DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN
DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz), a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Örülök annak, hogy ennek a javaslatnak a vitájára a tavaszi ülésszak második napján sor kerülhet. Őszintén szólva én nem nagyon bíztam ebben, de örülök ennek, mert a törvény időben történő elfogadásához fontosnak tartom, hogy a parlament döntése mihamarabb megszülessen.
Tisztelt Országgyűlés! A törvény előzményeivel, azt hiszem, hogy túl sokat nem kell foglalkoznunk. A törvény legnagyobb hibája az, hogy nem négy évvel ezelőtt született meg, de ezt persze csak élcként mondom; négy évvel ezelőtt nem voltak olyan parlamenti viszonyok, hogy arra a gyalázatos eseménysorozatra, amely akkor történt, valamilyen formában a törvényhozás is választ adjon. Ezért nagy késéssel - de soha nem késő - reparálni kell bizonyos ügyeket.
Egyfelől megtörtént az Országgyűlés nagylelkű döntése, amely a sérülésekkel, a testi, fizikai sérelmekkel, illetőleg a törvénytelen fogva tartás miatt felmerült sérelmekkel kapcsolatban kárpótlást tett lehetővé - ez sem ismeretlen a magyar jogrendszerben, 21 év alatt elég sok kárpótlási törvényt hoztunk -, most pedig az ugyancsak nem ismeretlen jogintézményt, a felülvizsgálati vagy semmisségi törvényt ajánlom szíves figyelmükbe.
Arra ugyanis, hogy mi történt, mindannyian emlékszünk. Arra is emlékszünk, hogy a szabálysértésekkel együtt több száz embert szabálysértési eljárás, illetőleg büntetőeljárás alá vontak, óriási többségüket azért, mert, ahogy mondani szokták, de ez cinikus megjegyzés, rossz időben rossz helyen voltak - ez cinikus megjegyzés, tehát nem szeretném őket ezúton sem megbántani -, akik akár békés sétálóként, vagy jogszerűen tüntetőként, demonstrálóként egyik vagy másik, aznap megrendezett - október 23-áról van szó a második esetben - eseményen kívánták az akkor fennálló, sok szempontból már illegitimnek tekinthető hatalommal szemben megünnepelni egyik legfontosabb nemzeti ünnepünket.
(14.40)
Természetesen az előzményeket illetően is a törvény időbeli hatálya szeptember 17-étől datálódik, hiszen akkor történtek azok az események, amelyeknek a mozgatórugóit illetően igyekszem miniszterelnöki megbízásomnak megfelelően megállapítani, hogy meddig vezetnek a szálak, mármint fölfelé. Meg kell önöknek mondanom őszintén, hogy nem dúskálunk a konkrét bizonyítékokban, ez a helyzet, tisztelt képviselőtársaim, az akkori hatalom birtokosai, talán előrelátásból, talán más miatt az akkori kormányzási formának megfelelően nem adminisztrálták, nem dokumentálták a telefonjaikat, az utasításaikat, de az a napnál is világosabb mindenki számára, gondolom, az itt ülők számára is, hogy magától egy bármekkora létszámú rendőrség vezetői sem vetemedhetnek arra, hogy egész nap azonosítók nélkül brutális rendőri magatartásokat pártoljanak, illetőleg hallgatólag eltűrjenek. Erről ebben a parlamentben már egy hosszú ideig működő albizottság igyekezett mindent feltárni, az emberi jogi albizottság, ott is részben egymásra mutogatáshoz, részben pedig hiányos tényálláshoz tudtunk csak eljutni.
Mindenesetre ennek a törvénynek az a célja, hogy ezekből a tényekből kiindulva, amelyekről tegnap - nem akarom megismételni a napirend előtti felszólalásomat - az ennek az albizottságnak a színe előtt megjelent ügyészek, a fővárosi főügyész helyettese, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetője kijelentették azt, hogy nem lehetett X vagy Y ügyben semmilyen konzekvenciát levonni, mert összevissza beszéltek a mesterlövészek vagy fegyverkezelők, mert nem lehetett megállapítani, hogy egy félvak embert miért két lövés ért, mert csak az egyik jelenlétét sikerült bizonyítani, nem mintha az nem lenne elég, de ezzel nem kívánom az ügyészeket itt most ostorozni, bár lenne mit mondani, és a jelentésben majd erre is ki fogok térni.
De a másik eset is, amit a tisztelt albizottság tapasztalt, hogy tudniillik volt két olyan bíró a rendőrökkel szemben nyögvenyelősen megindult eljárások kapcsán, akik bírótól szokatlan megállapításra kellett hogy jussanak, hogy nem tudtunk mit mondani, nem tudtunk elítélni senkit, ítéletet mondani, ítéleti bizonyossággal bírói ítéletet meghozni, mert összevissza hazudnak - ezt ők mondták -, és egymást mentegetik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a helyzet, ami kialakult, természetesen annak a rendőri magatartásnak a következménye, itt nem a rendőrségről, hanem arról a néhány tucat, nem tudom, hány személyről van szó, akik választópolgárainkat, akik békésen vagy éppen a demonstrálásoknál megszokott hangon ott tartózkodtak a helyszíneken, majd miután kiemelték őket, tömegkezelésben részesítették őket - ez is egy kifejezés: tömegkezelés -, körbevették őket az ismert alakzattal, jól megverték őket, majd elszállították, és valami papírt kellett csinálni, mert azért azt nem írhatták oda a papírra, hogy kérem szépen, minden alap nélkül megvertük, tessék szépen őrizetbe venni őket, hanem írtak egy jelentést, amely jelentésnek az okirati jellege alakilag megvalósult, csak éppen az a probléma ezzel a jelentéssel, hogy a jelentést aláíró, az igazoló személy, vagy adott esetben nem tudjuk, hogy melyik, vagy talán mind a kettő nem volt jelen az eseménynél, és mindenütt az a sztereotip megfogalmazás, ha ezt megfogalmazásnak lehet nevezni, tehát az esemény leírása, rendőri zsargonban, a következőt tartalmazta: kővel dobált. Körülbelül ez az általános megfogalmazás. Mindegy, hogy a Budai Központi Kerületi Bíróságon vagy a Pesti Központi Kerületi Bíróságon - ez a két bíróság jeleskedett ezekben az ügyekben - került sor az előállítást követő kényszerintézkedés elsőfokú tárgyalására, mindenütt ezek a fogalmak vannak. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy milyen embertelen körülmények között történt ez a megalázó, emberkínzásokkal járó bánásmód, nem beszéltünk arról, hogy mi történt a Bródy Sándor utcában, mi történt a magyar közrádió udvarán, az albizottság ennek is próbált utánanézni, nem beszéltünk arról, hogy mi történt a befogadó bv-intézetben, hogy milyen állapotok voltak ott, és milyen, a guantanamói támaszponttól is idegen, terroristákat is megkímélő módszereknek voltak kitéve rendszerint 18-20 éves főiskolai hallgatók, fiatalok.
Nos, legalább a sértettek számára ezeknek az ügyeknek - akiknek a büntetőeljárás szabályai szerint rabosítás, lajstromba vétel és a többi volt a jutalmuk, annak ellenére, hogy a másodfokú bíróság az esetek döntő többségében helyes döntést hozott, ennek a fővárosi bírósági eljáró tanácsnak ezúton is gratulálhatunk, abban az időben ez nem volt kis teljesítmény -, ezeknek az ítéleteknek a felülvizsgálatáról és megsemmisítéséről természetesen gondoskodni kell. Ez akár végzés volt, akár intézkedés, akár próbára bocsátás, akár megrovás, akár vádelhalasztás, ezeket az ügyeket egyszer és mindenkorra meg kell semmisíteni, erről szól a törvény, tisztelt képviselőtársaim, ehhez kérem a támogatásukat, amely természetesen arra is módot nyújt, hogy a 45 ezer fős rendőri állománynak a becsületét helyreállítsuk, nekünk ez a feladatunk.
Tudom, hogy viták vannak ennek a törvénynek a kapcsán, éppen azok vitatják ennek a jogszerűségét, akiknek az lenne a dolguk - rendőri érdekvédelmi és szakszervezetekről beszélek -, hogy akkor emeljék föl a szavukat, amikor a testület hírnevén vagy törvényességén folt esik, ez az árnyék több mint négy éve kíséri a testületet, arra kérem önöket, hogy segítsenek ennek az árnyéknak az eltüntetésében, és támogassák a javaslatot.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz, a KDNP és a Jobbik soraiban.)
