GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON
GYÖNGYÖSI MÁRTON (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Minden elemző egyetért abban, hogy az elmúlt hetek eseményei a Közel-Kelet országaiban messze túlmutatnak saját belpolitikai jelentőségükön. A világpolitikai összefüggéseket ismerők számára világos, hogy a tunéziai és egyiptomi forradalmak győzelme egy új korszak kezdetét jelenti az egész világon.
A Nyugat évtizedeken keresztül a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletéről papolt a világnak, miközben kizárólag saját nagyhatalmi érdekeit szem előtt tartva a legsötétebb diktatúrákat támogatta Tunéziától Egyiptomon és Szaúd-Arábián át Jemenig. Az az Európai Unió és Egyesült Államok, amely naponta rángatta elő az értékek fontosságát és az emberi jogok egyetemességét és oszthatatlanságát, azonnal megfeledkezik az értékeiről, ha érdekei másképpen kívánják. Washington, Párizs, Brüsszel, London és Berlin az utolsó pillanatig a tunéziai diktátort támogatta, és Mubarak hatalomban maradása mellé állt az egyiptomi népfelkelés elején is.
A legdicstelenebb szerep azonban ismét Magyarországnak jutott. Mint tudjuk, a magas rangú diplomáciai látogatásoknak mindig súlya van, mint ahogy az időzítésnek is. Az ilyen utakat minden ország diplomáciája a legnagyobb körültekintéssel készíti elő. Orbán Viktor meglehetősen szerencsétlen időpontban, az észak-afrikai arab államokban kezdődő rendszerdöntő zavargások időszakában látta jónak, hogy demonstrálja barátságát a bukófélben lévő egyiptomi elnökkel, Hoszni Mubarakkal, és ezáltal végóráiban legitimálja három évtizedes diktatúráját. A miniszterelnök kairói útját követően szinte azonnal megkezdődtek a tömeges tüntetések, követelve Mubarak távozását. A félreértések elkerülése végett szeretném leszögezni, nem azt mondom, hogy Orbán Viktor személyéhez köthető az egyiptomi forradalom kitörése, bár kétségtelen, hogy a fülkeforradalmi ethosz megteremtése után lehetne egy ilyen túlzó olvasata is a kairói látogatásnak. Azt azonban a leghatározottabban ki merem jelenteni, hogy ez az eset is rávilágít a magyar külpolitika végzetes rövidlátására, ami történelmünk során nemegyszer bizonyult már végzetesnek.
Két oka lehet ennek a szerencsétlen külpolitikának, amelyek közül országunkra nézve egyik sem megnyugtató. Önök vagy szervilisek és vállveregetést remélnek atlantista barátainktól Washingtonban, Brüsszelben vagy éppen Tel-Avivban, amiért hivatalos látogatásukkal legitimálják a Nyugat első számú szövetségeseként számon tartott Mubarak-rezsimet, vagy olyan dilettáns külügyi apparátust tartanak fenn, amely képtelen elemezni, előre jelezni vagy megérezni a világpolitikai eseményeket.
Nehéz elhinni, hogy az egyiptomi népfelkelésnek ne lettek volna olyan előjelei, amelyek a Bem rakpart éber őreit óvatosságra intették volna. Magyarország nagykövetséget tart fenn Kairóban, amelynek vagy csapnivaló információs hálózata van, vagy nem észlelte a közelgő és hatalmassá növekvő tiltakozási hullám előjeleit, vagy a nagykövetség felelős tisztviselői mindezzel tisztában voltak, de szándékosan megvezették a Külügyminisztériumot és rajta keresztül Orbán Viktort. Bármelyik eset állt fenn, megérett a helyzet a felelősök számon kérésére, valamint a magyar Külügyminisztérium és külügyi apparátus radikális felülvizsgálatára mind vezetését, mind eszmei irányultságát tekintve.
Annál is inkább, mert a Fidesznek nem ez az első súlyos külpolitikai baklövése. Emlékszünk arra, de ha nem, segítek felidézni, amikor 2008 augusztusában Orbán Viktor pártelnökként elment az USA-ba agitálni a hazugságon alapuló iraki háborút kirobbantó republikánusok neokon elnökjelöltje mellett, aki végül is alulmaradt. Tudom, erre az a válaszuk, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Néppárt kérésének tett eleget. Azt azonban önöknek, tapasztalt politikusoknak is tudniuk kell, hogy egy kellemetlen felkérés elhárításának a diplomáciában ezerféle módja van. De feltehetőleg akkor is inkább hallgatott Orbán Viktor rövidlátó külpolitikai tanácsadóira, ahogy most, a Mubarak-vizit alkalmával is; vagy akkor, amikor az atlantista érdekből kirobbantott orosz-grúz konfliktus kapcsán önök határozottan az agresszor Grúzia mellé álltak; vagy amikor az ENSZ-határozatokat a hét minden napján megsértő, nemzetközi és emberi jogokra fittyet hányó Izraelt tüntetik ki figyelmükkel, kiváltva ezzel minden jó érzésű államnak és embernek a rosszallását.
Orbán Viktor az utóbbi időben, korábbi önmagát is felülbírálva a keleti nyitás fontosságáról beszélt. Meggyőződésünk, hogy ez a helyes út. Magyarországnak elsősorban a rokoni, üstökösként emelkedő keleti országok szövetségét kell keresnie, de azon túl is minden olyan országét, amely a pusztító nyugati értékrenddel, a globalizáció sötét erőivel szemben erőt tud fölmutatni. Kína, Törökország, Oroszország, Azerbajdzsán, Brazília, Venezuela, Irán - igen, jól hallották, Irán - és a szuverén arab világ a természetes szövetségesünk. Ezt diktálja a magyar nemzeti érdek, erre az útra kellene rátérni minél előbb, most, amíg nem késő. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)
