DR. NYIKOS LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. NYIKOS LÁSZLÓ
DR. NYIKOS LÁSZLÓ (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tegnap módom volt néhány, a Jobbik-frakció, a Jobbik Magyarországért Mozgalom számára fontos értékről néhány szót szólni, ezek sorát szeretném részben folytatni.
De mielőtt megteszem, engedjék meg, hogy örömömet fejezzem ki azzal kapcsolatban, amit a legutóbbi hozzászólásban Horváth Zsolt képviselőtársam részéről hallottunk, ugyanis a magam számára is nagyon megtiszteltetésnek tartom, hogy itt erről beszélhetek. Nekem szerencsém volt az eseti bizottság közpénzügyi munkacsoportjának felelőse lenni, és a Horváth Zsolt úr által ismertetett gondolatok, javaslatok nagy része a közpénzügyi munkacsoport munkáját tükrözi. Azt is meg kell említenem talán a csoportban részt vett képviselőtársaim elismeréseképpen is, hogy szinte szó szerint bekerültek azok a javaslatok részben a közpénzügyek szabályozásába, részben pedig a számvevőszékről szóló szabályozástervezetbe.
Az Állami Számvevőszékről lesz még módom a vita során során szólni, ezért erre most itt nem térnék ki részletesebben, visszatérek még néhány olyan kérdésre, ami a tegnapi vezérszónoki kiegészítő hozzászólásomból kimaradt idő hiányában.
Az egyik ilyen fontos kérdés és a nemzeti radikális párt munkaprogramjában is szereplő törekvés, javaslat, igény a közbiztonság erősítése.
(9.50)
Azt javasoljuk, az alkotmányban ki kell mondani azt a fontos célt, hogy a magyarság biztonságban érezhesse magát a saját hazájában. Garantálnia kell az államnak, a kormánynak, a központi hatalomnak azt, hogy a tisztességes, szorgos magyar ember az ország minden területén biztonságban - személyes biztonságban és tulajdonának a biztonságában - élhessen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mindenki tudja, ismeri azokat a negatív jelenségeket, amelyeknek sajnos nap mint nap tanúi lehetünk. Nemcsak Budapesten a fővárosi argó szerint a nyóckerben, nemcsak Miskolcon az Avas lakótelepen, hanem az én szűkebb pátriámban, Abaúj megyében vagy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is az emberek egyre nagyobb hányada félelemben él. Ki kell mondani azt az okozatot, azt a következményt, tisztában kell lennünk azzal, hogy a gárdajelenség nem ok, hanem okozat. Ha a központi hatalom az erőszak monopóliumát nem tudja hatékonyan használni, akkor szembe kell néznie azzal az önvédelmi reflexszel, azzal az immunreakcióval, amivel az emberek megpróbálják magukat megvédeni, családjukat, személyes biztonságukat, tulajdonukat. Ezt a jelenséget magasabb szintről kell értelmezni, mint pusztán adminisztratív eszközökkel küzdeni az ellen, ami megjelenik a felszínen. Az okokat kell megszüntetni, s az okok érdemi felszámolásának is szerepelnie kell az alkotmányban a közbiztonsághoz való jog hangsúlyozásával.
A másik fontos érték, ami az eddigi vitában még nem kapott szót, a magyar nyelv védelme. Nyelvében él a nemzet. A magyar nyelv a nemzet megtartója volt, de a magyar nyelv megújítása helyett nap mint nap a magyar nyelv rombolásának vagyunk tanúi. Sajnos, a közszolgálati médiumokban - rádióban, napisajtóban -, horribile dictu még ebben a Házban is vannak olyan kifejezések, amelyek nem a magyar nyelv szépségét, értékeinek a megőrzését, hanem annak a rombolását jelzik. Ki kell tehát mondani az alkotmányban azt az államcélt is, hogy az államnak a maga eszközeivel törekednie kell arra, hogy ezt a nemzeti kincset, a magyar nyelvet megőrizzük és a következő generációk számára átmentjük. A sznob anglománságtól kezdve a gügyögésig és a trágárságig menően hangzanak el azok a szavak, amelyek nem méltók nyelvújító elődeinkhez, nem méltók azokhoz a nagyjainkhoz, akik a szép magyar nyelv példaképei lehetnek a mai napig mindannyiunk számára.
Végül szeretném azt a problémakört érinteni, amiről Horváth Zsolt képviselőtársam említést tett: a közpénzügyeket. Hadd olvassak fel önöknek egy idézetet. Így szól: “Az állami pénzügyek rendezése a jelenkor legfontosabb és legsűrűbben emlegetett feladatai közé tartozik. Az általános politikai helyzetet a legtöbb államban a pénzügyi kérdések uralják.” Az idézett mondat 1875-ben született, az első magyar államgazdaságtan tankönyvben írta le Mariska Vilmos egyetemi tanár, és azt gondolom, hogy ez az idézet a mai napig is aktuális gondolatokat hordoz magában. Gondoljunk arra, hogy a magyar GDP felét közpénzként költi el az ország. Hatalmas összegről van szó, és ennek az értelmes, szabályos, törvényes, hatékony elköltése rendkívül fontos, mert sok olyan negatív jelenség tapasztalható, ismerhető meg az ellenőrző szervek vagy a hétköznapok tapasztalatai alapján, amelyek azt mutatják, hogy a közpénzek felhasználása, a közvagyon kezelése Magyarországon nincs rendben.
Ezért fontos az, hogy az eseti bizottság gondozásában a közpénzügyek jelentős és méltó helyet kaptak a koncepciótervezetben. Hozzáteszem, hogy amikor a Jobbik-frakció döntése alapján az eseti bizottságban a közpénzügyi munkacsoportban való részvételünk átmenetileg megszűnt - az átmenetet úgy értem, hogy itt folytatódik az alkotmányvitában való közreműködése a frakciónak -, amikor az ellenzéki képviselők közül ott már nem szerepelt senki sem, akkor bizonyos módosításokra sor került a javasolt koncepcióban, ami természetesen nem baj és jogos, csak a szakszerűség, a pontosság érdekében érdemes lesz ezen még vitát folytatni és változtatni rajta. Erre lesz módon a holnapi nap folyamán még visszatérni.
Tisztelt Országgyűlés! Ezekkel a gondolatokkal szerettem volna részben kiegészíteni a tegnapi vezérszónoki kiegészítő előadásomban elmondott gondolatokat, s részben jelezni azokat a további javaslatainkat, amelyeket a vita további részében kívánunk majd elmondani.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem