DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Ha megengedik, akkor én nem általában a 2006-os eseményekről szeretnék beszélni, hanem arról a törvényjavaslatról, ami itt előttünk fekszik. Bár sokkal nagyobb érzelmeket tud kiváltani, ha valaki kilőtt szemű emberekről és eltört lábú rendőrökről beszél, mégsem erről kellene hogy ma ez a parlamenti vita folyjon, ugyanis a törvényjavaslat önmagában nem erről szól.
Azt gondolom, hogy két oldalról lehet megközelíteni a törvényjavaslat kritikáját. Az egyik, hogy vajon szükséges-e, a másik pedig, hogy vajon jó szakmai megoldás-e. A szükségességéről Harangozó képviselőtársamtól meglehetősen hosszú okfejtést hallhattunk, én is ki fogok még a felszólalásom végén egy-két mondat erejéig térni erre is.
(17.10)
Azonban én inkább abból a szempontból vizsgálnám, hogy megfelelő, elfogadható, vállalható megoldás-e az, amit az előterjesztő választ. Az elvi vita e vonatkozásban ott van köztünk, amit úgy tudnék összefoglalni, hogy a cél szentesíti-e az eszközt, más megközelítésben az igazságosság nevében felülírhatók-e a jogszabályok, illetve a jogállami alapelvek. Azt gondolom, hogy nem.
Gulyás Gergely képviselőtársam volt az, aki röviden, de talán a legmarkánsabban megfogalmazta ezt a tételt, bár az államtitkár úr is utalt erre a mondataiban. Ezt körülbelül úgy tudnám összefoglalni, hogy a bíróságok az ügyészséggel karöltve rosszul végezték a munkájukat, és ezért az Országgyűlésnek ezt reparálnia kell. A másik, amit szó szerint kimondott: az igazságosságot a jogbiztonság elé kell helyezni. Én azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy ez viszont tarthatatlan. Sajnos, egyébként ezt nem először tapasztaljuk a kormánypárti oldalról, hiszen ugyanezen az elvi alapon indokolták és magyarázták az Alkotmánybíróság hatáskörének a megváltoztatását, amikor hatályon kívül helyezte az önök által benyújtott 98 százalékos különadóról szóló törvényjavaslatot.
Tisztelt Országgyűlés! Vannak olyan együttélési normák, amelyek egyes konkrét esetekben nem feltétlenül jók. Ilyenek például, hogy ne menjünk messze a témánktól, bizonyos eljárási alapelvek. Nagyon sokszor szokták is őket kárhoztatni, szokták mondani, hogy ezeknek a körét szűkíteni kell, mert a bűnözőt védik, nagyon sokan visszaélnek vele, és elhúzzák az eljárásokat, ezért nem helyes, hogy ilyen mennyiségben előfordulnak a magyar jogrendben. Természetesen a helyes arányt meg kell találni, csak hogyha ezek az eljárásjogi normák nem lennének, akkor eljutnánk oda, hogy a jogszolgáltatás önkényessé válna, márpedig a jogszolgáltatás önkényessé válása egy sokkal károsabb dolog, mint az, hogy bizony egyes esetekben ezek a normák hátráltatják a büntetőeljárás sikerét. Ugyanezt tapasztaljuk akkor, amikor relativizálni kezdjük a jogbiztonságot az igazságosság érdekében.
Ez nem vezet jóra, tisztelt képviselőtársaim. Amikor megkérdőjelezik a jogot az igazságosság érdekében, az igazságosság nevében, visszamenőleges hatállyal módosítják a jogszabályokat, na, innentől kezdve általában nem neveznek egy államot jogállamnak. (Zaj a Jobbik soraiban.) Nagyon sokszor éreztem már én is, tisztelt képviselőtársaim, egyedi esetekben a munkám során azt, hogy bizony egy döntés, legalábbis az én számomra igazságtalannak tűnt. Igen, ilyen van, de ha jogerőssé vált, akkor azt bizony tudomásul vettem, és tudomásul is kell vennie mindenkinek.
Azt gondolom, egy demokratának a kijelölt pályán kell játszania. Talán nem a legjobb hasonlattal, de hogyha gólt lőnek, és a bíró nem veszi észre, hogy ezt szabálytalanul tették meg, akkor is tudomásul kell venni ennek a tényét, nem pedig a bírót elkergetni és érvényteleníteni a gólt. Egy demokrata, jogállamot tisztelő politikusnak pedig tudomásul kell vennie azt, hogy ha neki nem tetsző bírói döntések születnek, akár ilyen döntések sorozata születik meg, az eljárási jogerőhöz fűződő társadalmi érdek, más szóval, hogy ne lehessen felnyitni egy jogerősen lezárult ügyet, az ehhez fűződő társadalmi érdek súlyosabb, mint hogy egyedi jogsértések megtörténtek-e vagy sem. Ehhez hozzájön az, amit egyébként Schiffer képviselőtársam is hangsúlyozott, és nagyon egyetértek vele, nem kívánom ismételni, hogy nem írhatja fölül az egyik hatalmi ág a másik hatalmi ág meghozott döntését. Azt gondolom, ez soha nem vezet jóra. Hogyha ezeket a szabályokat felülírjuk, akkor magát a jogállamot, a jogállami berendezkedést romboljuk le.
Tudom, hogy ezek a szavak nagyon szakmainak tűnnek, azok is, és lehet, hogy nem is populárisak, nem is népszerűek, és biztosan meg lehet majd úgy válaszolni, hogy találkoztam-e én olyan emberrel, akinek a szemét kilőtték, és igazságtalanul elítélték. De én azt gondolom, ez önmagában nem cáfolja meg azokat a mondatokat, amelyeket én mondtam.
És hogy Révész Máriusz képviselőtársamnak - valóban elismerésem - a nagyon higgadt szavaira és elemzésére válaszoljak, azt tudom mondani: nem, biztos vagyok abban, hogy nem minden esetben születtek olyan ítéletek, amelyek az objektív igazságosság feltételének megfelelnek. Olyan nagy számban születtek ítéletek rendőri tanúvallomásokra alapozva, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy van olyan köztük, ami nem igazságos. Ahogyan abban is egészen biztos vagyok, hogy ennél nagyobb számban találunk majd olyan eseteket - vagy találnánk, hogyha ezt egyáltalán bármilyen módon meg lehetne ítélni a későbbiek során -, amikor mondjuk, az elfogadott törvényjavaslat által olyanok mentesülnek a büntetőjogi felelősségre vonás alól, akik egyébként elkövették azt, ami miatt elítélték őket. Tehát, ha így marad, akkor is van igazságtalan ítélet, ha megfordítjuk, akkor is lesz igazságtalan ítélet, ahogyan egyébként a büntetőeljárások során ez általában így van.
Senki nem tudja és nem követelheti magának tévedhetetlenül azt, hogy ő az, aki birtokában van az objektív igazságosságnak, legalábbis én a magam részéről ezt bizonyosan nem tenném. Jobb megoldás az, ha tudomásul vesszük, hogy az évszázadok során a jogfejlődésben ezért alakult ki az eljárásjogi jogerő. Ez pontosan azt jelenti, mivel mint emberek, nem vagyunk birtokában annak a képességnek, hogy minden esetben az objektív igazságot kiderítsük, felhatalmazunk bizonyos más embereket arra, hogy ők mondják ki azt, hogy mi az igazság, ha pedig ezt kimondták, akkor azt mi elfogadjuk. Ez egy alapvető jogállami elv és norma, ez a javaslat pedig ezt a normát támadja, ezt írja felül. Én ezért gondolom azt, hogy borzasztóan szerencsétlen jogi megoldás jelen esetben a semmisségi törvény.
Egyébként semmisségi törvényt akkor szoktak hozni - ez Magyarországon is így nézett ki -, amikor egy nem jogállami berendezkedésű rendszert vált fel egy jogállami berendezkedésű rendszer, márpedig akárhogyan is értékelik önök a 2006-os eseményeket, lehet így, és lehet úgy, attól még akkor is jogállam volt Magyarországon. Lehet, hogy az események kapcsán önöknek markáns véleményük van, de a jogállamiságot, a jogállam létét 2006-ban talán önök sem kérdőjelezik meg, ez ezért sem jó megoldás. (Bödecs Barna: De megkérdőjelezzük!)
A másik probléma, hogy önök ezzel a javaslattal nem azt mondják ki, erre is utalt Harangozó képviselőtársam, és itt már a törvényjavaslat céljával van probléma, hogy nem azt mondják ki, amit ki szeretnének mondani vele. Önök ugyanis a parlamenti vita során mindig, konzekvensen a politikai felelősökről, a politikai felelősségről és a politikai utasításokra cselekvők felelősségéről beszéltek.
Ehhez képest ez a javaslat mit mond ki, tisztelt képviselőtársaim? Nem mást, mint hogy az önök által dilettánsnak, szakszerűtlennek minősített ügyészségek és bíróságok munkáját önök felülírják. Önök nem a politikai vezetésről mondanak ebben a határozatban vagy törvényjavaslatban véleményt, hanem azokról az ügyészekről és bírákról, akik önök szerint rossz döntést hoztak, ugyanis sehol nem tartalmazza ez a javaslat - azt gondolom, nagyon helyesen, mert ezt még önök közül sem vitatta senki -, hogy a bíróságok vagy az ügyészségek politikai nyomásra hozták volna meg ezeket a döntéseket. Ha pedig ezt feltételezzük és elfogadjuk, akkor önök nem a politikai vezetésről állítanak ki rossz bizonyítványt ezzel a javaslattal, hanem az ügyészségről és a bíróságokról, noch dazu még azt is mondják, hogy a rendőrök teljes mértékben szavahihetetlenek, és ezt belefoglalják egy törvénybe.
(17.20)
Azt gondolom, hogy ez megengedhetetlen.
És végül egy mondatot, egy gondolatot engedjenek meg, tisztelt képviselőtársaim. Nagyon sokszor hangzott az el, hogy miért nem csináltunk semmit, négy évünk volt rá. Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert úgy gondoljuk, hogy ez nem a Magyar Országgyűlés feladata. Ez feladata az igazságszolgáltatásnak és jogosultsága mindazoknak, akik úgy érzik, hogy őket jogtalan hátrány ért. Nekünk mint képviselőknek nincs lehetőségünk arra, hogy jogorvoslattal éljünk, rendkívüli jogorvoslatokkal éljünk. Nincs lehetőségünk arra, hogy ezek helyett az emberek helyett elmenjünk, mondjuk, Strasbourgba, és ott próbáljuk meg az igazunkat érvényesíteni. Ezért nem léptünk.
Úgy gondolom, a parlamentnek nem feladata az sem, hogy más hatalmi ág döntéseiről véleményt mondjon. Volt már egyébként erre példa, pontosan egy ugyanilyen körben, és lehet, hogy ebben tévedek, de talán pont Balsai képviselőtársam jegyezte azt a törvényjavaslatot is Gulyás Gergellyel együtt, ami a kárpótlásról szólt.
Messzemenőkig egyet tudok érteni egyébként azzal, hogy azokat, akiket jogtalan hátrány ért, kárpótolni kell. Ezt a parlamenti vitában akkor is elmondtuk és elismertük. És ha önök arra gondolnak, hogy ezt megtehettük volna mi is, akkor azt mondom, hogy igen, képviselőtársaim, ennyiből jogosak a kritikák. De azt továbbra sem tenném meg, és önöket is óvom attól, hogy véleményt mondjanak egy másik hatalmi ágnak a tevékenységéről. Óvom önöket attól, hogy felül akarjanak írni olyan jogállami normákat, amelyek az évszázadok során alakultak ki, és hála istennek, Magyarországon is gyökeret vertek.
Schiffer András képviselőtársamnak, illetve az LMP-nek a javaslata, azt tudom mondani, hogy ebből a szempontból szakmailag jóval megalapozottabb. Jóval megalapozottabb azért, mert nem kíván minősíteni egy másik hatalmi ágat és annak a döntéseit. Valóban a közkegyelem gyakorlása az Országgyűlés feladatkörébe tartozik. Én politikai okokból nem értek egyet az ő javaslatával, de azt tudom mondani, ha már ilyen javaslatot terveznek elfogadni, akkor fontolják meg, hogy inkább azt és ne ezt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
