CSÖBÖR KATALIN
CSÖBÖR KATALIN
CSÖBÖR KATALIN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság tagjaként a következő tárgykörben az egyház és az alkotmány, az egyház és az állam kapcsolatáról kívánok szólni.
Magyarország alkotmányának szabályozási elveit, az új alkotmánykoncepciót olvasva rögtön kitűnik a szerkezeti szakítás a jelenleg hatályos alkotmánnyal. Elsősorban arra gondolok, hogy az alapvető rendelkezések, az alapvető jogok és kötelességek az alaptörvény elején összegyűjtve helyezkednek el, közvetlenül a preambulumot követően. Az alapvető jogok között pedig a lelkiismereti és vallásszabadsághoz való jogot a koncepció is deklarálja, a római egyezménnyel összhangban. Ebből idézek: “Mindenkinek joga van a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadságára, azaz hogy vallását és más meggyőződését szabadon megválassza és megváltoztassa, valamint hogy vallását vagy meggyőződését akár egyénileg, akár másokkal együttesen nyilvánosan vagy a magánéletben vallásos cselekmények, szertartások végzése útján, vagy egyéb módon kinyilváníthassa, kinyilvánítását mellőzhesse, gyakorolhassa vagy taníthassa. Az egyházak és vallási közösségek önállóak. Az állam és a vallási közösségek, egyházak működését, az egyházak állami elismerését és nyilvántartását sarkalatos törvény szabályozza.”
Mint az előzőekből kitűnik, a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jog rendkívül komplex alapjog, melynek elemeiről alkotmánybírósági határozatok rendelkeznek. Ennek a komplexitásnak az oka legfőképpen a történelemben keresendő, a lelkiismereti és a vallásszabadság újkori története a polgári forradalmakat megelőző protestantizmus időszakára nyúlik vissza. Kezdetben a vallási és a lelkiismereti meggyőződés szabad megválasztását jelentette, később a vallási és a lelkiismereti meggyőződés szabad megvallását is magában hordozta. Az 1568-as tordai országgyűlés szelleme is kötelez bennünket, amely kimondta: “Ki-ki tartsa meg azt a hitet, amelyet akar, az új és a régi szertartásokkal megengedjük, hogy hitük ügyében azt tegyék, ami nekik tetszik, de bárkinek a sérelme nélkül.”
Úgy gondolom, hogy a mindenkori magyar kormánynak kötelessége, hogy a vallásszabadsághoz való jog elvi deklarálásán túl a mindennapokban, a gyakorlatban is érvényesüljön az egyenlőség követelménye. Az alkotmánykoncepció szintén kimondja: az emberi, illetve az állampolgári jogok bármely megkülönböztetés, különösen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi különbségtétel nélkül mindenkit megilletnek, az emberek ilyen megkülönböztetését a törvény bünteti.
Úgy vélem, hogy a mostani kormányzat az eddigiekben is sokat tett azért, hogy az előző kormányzat hátrányos egyházi megkülönböztetése ne folytatódhasson, sőt az elszenvedett sérelmek kompenzálásra kerüljenek. Gondolok itt elsősorban arra, hogy a 2011-es költségvetés már nem tesz különbséget az állami és egyházi intézményekben tanulók között, ami a normatív támogatást illeti, ezenfelül pedig a ciklus végéig a szocialista-liberális kormányzat alatt elszenvedett különbségek visszamenőleg kiegyenlítésre kerülnek. Ezen a téren is van még azonban tennivalónk, elsősorban az egyházügyi államtitkárságot kérem arra, hogy legyen figyelemmel az egyházi oktatási intézményekben tanítókra, dolgozókra, hogy semmivel se részesüljenek kevesebb bérben, bérkompenzációban, mint az állami iskolákban dolgozó kollégáik.
A vallás tanításával, a hittanoktatással kapcsolatban szintén fontosnak tartom megjegyezni, hogy az Országgyűlés a költségvetési vitában elfogadta azon javaslatot, mely a hittanoktatásra százmillió forinttal többet biztosít. Az emberi jogi, kisebbségi, civil- és nem utolsósorban vallásügyi bizottság tagjaként reményemet fejezem ki, hogy ez a módosítás szimbolikus jelentőséggel bír azon ügyben, amelyről nemrégiben már az Országgyűlésben beszéltem, nevezetesen, hogy a közeljövőben a hittan mint tantárgy az állami és a helyi önkormányzati nevelési, oktatási intézményekben kötelező órarendi, kötelező iskolai tanóraként bevezetésre kerüljön. Természetesen a hittan vagy etika mellett az erkölcstannak is szerepelni kellene az órarendekben, ezzel is kiszélesítve az alkotmányunkban biztosított alapjogot, nevezetesen a művelődéshez való alapjogot, a lelkiismereti meggyőződés szabadságának biztosításával együtt.
Az általános műveltség elsajátításának biztosításán túl nem hagyhatók figyelmen kívül azon társadalmi hatások sem, amelyeket friss kutatások is alátámasztanak, mégpedig hogy a hittan oktatásának a gyermekek viselkedés- és erkölcsrendszerében jótékony hatása figyelhető meg. Természetesnek tűnik az a feltételezés, hogy szilárd morális alapokkal rendelkező gyermekből később könnyebben válhat tisztességes állampolgár. Magyarország jelenlegi állapotát figyelembe véve ez alapvető érdekünk, az erkölcsi megújulás pillérének ez egy fontos eleme.
Az alkotmánykoncepcióban közvetlenül a vallásszabadsághoz való jog rögzítése után a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának joga kerül deklarálásra. Ezzel kapcsolatban megjegyezném, hogy ezen alapvető joghoz az egyháznak ugyanúgy joga van, mint bármely természetes személynek vagy társadalmi szervezetnek. Mi hiszünk az egyház értékteremtő erejében, ezért várjuk, hogy véleményüket minden alapvető kérdéssel kapcsolatban fogalmazzák meg. Kérjük, hogy ezt a jövőben is tegyék meg, hasonlóan ahhoz, ahogy az új alkotmánnyal kapcsolatban is megtették.
Az alkotmánykoncepcióval kapcsolatban gyakran elhangzott kritikaként, hogy nem tartalmazza az egyház és az állam elválasztását, ezért pár mondatban erről a kérdésről is szólnék. Az állam és az egyház viszonyának rendezésére több, történelmileg meghatározott modell alakult ki. A vallásszabadságot rögzítő nemzetközi normák és a hozzájuk kapcsolódó joggyakorlat a különbözőségét nem korlátozzák, az Európai Unió is meglehetősen visszafogott a tagállamok állami egyházjogának egységesítése tekintetében, sőt kifejezetten elismeri az egyházaknak a tagállamokban kialakult jogi helyzetét.
De milyen modellek működnek Európában? Az államegyház modell még ma is működik, például az Egyesült Királyságban, de Észak-Európa protestáns államai is megőrizték az államegyházi berendezkedésüket. Az anglikán egyház feje az angol királynő, Norvégiában gyakorlatilag teljes és közvetlen a költségvetési egyházi finanszírozás. Megjegyezném, hogy ez a modell mindenütt hosszú és szerves történelmi fejlődés során alakult ki. Az államegyház ellentéte az egyház és az állam radikális elválasztása, amelyre Európán belül Franciaország a legjobb példa, Európán kívül pedig az Amerikai Egyesült Államok. Az állami finanszírozási tilalom azonban eltérő következményekkel jár a két országban: míg Franciaországban az egyház mondhatni szegénységben él, addig az USA-ban a számtalan vallási közösséget professzionálisan szervezett adománygyűjtési akciók és gazdasági vállalkozások tartják el. Közép-Európa német nyelvű államaiban, így Németországban az államegyháziság és a radikális elválasztás között átmenetet képező modell fejlődött ki.
(12.40)
Ebben a modellben a hangsúly az együttműködésen van. Az állam és az egyház viszonyát a “kapcsolódás” szóval tudnánk leginkább jellemezni. A modell lényege egyrészről az államegyház tagadása, másrészről a közjogi státust élvező egyházakkal való együttműködés. A három alapvető modellt áttekintve megállapíthatjuk, hogy a különbségek ma már nem ennyire élesek. Az államegyházi berendezkedést őrző országok a vallásszabadság hatékony biztosítása révén ma már összefonódásaik ellenére is világnézetileg semlegesnek tekinthetők. A szeparációs rendszerek egyházellenes beállítottsága is alábbhagyott, s már a legtöbbjük jóindulatúan és támogatóan áll az egyházakhoz.
Úgy vélem, hogy Magyarországot sajátos történelmi múltja jogán sajátos egyházállami modell illeti meg. Az, ami a magyar sajátos egyházi modellt jellemzi, a “támogató elválasztás” nevet kaphatná; ezzel a kifejezéssel írható le legjobban. Sem az ellenséges elválasztás, sem pedig az egyházak oktatási, jogalkotási autonómiájának a csorbítása nem követendő.
Szeretném megemlíteni, hogy az egyházak számtalan területen együttműködnek az állammal, sőt gyakran olyan feladatot is ellátnak, amire az állam képtelen, illetve az elmúlt években képtelen volt. A nevelési, oktatási, kulturális, szociális, egészségügyi, gyermek- és ifjúságvédelmi tevékenység csak nagy vonalakban való meghatározása annak a munkának, amit az egyház végez társadalmunkban. Külön kiemelném a történelmi egyházaknak a társadalmi felzárkóztatás ügyében végzett tevékenységét, amely hosszú távon nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy a Magyarországon élő romatársadalom szociálisan hátrányos részét a teljes integráció útján elindíthassa. Az eddig elhangzottakat is figyelembe véve fontosnak tartom, hogy az új alkotmány kimondja az állam és az egyházak szétválasztását, hiszen ez mindkét fél érdeke.
Az alkotmánykoncepció rendelkezik a sarkalatos törvényekről, így az egyházügyi törvényről is. Röviden szólnék a törvény jövőbeni módosításának szükségességéről. A jelenleg hatályos, az egyházakról szóló 1990. évi IV. törvény preambuluma kimondja, hogy a magyar állam a társadalom kiemelkedő fontosságú értékhordozó és közösségteremtő tényezőinek ismeri el az egyházakat. Ahhoz, hogy az egyházak ezt a státusukat megőrizhessék, a törvény szigorításával ki kell szűrni azokat, akik csupán adóelkerülési célból alapítanak úgymond vallási közösségeket. A Heti Válasz precízen felsorolta és megismertette a lakossággal múlt heti számában azokat az álegyházakat, amelyek valójában semmiféle vallástanítást nem hirdetnek. Úgy gondolom, hogy véget kell vetni e bizniszegyházak korszakának. Nem tartom elképzelhetetlennek annak támogatását sem, hogy a sarkalatos törvény különbséget tehessen egyházak és vallási, egyházi felekezetek között. Ennek alapját pedig szolgálhatja az egyház történelmi beágyazottsága, társadalmi támogatottsága, híveinek száma, illetve a közfeladatok ellátásában vállalt szerepe.
Végezetül utalnék az alkotmányozás eddigi folyamatára, amely folyamatban az egyházak aktívan részt vettek és részt vesznek. Ezt az aktivitást ezúton is köszönöm valamennyiüknek. Véleményüket írásban, illetve közmeghallgatás keretei között szóban is kifejtették. Álláspontjukról összességében elmondható, hogy az állam és az egyház szétválasztásának deklarációját mindegyikük kívánja. Ez autonómiájuk megerősítése céljából is fontos. Az alapvető jogok kifejezésén túl pedig az egyházak képviselői külön üdvözölték, hogy az élet, illetve a házasság és a család védelme kiemelt hangsúlyt kap az új alkotmányban.
Az új alkotmány preambuluma reményeink szerint méltatni fogja a kereszténység-keresztyénség szerepét történelmünkben. Továbbá reményemet fejezem ki az iránt, hogy az egyházak értékteremtő szerepe élő marad, nemcsak múltunkban, hanem jelenünkben is megnyilvánul életünk legkülönbözőbb területein, így új alkotmányunk megalkotásában és elfogadásában is.
Köszönöm. (Taps.)
