DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS
DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársak! Szeretném a most folyó vitát visszavinni egy olyan mederbe, amiről tegnap a vezérszónoki beszédben már szóltam, de néhány gondolatot még szeretnék ebben a körben kifejteni; nevezetesen, a történeti alkotmány és a magyar állam történeti jogfolytonossága helyreállításának kérdéskörében. Utána pedig szeretnék azért néhány konkrét észrevételt is tenni a koncepcióval kapcsolatban, különösen az alapvető jogok körét illetően.
A fő és megkerülhetetlen kérdés ezzel a vitával kapcsolatban továbbra is az, egyébként mindenfajta nagyon fontos és részintézményt érintő, alapvető jogot vagy társadalmi, állami berendezkedést érintő kérdéshez képest, hogy tudunk-e megfelelő és pontos választ adni arra a történelmi követelményre, ami most odafeszül minden képviselő felé, odanyomul minden politikai erő vállára. Mi ez nevezetesen? Az, hogy tulajdonképpen ebben a helyzetben elvileg négy utat lehet követni. Láthatóan a különböző politikai erők négy irányba mennek az alkotmányozással kapcsolatban.
Valakik azt mondják, hogy egyáltalán nem kell semmit tenni, ez a sztálini alapon nyugvó, de liberális gyökerű alkotmány tulajdonképpen jó, és tökéletesen tükrözi a magyar emberek, a magyar történelem lenyomatát, érdekeit megfelelően szolgálja, ezért nem kell rajta változtatni. A másik megoldási javaslat lehet ugye, formális értelemben módosítani ezt az 1949. évi XX. törvényt, és beilleszteni egy-két olyan elemet, átszámozni adott esetben, ünnepélyesebbé tenni, beemelni néhány olyan rendelkezést, ami úgymond legalább formálisan közelíti azokhoz a történeti alkotmányból fakadó követelményekhez, amelyeket igenis szolgálnunk kell. Ez a megoldás semmilyen formában nem alkalmas a célra.
A harmadik megoldási lehetőség az, amit most a kormánytöbbség követ, amely szerint előterjeszt egy új alkotmánynak nevezett dokumentumot, ami a klasszikus alkotmányjogi megközelítésben egy kartális alkotmánynak egy újra megalkotott, egységes szövegezetű formája, amelyben hivatkozik a kormánytöbbség arra, hogy olyan társadalmi támogatást kapott, ami ezt számára feltétlen módon lehetővé teszi.
(12.10)
És kísérletet tesz arra, hogy a preambulumban, illetve az alapvető rendelkezésekben néhány elemet megjelenítsen abból a kincsestárból, amit a mi történeti alkotmányosságunk jelent. És tulajdonképpen megpróbál egy olyan látszatot kelteni, mintha ezzel lényegében elvégezte volna a történelem által ránk rótt munkát, mégpedig a negyedik megoldásban rejlő munkát, ami szerintünk az egyedül üdvözítő és irányadó lehet, mégpedig hogy mindenfajta kompromiusszumkötés nélkül, a modern kor követelményeinek megfelelően tegyük meg azt a lépést, amit már 67 év óta vár a magyar társadalom, mégpedig azt, hogy állítsuk helyre a magyar állam történeti jogfolytonosságát, ami 1944. március 19-én megszakadt.
Én azon az állásponton vagyok, és a Jobbik Magyarországért Mozgalom is ezt vallja, bár a vitában részt veszünk és elmondjuk a koncepcióval kapcsolatos részletes véleményünket, és megteszzük a módosító javaslatainkat, hogy ez a negyedik út lenne az üdvözítő. Jöhet máris a kérdés, hogy akkor részletekbe menően hogyan gondoljuk, hogyan szeretnénk ezt megvalósítani.
Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni azt, hogy az elmúlt 67 év életviszonyai azzal a véres valósággal és azzal az önkényuralmi logikából fakadó lenyomattal rendelkeznek, amelyben születtek jogkorlátozó, önkényuralmi jellegű jogszabályok, de születtek olyan típusú jogszabályok is, amelyek valóban érdekében álltak az itt élő nemzetközösségnek, a magyar nemzetnek. Mindjárt itt kell egyébként kitérni arra a kérdéskörre, amit az alapvető rendelkezések között a koncepció szabályozni kíván, mégpedig ami kifejezetten arról szól, hogy minden hatalom forrása a politikai nemzet, azaz a nép, amelynek egymásért felelősséggel tartozó tagjai egyenlő és elidegeníthetetlen méltósággal bírnak - szól a rendelkezés.
Itt egy nagyon fontos kérdést azonban nem kerülhetünk meg: a politikai nemzet fogalmának a tartalmi megragadását. És ezt a vitát igazából le kellene folytatni, hiszen nem látjuk az értelmező rendelkezések vagy az indoklás között sem azt, hogy tulajdonképpen mit értenek az előterjesztők, mit ért a bizottság a politikai nemzet fogalma alatt. Nyilván a történeti gyökereinkből, azt gondolom, elég jól és egyértelműen levezethető, hogy mindazok ebbe a körbe sorolhatók, akik a magyar kulturális önazonosság és a magyar történelmi tradíciók mellett elkötelezetten kötelezettségeket vállalva, a jogokban részesedve képesek és készek arra, hogy a nemzet részeiként, a nemzet egyetemes munkaműhelyében elfoglalva a helyüket, éljék, teljesítsék ki életüket. A politikai nemzet fogalma azonban mindenképpen alaptörvényi szintű kifejtést igényel, és ez egy hiányossága ennek a koncepciónak.
Visszatérve tehát a jogfolytonosság kérdésére: tehát a feladat, valóban azt lehet mondani, gigantikusnak tűnik, de ha ezt még továbbra is megkerüljük, és megpróbálunk ehelyett az új alkotmány elnevezésű dokumentum kapcsán, a harmadik megoldás választásával, nem szembenézni ezzel a történelmi kihívással, akkor ezt tulajdonképpen csak egy probléma szőnyeg alá söprésének értékelhetjük, ami nem felel meg annak a követelménynek, amit ránk nézve most megfogalmaz, vagy velünk szemben megfogalmaz a nemzet.
Mit jelent ez a hozzáigazítás? Ez a bizonyos örök alkotmány, amely a sarkalatos törvényeink sora - erről tényleg nagyon hosszan lehetne beszélni, de az időkeret ezt nyilván bekorlátozza -, legalább idézzük fel azokat a legfontosabb alaptörvényeket, amiknek mindig is az volt a fő üzenetük, hogy a nemzet szabadságát védelmezték, hogy a nemzet elidegeníthetetlen joga, hogy szabadon alakítsa ki az önrendelkezési igényeit, és ennek megfelelően a nemzet egyetemes részét képező közösség tagjainak biztosítsa azokat az elidegeníthetetlen jogokat, ugyanakkor a korlátozott hatalmú rendszert, amelyben megtalálhatja mindenki a helyét.
A változó társadalmi és gazdasági körülményekhez ugyanis hozzá kell igazítani, nyilván hozzá kell igazítani ezt a jogrendet, ami tényleg egy gigantikus joganyag, az ezeréves joganyagunk, kezdve az Aranybullától a vérszerződésig, amelynek lényegében vitatják a történeti hitelességét, de gyakorlatilag már a fejedelemválasztás, a hatalommegosztás elve korai kifejeződésének minősül. Aztán az 1485-os nádori törvények; a különböző békekötéseket lezáró törvények, az 1606-ost különösen ki lehet emelni például; az 1791-es VI. törvény; az Erdélyt Szent Korona-országrészként deklaráló törvény; aztán az 1827. évi III. törvény az alaptörvények érvényben való megtartásáról; az 1848-as áprilisi törvények az egyik legszebb példái annak, hogy lényegében alkotmányalkotás nélkül, alaptörvények egymásba illeszkedő sorával igenis ki lehet teljesíteni egyrészt a történeti értékeinket és az alapvető elveinket, másrészt pedig meg lehet felelni a kor követelményeinek.
Tehát ez most a feladat, hogy az elmúlt 67 év mérlegét megvonva, azokat a rendelkezéseket, amelyek nyilván a nemzeti közösség érdekét szolgálják, megtartsuk, és amelyek pedig ebbe nem illeszthetők bele, azokat lényegében ki kell gyomlálni. Mi ez a feladat igazából, valóban? Hogy kellene ezt elvégezni? Én azt gondolom, hogy az 1920. évi I. törvénycikk, amely az 1919-es lázadás után, a Tanácsköztársaságnak nevezett nemzetpusztító folyamat után helyreállította a jogfolytonosságot, egy nagyon jó példa arra, hogy ezt hogyan lehetne megtenni. Mégpedig: egy átmeneti időszakot kell képezni, és ebben az átmeneti időszakban jogtudósokból, arra hivatott szakemberekből álló munkabizottságnak kell alapvetően ezt az áttekintő munkát elvégeznie. És neki kell felmérnie azt, hogy ahol az önkény vagy pedig a jogsértés talaján álló törvénysértést megvalósító, tehát a nemzeti alkotmányunk elvei szempontjából törvénysértésnek minősülő jogszabályokat talál, akkor ezeket ki kell gyomlálni. Módszeres felülvizsgálatról van szó.
Ezek a nagy hatású társadalmi törvények, amelyek a tulajdonhoz, az élethez, a személyi szabadsághoz, a méltósághoz való jogot sértették vagy alakították, lennének elsősorban azok, amik kapcsán ezt meg kell tenni. A büntető és polgári törvénykönyvek rendelkezéseiben számos ilyet találunk most is. Ugyanígy kezelhetők, mérlegre teendők az elmúlt önkényuralmi rendszerben, itt a '90 előtti rendszerre utalok, az igazságtalanul okozott károk megtérítéséről szóló kárpótlási törvények, vagy pedig a semmisségi törvények következményei. Ez a szembenézés a múlt jogával igazságügyi reform keretében, bírósági úton, a létrehozandó közigazgatási bíróság és Kúria közreműködésével történhetne meg.
Sarkalatos törvényre van szükség tehát az 1944-90 közötti időszak törvényeinek felülvizsgálatára, az igazságtalan joghátrányok, jogsértések, károk olyan orvoslására, ami az igazságtalanságokat nemcsak jelképesen egyenlíti ki, hanem tényleges anyagi ellentételezéssel elviselhetővé teszi az igazságtalanságokkal okozott sérelmeket a jogsértettek és utódaik számára. És végül nem kerülhető meg, hogy az önkényuralom által vagy érdekében elkövetett bűncselekmények büntetőjogi megítélését lehetővé tegyük, és az erőszakszervezetek titkosszolgálati ténykedését teljeskörűen feltárjuk, a társadalmat megfelelően tájékoztassuk, és ezzel a különböző zsarolhatósági helyzeteket megszüntethessük.
Most ezt a '90 előtti időszakra vetített feladatsort ugyanúgy el kell végezni az elmúlt 21 év vonatkozásában is, amiben egy különösen szomorú és különösen tragikus rész volt az elmúlt 8 év, amely a jogállamiság talajáról egyértelműen letért, de az elmúlt 21 évet egyébként a kormánytöbbség is egy zavaros, átmeneti időszaknak tekinti. Tehát ez egy legitimációs felhatalmazást ad arra, hogy ezt a munkát ebben az időszakban is el kell végezni.
A jogvisszaszerzés körében megkerülhetetlen feladatunk, hogy visszanyúljunk, például akár az Aranybulla számunkra tökéletes példát ad arra, hogyan lehetne megóvni azokat a javainkat, amelyeket sajnos az elmúlt 20 évben a nemzet kezéből kiragadtak. Ebben a körben, mielőtt ezt részletesebben kifejteném, azért vissza kell utaljak arra, hogy ez a jogfolytonosság-helyreállítás álláspontunk szerint legideálisabban tehát egy külön törvénnyel történhetne meg, amelyre vonatkozóan egy sarkalatos törvény születne. Azonban az új alaptörvénynek is ki kell mondania ezt a történeti jogfolytonosság-helyreállítást. És az a mondat, ami most szerepel az alapvető rendelkezések között, tehát hogy Magyarország alkotmányos állami folytonosságát a Szent Korona fejezi ki, ez ebben a formájában ennek a célnak nem felel meg.
A helyesebb megfogalmazás a következő lenne: Magyarország állama történetileg folyamatosan létezett alkotmányos államrendszerekkel, vagy pedig… - legalábbis egyértelműen úgy kellene fogalmazni, hogy jogfolytonosságról kellene beszélni. És ha ezzel a jogfolytonossággal szembesülünk, és ezt kimondjuk, akkor innen kezdve a külön törvény, ami létrejöhet, a részletszabályokra már megfelelő átmeneti rendelkezéseket ad, hogy hogyan és milyen formában tesszük ezt meg.
(12.20)
Nyilván ez az élet minden területére kiterjed, olyan tisztségek, olyan intézmények létrehozására, amelyek megfelelnek a történeti követelményeknek.
Fontos kérdés, ami ugyan itt az alapvető rendelkezések között szerepel, az elszakított területen élő magyarság, illetve formálisan a határon túli magyarság; tehát ebbe a körbe, ugye, valakik akaratukon kívül kerültek, valakik pedig a saját akaratukból távoztak. A mostani rendelkezés, hogy Magyarország felelősséget visel a határon kívül élő magyarok sorsáért, egy kicsit több annál, mint ami a jelenlegi szövegben szerepel, viszont még nem elég pontos és szabatos, hiszen a “Magyarország” fogalom nem határolja be, hogy kik viselik a felelősséget, tehát itt meg kellene nevesíteni, hogy Magyarország kormánya viseli jelen esetben a felelősséget, a mindenkori kormány, s azután ez a felelősség különböző intézkedésekben kell hogy kibomoljon. Ebben a körben, ahogyan már utaltam rá, a magyar közösség számára kell biztosítani ezt a felelősséget, felelősségvállalást, és azok számára, akik, amint említettem már az előbb, az ír és a horvát alkotmánynak megfelelően a kulturális önazonosságot vállaló, örökséget vállaló közösség tagjai.
Visszatérve a javaink megóvásának témakörére: az Aranybulla is teljesen egyértelműen rögzítette, hogy a nemzeti vagyon megtartásának és visszaszerzésének elve egy megkövetetlen része a történeti alkotmányunknak, tehát ilyen értelemben 800 éves követelést kell érvényesíteni. De még a 17 éves Szlovákia alkotmánya is ezt teszi, amikor azt mondja, hogy a felszín alatti vizek, ásványi kincsek, vízfolyások, természeti gyógyforrások állami tulajdonba kell hogy tartozzanak. Ehhez a programponthoz nekünk kőkeményen ragaszkodnunk kell, tehát igenis ki kell mondania a mostani születendő alaptörvénynek, hogy nemzeti vagyonunkba tartoznak tehát nemcsak a felsorolt természeti kincsek, hanem a termőföld is.
Az alapvető jogok körében nem lehet semmiképpen megkerülni azt a kérdést, hogy van egy-két olyan rendelkezés, ami álláspontunk szerint hiányzik és ami feltűnő, különösen az elmúlt évek jogsértéseivel kapcsolatban, mégpedig a jogellenes fogva tartással érintett személyek felé fennálló állami kártalanítási kötelezettség. Ez számomra egy megdöbbentő meglepetés volt ebben a koncepcióban, hogy nem találtam meg ezt a rendelkezést, és úgy gondolom, ezt mindenképpen pótolni kell, hiszen ez a habeas corpus-elv, az angol jogfejlődési és történeti alkotmányossági elv, az egész világ számára példaképpen határozza meg azt, hogy ahol személyes szabadság korlátozására kerül sor az állam részéről, ott mindenképpen kártalanítási, helytállási kötelezettsége van az államnak. Ez egy nagyon rossz üzenet, mert egyébként, ha kimarad ez a rendelkezés, akkor azt üzeni, hogy a mostani kormánytöbbség nem kívánja ezeket az elveket érvényesíteni.
A mostani felszólalásomba ennyi fért bele, ezért szerettem volna ismételten felhívni a figyelmet arra, hogy az alapvető fundamentális kérdés mellett nem mehetünk el, tehát a most megszületendő alaptörvénynek szolgálnia kell a történeti jogfolytonosság helyreállítását, kell merítenünk a történeti alkotmányunk elveiből, értékeiből, és csak és kizárólag ezen alapelvek figyelembevételével lehet egy olyan alkotmányozási munkát elvégeznünk, amely a nemzet felemelkedését és a jelenlegi félgyarmati állapotból való kitörését biztosítja, a hosszú távon megmaradásának feltételeit lehetővé teszi.
Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)
