetetlen.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Én nem akarom azt állítani, hogy nekünk biztosan sikerül majd megoldásokat találni az ország legnagyobb bajaira, de egy dolgot tudok mondani önnek, ez pedig az, hogy esélyünk van rá. Nagyon sok baj van ebben az országban - erről beszéltem -, szegénység, kiszolgáltatottság, a fizetést elvivő rezsi, kiszolgáltatott helyzetben lévő családok, eladósodott háztartások, és sorolhatnám tovább. Nagyon sok gonddal kell szembenézni. Csak azt tudom mondani, hogy ez a kormánykoalíció, ez a kétharmados többség rendelkezik a siker esélyével, és azon dolgozunk, hogy ezt valóra tudjuk váltani. Nem akarom azt mondani önöknek, hogy hallgatván a hozzászólásaikat, ezt az esélyt a másik oldalon meg egyáltalán nem is látom.
De, tisztelt hölgyeim és uraim, ma az a helyzet, hogy ezekkel a gondokkal és bajokkal - ne tekintsék ezt sértésnek - a kialakult választási eredmények következtében csak ennek a kormánykoalíciónak van esélye, hogy megbirkózzon velük sikeresen. És ezért van az, hogy azt kérem önöktől, noha ellenfelek voltunk a parlamenti választáson - leszünk is még -, mégis azokat a lépéseket, amelyek az ország érdekét szolgálják és az esélyt próbálják valóra váltani, dacára annak, hogy politikai ellenérdekeltek, legyenek kedvesek és támogassák. Támogassák Magyarország megújítását!
Köszönöm a figyelmüket. (Nagy taps a kormánypártok soraiban.)
