GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY
GULYÁS GERGELY, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Házelnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Egy állam alaptörvényéről szóló vita ünnepi esemény minden országgyűlés életében. Ez nem csupán azért van így, mert egy ország alkotmánya a jogszabályi hierarchia csúcsán álló legfontosabb törvény, hanem azért is, mert a jó alkotmány több ennél. Egy jó alkotmánynak ki kell fejeznie a nemzet összetartozását, tükröznie kell a nemzet múltjának örökségét és legfontosabb pillanatait, a jelen célkitűzéseit és az állam jövőbeni tevékenységének alapjául szolgáló értékeket.
Az alkotmánykoncepció vitájának célja, hogy megkíséreljünk egyetértésre jutni az új alkotmány alapjául szolgáló szabályozási elvekről, vagy ha ez nem sikerül, legalább legyen mindenki számára egyértelmű, hogy mi az, amiben egyetértünk, és mi az, amiben nem.
(11.00)
A két ellenzéki párt távolmaradása részben segíti, részben pedig hátráltatja ezt a folyamatot. Ezek a lényegi kérdések tartalmi kérdések. Bizonyos, hogy lesznek viták az eljárásról is, de engedjék meg, hogy a Fidesz képviselőcsoportja nevében előre jelezzem: miközben fontosnak tartjuk az eljárással kapcsolatos észrevételeket is, úgy gondoljuk, hogy ha valaki kizárólag az alkotmány elfogadásának módjával kapcsolatosan képes kritikát megfogalmazni, annak csak az lehet az oka, hogy tartalmi kifogásokat nem tud említeni. Mivel azonban a jogállam gyakran inkább eljárási, mint tartalmi kategória, nem vitatjuk, hogy az eljárásnak is van jelentősége.
Két feltételnek kell megfelelni ahhoz, hogy ne lehessen kétségeket megfogalmazni az eljárással kapcsolatosan: jogilag aggálytalan legyen, tehát törvényes, és a felhatalmazás tekintetében legitim. A jogi szabályozás Magyarországon világos. Mind az alkotmány koncepciójának, mind az alkotmány szövegének elfogadásához valamennyi országgyűlési képviselő legalább kétharmadának igen szavazata szükséges. Az alkotmányt az Országgyűlésnek kell elfogadni, népszavazáson nem szükséges megerősíteni.
E világos eljárási szabályokért mindenekelőtt köszönetet mondok a Magyar Szocialista Pártnak és az azóta már jobblétre szenderült Szabad Demokraták Szövetségének, hogy 1994 és ’98 között a hatályos szabályrendszert kialakították. Akkor konszenzusra jutottunk abban - és a többes szám azért is indokolt, mert a Kisgazdapárt kivételével ebben valamennyi párt egyetértett -, hogy az alkotmány megerősítéséhez nincs szükség népszavazásra. Tegyük hozzá, ez a szabályozás, amelyet a Magyar Országgyűlés az MSZP-SZDSZ kétharmados többségének időszakában kialakított, megfelel az európai gyakorlatnak is, hiszen a rendszerváltozás óta, 1990 óta Európában 23 új alkotmányt fogadtak el a törvényhozó testületek, és mindössze tíz alkalommal erősítette meg népszavazás az alkotmány elfogadását. Akkor tehát, amikor azt mondjuk, hogy az alkotmányozás folyamatában a lehető legszélesebb társadalmi párbeszéd indokolt, azonban nincs szükség népszavazásra, az európai országok többségi gyakorlatát követjük, s egyben megerősítjük elkötelezettségünket azon kompromisszum fenntartása mellett, amely 1994 és ’98 között valamennyi politikai erő részvételével létrejött.
Az elmúlt hónapokban, hetekben és napokban azonban újból kénytelenek vagyunk szembesülni valótlan állításokkal is. Ilyen valótlan állítás, hogy a jelenlegi kormánytöbbség csökkentette az alkotmánykoncepció elfogadásához szükséges szavazatarányt. Szeretném hinni, hogy a tévedés oka a tudatlanság, nem pedig a hazugság, bár figyelemmel arra is, hogy ki az, akitől ezt az állítást a legtöbbször hallottuk, túlzott jóindulatnak tűnik azt feltételezni, hogy nem szándékos félrevezetéssel van dolgunk.
Mivel a koncepció elfogadásához szükséges többség az előttünk álló vitában is sokszor felmerül majd, engedjék meg, hogy részletesebben is kitérjek erre a kérdésre. Az ellenzék által unos-untalan hangoztatott állítás szerint a jelenlegi kormánytöbbség hatályon kívül helyezte az Országgyűlés által ’95-ben elfogadott szabályt, amely az alaptörvény koncepciójának elfogadásához négyötödös többséget írt elő. Tény, hogy 1994-ben az akkori kormánykoalíció 72 százalékos többsége ellenére a négyötödös szabályt alkotmányba foglalta. Ennek oka nem az említett két párt széles konszenzus kialakítására irányuló vágya volt - bár nem vitatom, hogy a történteket így is lehet értelmezni -, hanem az, hogy az akkori kormánypártoknak az alkotmányozás körében is vitái voltak egymással, sok esetben élesebbek, mint az akkori ellenzékkel.
Az is tény, hogy 1994-ben a Magyar Szocialista Párt és a Szabad Demokraták Szövetsége együttesen nem csupán az alkotmányozásra nem kaptak politikai felhatalmazást, de még közös kormányzásra sem, hiszen az SZDSZ mindvégig cáfolta a szocialistákkal való koalíciókötés később valósnak bizonyult szándékát, az MSZP pedig - bár ez dicséretes önmérsékletre vall - talán maga is úgy érezte, hogy az új alkotmányt a kommunista állampárt jogutódjának nem helyes a rendszerváltókkal szemben elfogadni.
A négyötödös rendelkezés 1998-ban hatályát vesztette. Az e körben elhangzott valótlan állítások tömege miatt szeretném szó szerint idézni az 1995-ös alkotmánymódosítás hatályára irányadó, két szakaszból álló szöveget. Az 1995. évi XLIV. törvény pontosan így hangzik: “1. § Az Alkotmány 24. §-a a következő új (5) bekezdéssel egészül ki: ’(5) Az új alkotmány előkészítésének részletes szabályairól szóló országgyűlési határozat elfogadásához az országgyűlési képviselők négyötödének szavazata szükséges.’ 2. § E törvény a kihirdetését követő 3. napon lép hatályba, és az 1994-ben megválasztott Országgyűlés megbízatásának megszűnésekor hatályát veszti.”
Tehát a koncepció elfogadására vonatkozó négyötödös kitétel nem 2010 nyarán, hanem már 1998. június 18-án hatályát vesztette, és a nem létező, a Gyurcsány-kormány által visszacsempészett szabály törlését csupán a jogbiztonság indokolta. Arra pedig már korábban utaltam, hogy sem általánosságban, sem az alkotmányozással összefüggésben nem lehet párhuzamot vonni a jelenlegi, illetve a korábbi, 1994 és ’98 között regnáló kétharmados többség politikai felhatalmazása között. Így nincs ok az akkor egy ciklusra kialakított, 13 éve hatályát vesztett szabályt a jelenlegi kormánytöbbségen számon kérni.
Az is legyen mindenki számára világos, hogy az új alkotmány a legitimáció szempontjából összehasonlíthatatlan előnyben lesz a jelenlegi alkotmányszöveggel szemben. Most egy demokratikusan választott Országgyűlés fogadhat el az összes képviselő több mint kétharmadának támogatásával új alaptörvényt, míg a ma hatályos alkotmányunknál ugyanezt 1949-re vonatkozóan vizsgálni sem érdemes, de a ’89-es módosításokat is a demokratikus felhatalmazás nélküli Nemzeti Kerekasztalnál létrejött egyezségnek megfelelően fogadta el az utolsó, nem szabadon választott kommunista parlament. A félreértések elkerülése végett: ezzel nem az ott létrejött, kompromisszumos alkotmánymódosítások minőségét szeretném megítélni, arról végtelen hosszúságú történelmi és politikai vitákat lehet folytatni. Ismerve a magyar történelem meg nem kötött kompromisszumok miatt elszenvedett vereségeit, végképp óvatosnak kell lennünk a véleményalkotáskor.
Ettől még egyértelmű tény, hogy az alkotmány ’49-es megszületése után ’89-es újjászületésére is anélkül került sor, hogy ahhoz a magyar népnek bármi köze lett volna. A keletkezéskori legitimációhiány után 1989-ben a felhatalmazásnélküliség ismételten nyilvánvaló, mivel a kerekasztal-tárgyalás a szabad választás előfeltétele és nem pedig következménye volt. Az ’56-os forradalom vérbe fojtása óta a hatalmat gyakorló kommunista állampártnak nem volt, míg az 1987 után különböző formában meg-, illetve újjáalakuló ellenzéki mozgalmaknak és szervezeteknek demokratikus választás hiányában nem is lehetett néptől kapott felhatalmazása az alkotmányozásra.
Végül az alkotmányozás eljárási kérdéseivel kapcsolatos, gyakran visszatérő kritika az idő rövidsége. Tekintsünk el attól, hogy az elmúlt két évtized alkotmányozási próbálkozásainak valamennyi szakértői anyaga rendelkezésre áll, és figyelembe vehető. Hogy az e ciklusban elkezdődött, összességében tíz hónapos alkotmányozási folyamat - és ez csak az alkotmány elfogadásáig tartó alkotmányozási folyamat - gyorsnak vagy lassúnak, soknak vagy kevésnek tekinthető-e, azt nehéz eldönteni, de a fő kérdés talán az, hogy ez elegendő vagy elégtelen. Erre csak az új alkotmány elfogadottsága, minősége és különösen jövőbeni sorsa fog választ adni. Tény, hogy az 1994 és ’98 közötti törvényhozási időszak alkotmányozó munkája két és fél évig tartott anélkül, hogy egy rég elfelejtett koncepción kívül bármilyen kézzelfogható eredménye lett volna.
Nemzetközi összehasonlításban az idő kevésnek egyáltalán nem minősíthető. A sok tekintetben a hatályos és véleményem szerint jövőbeni magyar alkotmányos berendezkedés mintájául szolgáló német alaptörvényt kidolgozó parlamenti tanács 8 hónap alatt alkotta meg a mai napig hatályos német alaptörvényt, Franciaországban De Gaulle-nak hat hónap állt rendelkezésére az azóta, több mint fél évszázada jól működő V. köztársaság alkotmányának kidolgozására.
A jelenleg hatályos magyar alaptörvényt gyökeresen újraíró Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások ’89 nyarán összesen három hónapig tartottak, tehát nehéz az új alkotmány előkészítésének rövid időtartamával érvelni a rendszerváltozáskor újraírt magyar alkotmány mellett. A jelenlegi parlament egyértelmű eljárási szabályok szerint valamennyi alkotmányos feltételnek és a nemzetközi gyakorlatnak eleget téve fogja az ország új alkotmányát elfogadni.
Most pedig, hogy túlestünk az ellenzék eljárási kérdések iránt érzett, kivételes vonzalmának a Fidesz által teljesíthető, maximális kielégítésén, engedjék meg, hogy röviden a baloldali ellenzéki képviselőtársaimat kevésbé foglalkoztató, tartalmi kérdéseket is érintsem, de távollétükben talán megbocsátanak nekem.
(11.10)
Az alkotmányozással szemben az elmúlt hónapokban legtöbbet hangoztatott ellenérv szerint Magyarországon nincs alkotmányozási kényszer. Ez az állítás igaz, de lényegtelen, nem érv az új alkotmány elfogadásával szemben. Egy demokratikus országban egy törvény elfogadásának indoka soha nem a kényszer. Egy jogállamban az alkotmányozási kényszer nem létező, értelmezhetetlen fogalom. Nem érdemel választ, mert nem jelent semmit. Magyarországon alkotmányozási kényszer 1949-ben volt, amikor a megszálló szovjet csapatok a hazánkra erőszakolt kommunista rendszer eszmei alapjait akarták megszilárdítani.
A törvények elfogadásának mércéje soha nem a kényszer, hanem a szükség. Az új alkotmány sem lehet kényszer, hiszen csak az országgyűlési képviselők több mint kétharmadának szabad akaratából születhet. Amikor az új alaptörvény elfogadásának szükségességéről beszélünk, akkor elsősorban arra gondolunk, hogy az ideiglenesnek szánt alkotmány a működőképes államszervezet ellenére nem volt alkalmas arra, hogy minden tekintetben betöltse alaptörvényi rendeltetését. A kádári diktatúrának a kommunista rezsimek között is egyedülálló nemzetietlensége után a nemzet alapértékeivel kapcsolatos felesleges vitákhoz vezetett a világos államcélt és értéktartalmat tükröző preambulum hiánya. Az Országgyűlés adós maradt annak meghatározásával, hogy egy, a szabadságáért oly sokat küzdő ország szuverenitását visszanyerve mit gondol múltjáról, jelenéről és jövőjéről. Hiányzott az is, hogy a nemzet nem élhette át az új alkotmány elfogadásának a megújulást jelentő jelképes aktusát. Jó lenne, ha most mind az Országgyűlés, mind a nemzet valamennyi tagja átélhetné ezt.
Ennek ellenére szeretném megnyugtatni az alkotmányozás ideje alatt extra fizetett szabadságra készülő szocialista és LMP-s képviselőtársaimat, nevesítve Schiffer frakcióvezető urat, aki egyedül tiszteli meg a felszólalást, hogy alkotmányozási kényszerrel nem kell számoljanak; szabadon, bármilyen kormánypárti befolyástól függetlenül határozathatnak arról, hogy megtisztelik-e az Országgyűlés a képviselői tisztségükből eredő feladataik ellátásával, vagy a választóik képviselete helyett munkaidőben nyaralni mennek. Ez az önök frakcióinak szabad, minden kényszertől mentes döntése.
Ez azonban rossz hír is a távolmaradóknak: ha létezne kényszer, az felmentené őket döntésük következményei alól, hiszen tudjuk, a kényszer - különösen, ha akaratbénító - egyike a büntethetőséget kizáró okoknak. Mivel azonban sem akarathajlító, sem akaratbénító kényszerről nem beszélhetünk, így a képviselőknek a jelenlegi és a jövőbeni távolmaradásukért felelniük kell a választópolgárok előtt. Minden irónia nélkül rögzítsük egyértelműen: nincs annál antidemokratikusabb álláspont, mint hogy egy parlamenti frakció azért nem képviselteti magát egy vitában, mert előzetesen nem kap garanciát arra, hogy a kisebbségi véleményt a vita végén a többség sajátjaként fogadja el. Ez a felfogás általánosságban a demokratikus parlamenti vita értelmét vonja kétségbe, a parlamentáris demokrácia alapértékeit rombolja. Akik ilyen szélsőséges magatartásra hajlamosak, azoktól teljesen hiteltelen más pártok hasonló jelzővel ellátott megbélyegzése. Szeretném emlékeztetni a közvetítést esetleg a televízión keresztül követő szocialista és - Schiffer képviselő úr kivételével - LMP-s képviselőtársaimat, hogy amikor a szocialisták hazugsággal nyertek választást, majd utána egy hazug miniszterelnököt lelepleződése után hatalomban tartottak, és eközben az alkotmányos alapjogukat gyakorló tiltakozó polgárokkal szemben állami erőszakot alkalmaztak, a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója még ezt követően is képviseltette magát valamennyi vitában; képviseltettük magunkat még akkor is, amikor napirend előtt a volt miniszterelnök naponta változó, éppen ezért teljesen felesleges bejelentéseiről kényszerültünk meddő vitát folytatni.
A szocialisták és a hozzájuk csatlakozók politikája egyetlen célt szolgál: az alaptalan, a nemzet érdekeivel ellentétes és legfeljebb az ellenzék vélt érdekében álló hisztériakeltést, annak elfedését, hogy valójában az új alkotmány elfogadásának szükségességéről és az alaptörvény legfontosabb kérdéseiről két évtizeden át egyetértés volt mindaddig, amíg egy pártszövetség a választók akaratából, demokratikus felhatalmazással nem került abba a helyzetbe, hogy az eddigi közös célnak egyedül is érvényt tudjon szerezni. A távol maradó ellenzéki pártok nem attól tartanak valójában, hogy egy pártalkotmány készül, ezt már a koncepció is ékesen cáfolta. Őket az bántja, hogy a két évtizede közösen kitűzött, de eddig el nem ért célt a Fidesz és a kereszténydemokraták közös kormányzása alatt valósíthatjuk meg.
A hisztériakeltésre jó példa a koncepció néhány vitatható és általam is vitatott pontjának aljasságként, közjogi puccsként való minősítése - hogy utaljak Schiffer frakcióvezető úr méltányos és baráti felajánlására, amellyel az adventi Magyar Narancsban ugyan címoldalra küzdötte magát, de amely minősítések ékes cáfolatát jelentik az LMP nevében is hordozott legfőbb üzenetének, annak, hogy lehet más a politika.
Az alkotmánykoncepció fogadtatása is rávilágított arra a tényre, hogy az MSZP, illetve az LMP a tervezet fő irányaival kapcsolatosan nem képes érdemi alternatívát megfogalmazni, ezért egyes, a koncepció egészét tekintve csekély jelentőségű elemeket igyekszik a vita középpontjába állítani. Így amíg a nyilvánosság előtt folyó vitákat néhány önkényesen kiragadott részlet határozza meg, addig a koncepció fő irányairól, a kormányzati rendszer típusáról, az alkotmányos intézmények lényegi hatásköréről a közvélemény előtt nem hangoztatott, de mégis fennálló politikai kompromisszum jött létre, amellyel szemben különvéleményt kizárólag a Jobbik fogalmazott meg. Lehet, hogy ők ezért érzik szükségesnek a vitában való részvételt.
Az a politikai döntés, hogy nem ragaszkodunk a koncepció parlamenti elfogadásához, sőt igény esetén lehetővé tesszük az ellenzéki frakcióknak alternatív törvénytervezetek benyújtását és ezek egyidejű megtárgyalását, nem azt jelenti, hogy a koncepciót ne tartanánk jónak vagy méltónak arra, hogy Magyarország új alkotmányának alapjául szolgáljon. Döntésünk az ellenzéki pártoknak tett politikai gesztus, amely két célt szolgál: egyfelől bizonyítani kívánjuk, hogy az ellenzék által vitássá tett részletkérdésekben nem ragaszkodunk az eseti bizottság távollétükben született döntéséhez, másfelől bizonyítani kívánjuk, hogy a részletkérdésektől eltekintve nincs éles ellentét a parlamenti pártok alkotmányos elképzelései között, ide nem értve a Jobbik valóban koncepcionálisan eltérő véleményét.
Az ellenzék hosszú ideje vitatja a koncepciónak az új alkotmány módosíthatóságával kapcsolatos rendelkezését, amely a jövőben csak két egymást követő országgyűlés jóváhagyása esetén tenné lehetővé az alaptörvény megváltoztatását. E kérdésben a kormánypártokon belül is voltak viták. Személyes meggyőződésem, hogy e megoldás az új alaptörvény túlzott és felesleges bebetonozását eredményezné. A magyar választójogi rendszer mellett a kétharmados többség elérése csak Gyurcsány Ferenc megelőző kormányzása esetén lehetséges, a minősített többséget igénylő módosítások csak a legritkább esetben, valóban rendkívül erős demokratikus felhatalmazás esetén nem kívánnak meg széles körű politikai konszenzust. Így az eddigi szabály fenntartása elégséges garanciának tűnik.
Ugyancsak szeretném világossá tenni, hogy nem áll szándékunkban az államfői feloszlatási jogosultságok bővítése és ezáltal az alkotmányos rendszeren belüli hangsúlyok módosítása. Ettől legfeljebb a költségvetés el nem fogadása esetén bevezetendő feloszlatás során lehetne eltérni, de e tekintetben viszont éppen Schiffer frakcióvezető úr javaslatát foglaltuk a koncepcióba.
Ugyancsak szeretném világossá tenni, hogy az alkotmány legitimációját két tényező határozza meg: az alaptörvény elfogadásának módja és az alkotmány gyakorlati érvényesülése. Előbbi tekintetében az új alkotmány népszavazás nélkül is összehasonlíthatatlan előnyben lesz a jelenlegi alkotmányszöveggel szemben. Az utóbbi, nem kevésbé fontos kérdésre csak a történelem adhat választ.
Tisztelt Országgyűlés! Magyarország megújulásának feltétele a régi adósságok törlesztése. Ezek közül a legsúlyosabb, hogy a rendszerváltozás óta a Magyar Országgyűlés nem tudott új alaptörvényt elfogadni. A kormánypártok szándéka és ajánlata egyaránt világos: az a szándékunk, hogy eleget téve a jelenlegi alkotmány parancsának, az ideiglenes alaptörvény helyett új alkotmányt fogadjunk el. Tesszük ezt annak tudatában, hogy szándékunk e tekintetben nem különbözik az elmúlt két évtized valamennyi kormányának és miniszterelnökének saját hivatali ideje alatt megfogalmazott céljától: az a szándékunk, hogy megerősítsük elkötelezettségünket a jogállam és a demokrácia értékei iránt, megőrizzük a köztársasági államformát, megóvjuk a magyar parlamentarizmus nemes hagyományait, fenntartsuk a jelenlegi államszervezet bevált intézményeit.
(11.20)
Az a szándékunk, hogy tegyük mindezt úgy, hogy pótoljuk az alaptörvény hiányzó értéktartalmát, amely összeköti a nemzet valamennyi polgárát, tegyük ezt úgy, hogy az alaptörvényben méltó helyen jelenítjük meg az alapvető szabadságjogokat, végül a hibákat kijavítva levonjuk a szükséges következtetéseket az elmúlt húsz év jogállami működésének fogyatékosságaiból. Ajánlatunk pedig az, hogy javaslataikkal, érveikkel és kritikáikkal önök is és Magyarország valamennyi polgára vegyen részt Magyarország végleges alkotmányának megalkotásában.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)
