DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA
DR. GYENES GÉZA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Először is szeretnék köszönetet mondani azoknak a képviselőtársaimnak, akiknek semmi köze a kamarához, nem orvosok; páran vannak. Az orvos kollégák tudják, miről beszélek nagyjából. Tudni kell rólam, aki nem tudja rólam, hogy én is kamarai tisztségviselő voltam, tehát egészen belülről látom ezt a helyzetet, most ugyan ellenzéki képviselő vagyok, de megpróbálom mégis a kamarai szakmaiságot megtartva megejteni a felszólalásomat. Elsősorban azoknak a képviselő uraknak szánom, akik - mondom - nem orvosok, és nem tudják, hogy az egészségügyi szakmai kamarákat eszik-e vagy isszák, nem igazán ismerik a gyakorlatukat, és ezért sok tévhitben vannak, vagy legendát gondolnak, vagy hallottak a kamaráról és abban gondolkodnak.
Ha azt a kérdést vizsgáljuk először, hogy mi a dolga egy olyan szakmai szervezetnek vagy szervezeteknek, mint az orvosi, a gyógyszerészi és a szakdolgozói kamara, már akkor, ha törvényben létrehozott köztestületről van szó, akkor rövidítve is, főleg a politika szempontjából, amit mi itt most képviselünk a parlamentben, egyetlenegy komoly feladata van, hogy szakmai megfontolások alapján - háromszor vállalom -, szakmai megfontolások alapján és nem politikai megfontolások alapján segítse, ha kell, támogassa, ha viszont kell, bírálja az aktuális kormányzatot, ezen belül az aktuális egészségügyi kormányzatot, a mindenkori kormány egészségügyi szakmapolitikáját, ha ez a meghatározás így elég korrekt. Ez a dolga a kamarának. Egy kamara nyilván nem attól boldog, hogy állandóan kritizálja ezt a szakmapolitikát. Nagyon boldog lenne, ha dicsérhetné, hiszen a megfontolásai nem politikai megfontolások. Az elmúlt húsz évben, nem mondom, hogy sosem volt olyan politikai törekvés vagy szakmapolitikai törekvés, amely a szakma véleményével találkozott és a szakma támogatását is elnyerte, ilyen is volt, tudnék olyat is mondani, de most inkább azt mondom, hogy az esetek nagyobb részében nem jöttek össze ezek a dolgok.
Amikor a kamara mint szakmai szervezet bírálta az aktuális kormányzat aktuális egészségügyi politikusait vagy politikáját, megmondom őszintén, ezt magam is tanúsíthatom, ez sosem esett jól az aktuális kormányzatoknak. Ez tény, a saját példámat is mondhatnám. Én a kamara főtitkáraként voltam ilyen meg olyan kormánynál is valamilyen okból raporton, és ott a fülembe került, majd önök kitalálják, hogy melyik kormány idején, voltam én Fidesz-bérenc, és voltam kommunista bérenc. Majd önök kitalálják, hogy melyik kormány volt ez. Bármelyik kormány volt, mindegyiknek az volt a véleménye, holott én gyakorlatilag akkor még választott tisztségemnél fogva a szakmapolitikát és azon belül a szakmapolitika testületét, a kamarát képviseltem véleményemmel, legfeljebb ez nem mindig tetszett az aktuális politikának.
Mit választott a politika egy ilyen szakmai vélemény esetén? Bevallom férfiasan és őszintén, mindig az egyszerűbb oldalát választotta. Ezt bizonyította az én minősítésem is két oldalról. Magyarán, a kamarákat politikai irányultsággal vádolták meg és büntették különböző módokon, voltak kisebb büntetések, például amikor volt még állami finanszírozásunk, a fokozatos csökkentését is mi büntetésként éltük meg, aztán minden testületi véleményünket egy picit úgy kezelték, noha változatlanul szakmai szervezet voltunk, mint itt a parlamentben az ellenzéki véleményeket. Ezt most már magam is tapasztalom, hogy egy ellenzéki vélemény kutya fülét nem ér, és nyilván a kormányzati megítélése helyből egy ilyen kicsit elutasító az esetek nagyobb részében, tisztelet a kivételnek.
Ilyen úgynevezett büntetőakció volt, vagy büntetésnek tekinthették a kamarák, most már így akkor három, mert időközben a szakdolgozói kamara is a rendszerbe lépett, a MOK-törvény 2007. évi módosítása, most nem akarom itt említeni, igen, Molnár Lajos miniszter úr, aki több okból is - hogy fogalmazzak - utálta, ezt most nem akarom itt mondani, de mondjuk, neheztelt a kamarára, megvolt az ő személyes oka is meg egyéb oka is, és az akkori szakmapolitikának is, és ez csúcsosodott ki abban, hogy megszüntetjük a kamarát. Sőt, szándéka szerint olyannyira szét gondolta verni a kamarát, hogy a 2006. évi, isten tudja, hányadik törvény, amely 2007. március 31-e után, április 1-jével lépett hatályba, amely megszüntette a kötelező kamarai tagságot, mint ahogy itt ezt több helyen is már elmondták, ennek a bizonyos részében kimondta, tessenek figyelni, hogy ha az országos kamara létszáma - akkor negyvennégyezer-valahányszáz kolléga tartozott hozzánk - 60 fő alá csökken, akkor a kamara automatikusan megszűnhet. Ez egy ilyen freudi dolog, tehát ő szerette volna, hogy egy ilyen köztestület megszűnjön, szóval, benne annyira dúlt ez a politikusi érzelem, hogy jobb lenne, ha egy ilyen köztestület megszűnne.
(19.40)
Istenbizony lehet, hogy némi politikai “csakazértisből”, de azért a Magyar Orvosi Kamara és a többi kamara is körülbelül 70-74 százalékkal fordult, és úszta meg az úgynevezett kötelező kamarai tagság elvesztését, aminek természetesen nem az volt az elsődleges nagy horderejű vesztesége, hiszen van a világban Magyarországon kívül Európában is olyan ország, ahol nem kötelező a kamarai tagság, de a magyar kötelező kamarai tagságnak valóban minőségbiztosítási jellege volt, pontosan például az etikai ítélkezés. Ugyanis azokban az országokban, ahol nem kötelező a kamarai tagság, ott a politika - amely nem kiszúrni akar a kamarával, mert ott úgy alakult - azt mondja, hogy az etikai ítélkezést viszont mindenképpen a kamara kezébe adja, annak a szervezetnek, függetlenül, hogy kötelező a tagság vagy nem, és ez a kamara ítélhette meg etikailag, minőségbiztosításilag, hogy most így modern módon beszéljünk, a kamarai és nem kamarai tag orvosoknak az etikai és szakmai működését. Tehát ez is egy járható út lett volna.
Alapvetően mi is a legnagyobb - hogy mondjam - megpróbáltatás? Elsősorban e terület elvesztése vagy kihullása. Nemcsak az volt a bűne ennek a törvénytervezetnek, hogy a kamarai tagság kötelező voltát megszüntette meg az etikát is, hanem az az etikai formáció, amit létrehozott, tapasztalatból tudjuk, egyszerűen nem működött. Tehát 2007. április 1-je óta gyakorlatilag - a napjainkig is, mondhatom, hiszen még ez a törvény van hatályban - nincs etikai érdemi ítélkezés. Csak egy példát mondok: az az Országos Etikai Tanács, ami az Országos Etikai Bizottságunk volt mint legfölsőbb fellebbviteli fórum, aminek évente 300-400 ügye volt, amit az bírált el, kettő darab üggyel zártak, és a többit visszadobták, és nem azért, mert olyan rosszul ítélkeztek az alapfokon eljáró etikai bizottságok, hanem azért, mert nem volt meg a szakértelem sem abban az Országos Etikai Tanácsnak nevezett akármiben, ami valóban korrekt ítéletet hozhatott volna.
Tehát végül is elhangzott, hogy mit vett el Molnár Lajos a kamaráktól: az etikai ítélkezés jogát. Elvette az orvosi nyilvántartások vezetését, a kamara egyetértési jogait is elvette, és relativizálta a véleményezési jogot.
Itt egy pillanatra megállnék, mert természetes, és főleg ellenzéki képviselőként meg volt kamaristaként mondhatom, hogy most se kaptuk vissza az egyetértési jogainkat. Persze, ez tény és való, mert most ebben a törvényben nincs ilyen leírva, hogy a kamarának bármilyen egyetértési joga legyen, de azért az igazsághoz hozzátartozik, hogy az aktuális szakmapolitika, a politika és a kamara viszonyában ez mindig úgy alakult, hogy noha ezek a jogosítványok törvényi jogosítványok voltak, vagy nem értek semmit, vagy éppen a törvényes hatalom relativizálta őket. Tehát magyarán szólva, voltak egyetértési jogaink, de azzal - finoman szólva - nem sokat értünk, vagy ha gyakorolni kívántuk, akkor sem. Hangsúlyozom, ez persze vonatkozik a véleményezési jogra is.
Amikor a miniszter úr elmondta az expozéjában, hogy igen, kérem szépen, itt a véleményezési jogokat kibővítjük, ez valóban a törvényben le is van írva, én inkább arra szeretném és elsősorban nem a kamarát figyelmeztetni, hanem a jelen egészségpolitikai vezetést, hogy akkor ezeket a véleményezési jogokat ne relativizálja el, és próbáljon meg attól a gyakorlattól elszakadni, hogy ha a kamara egy bizonyos dologban nem feltétlenül ért egyet a kormányzattal, akkor ezt kifejezetten politikai jellegű sértésnek vagy ellenzéki attitűdnek vegye, hanem inkább gondolkozzék el azon, hogy lehet, hogy esetleg mégis.
Azért elég sok kérdésben az előző kormányok és főleg az elmúlt 8 év idején valóban a kamara szakmai megfontolásokból és a betegérdeket nézve ment szembe az aktuális kormányzattal, de ez nem politikai tett volt, kedves hölgyeim és uraim, és ezt próbáljuk most megérteni kormányzó pártként is. Mint mondottam volt, a legnagyobb kár végül is az etikai ítélkezést érintette.
Ha azt nézzük, hogy ettől a törvénytől mit kapnak a kamarák, ez egy nagyon fontos kérdés. Itt is elhangzottak már természetesen, és ezekkel nem lehet vitatkozni, hiszen le vannak írva, legfeljebb annak az érvényesítése és érvényesülése lehet a kérdés. Kérem szépen, a kötelező tagsággal valóban egy javuló minőséget adnak. Most a nem orvos tagoknak mesélem el, mit jelent ez. Amikor régen céhek voltak, akkor azért volt kötelező a csizmadiacéhbe tartozni, mert így tudták a kontárokat kiszűrni a szakmából. Magyarán, aki nem volt tagja, az ne gyártson csizmát, mert annak a csizmának se nem lesz talpa, át fog ázni és a többi, tehát egy minőségbiztosítás volt. Ez bizonyította a kötelező tagságnál is, hogy aki nem volt kamaratag, az ne akarjon orvosként működni, mert ha igazából a kamara a saját tagját “sújtani” akarja, pont az etika az az eszköz.
Természetesen teljesen egyetértek a korábbi felszólalásokkal, az etika egy kétélű fegyver, nemcsak az arra méltó vagy méltatlan orvosokat természetesen elmarasztalja, hanem megvédi azokat a kollegákat, akikkel esetleg semmiféle probléma nincs, de az orvosi működés érzelmi megítélése eléggé heterogén lehet, és ez elmehet olyan irányba is, hogy a beteg haragszik az orvosra, holott szakmailag és erkölcsileg valóban nincs oka rá. Természetesen erre is jó a kamara.
A vissza nem adott egyetértési jogokról beszéltem már, és a kibővített véleményezési jogokról. A kibővített véleményezési jogok nem csak tartalmilag lettek kibővítve, ezek is nagyon fontosak.
Szeretnék egy olyan jogot is megemlíteni, amit a fideszes felszólaló sem említett, de nagyon fontos. A továbbképzéssel kapcsolatos jogok kibővültek, de van egy nagyon fontos jog, és ez is a minőségbiztosítás. Az, hogy a kamara most továbbképzést rendelhet el a szakmai hibát vétő kollégának, egy teljesen új momentum. Magyarán, lehet azt mondani a kollégának, hogy figyelj, elkövetetted ezt a hibát, de hogy ne kövesd el - és most ez független a bírósági és minden más ítélettől meg az etikai ítélettől -, mi elküldünk téged ezért a mit tudom én, milyen szakmai probléma miatt akár fél évre egy továbbképzésre, és ha ezt abszolváltad, akkor gyere vissza. Ez is a minőségbiztosításnak kétségtelenül az eszköze. Tehát nem mondhatjuk azt, hogy valóban a jogosítványaink azért vagy a kamarai jogosítványok - bocsánat a ragozásért, úgy beszélek, mintha én is most kamarai tisztségviselő lennék, de nem vagyok az - érvényesülnének.
Ez azért lényeges, mert ez nem a reguláris továbbképzés, bár ott is megkapja a kamara azt a lehetőséget, hogy gyakorlatilag a továbbképzések szervezésében, ellenőrzésében gyakorolhatja azokat a jogokat. Még egyszer, csak egyet kívánok nekik és önöknek is, hogy ezeket a jogokat sose relativizálja a politika, mert akkor ezeknek semmi értelme nincs, és akkor semmi értelme nem lesz, ha kamarai tisztségviselő lennék, akkor ebben a kérdésben nem kritizálnám önöket, de hát a puding próbája az evés, majd meglátjuk, hogy fog működni ez a jogosítvány.
Azért vannak ennek negatív oldalai is, mert itt azért a preambulum úgy kezdődik, hogy a kamarai önkormányzatiságot és ilyen-olyan jogokat tiszteletben tartja. Azért ezt egy kicsit mi másképp látjuk, mert mikor azt kell mondjuk, hogy bizonyos önkormányzati jogokat csorbítanak, például hogy a törvény határozza meg a kamarába fizetett tagdíjat, megmondom őszintén, röhögnöm kell. Ha egy egyesületben, mondjuk, a lópatkoló egyesületben a kormány mondja meg, hogy mennyi legyen a tagdíj, amiből ők tudják, hogy hogy kell működni vagy mennyivel, ez egy kicsit érdekes beleszólás. Ez benne van a törvényben. Majd meglátjuk, hogy a módosító javaslatokat fogja-e tudni fogadni a kormányzat vagy nem. Mi úgy látjuk, hogy ez bizonyos értelemben pont ellentmond ennek, hogy az önkormányzati jogokat tiszteletben akarják tartani.
De hát mondhatnám a tisztségviselők díjazásába való beleszólást is. Bocsánat, minden cég - ilyen szempontból cég - eldöntheti, hogy ezt akarja díjazni, nem akarja, hogyan akarja, hogyan nem, hiszen itt nem egyéni döntések születtek, bocsánat. Mi azért egyesületként működünk, tehát azokkal a szabályokkal, és minden döntést a megfelelő szintű testület hozza meg.
Itt Kovács Tibor képviselő úrnak csak jelzem, azért ismerem a kamara működését, az, hogy a véleményezési jog gyakorlásánál a területi kamarai képviseletek nem kapnak lehetőséget, elmondom, hogy hogy működik. Amikor jön egy jogszabály például, és azt a törvény szerint megkapja a kamara véleményezésre, akkor persze hogy az elnökséghez jön, és mit csinál az elnökség: aznap még rögtön drótpostára teszi (Az elnök csenget.) és minden területre elküldi.
Egyetlenegy befejező mondat, elnök úr, és bocsánat: gyakorlatilag mi úgy látjuk a Jobbik részéről, hogy ezt a törvénytervezetet, noha megtesszük a módosító javaslatainkat, alapvetően támogatni fogjuk.
Köszönöm. (Taps.)
