FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY
FARKAS GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az előző ülésszakban elkezdett, a méltatlanul elfeledett írókról és költőkről szóló felszólalássorozatomat még nem tekinthetem befejezettnek. Ennek egyik oka, hogy még semmilyen előrelépés nem történt a kormány vagy az illetékes minisztérium részéről, pedig a kormány rendelkezésére állnának azok az eszközök, amelyekkel megtehetné ezt, hogy végre méltó helyükre kerüljenek a magyar közéletben az általam bemutatott emberek és az ő műveik. A másik ok, hogy sajnos nem kevés költőről és íróról van szó, így még vannak olyanok, akikről nem tudtam szólni. Ezt szeretném megtenni az előttünk álló néhány hétben.
A mai alkalommal egy olyan emberre szeretném felhívni a figyelmet, akiről Petrik Béla a népi mozgalommal foglalkozó írásai egyikében így vélekedett: “Kevés e századi jelentős költőt lehetne említeni, akit hozzá hasonlatos látványossággal töröltek volna ki az irodalomból.” Nem más ő, mint a népi írók egyik kiemelkedő alakja, Erdélyi József.
A millennium évében a Bihar megyei Feketebátorban született Erdélyi József tanulmányait az I. világháború törte ketté. Háromévi frontszolgálat után 1918-ban Budapestre utazott, mert az írói ambíciói inkább a főváros felé hajtották. Közben járta az országot, és már alakult benne a végső elhatározás, az öntudatlan szerepvállalás: a parasztság képviselőjeként fegyvertelen, magányos katonának lenni. A Nyugatban 1921-ben egyszerre jelent meg öt verse, a neve ekkor vált széles körben ismertté. Szabó Dezső mellett titkárként dolgozott, aki Erdélyi első verseskötetéhez, az Ibolyalevélhez írt előszavában méltatta a költőt.
Erdélyi József Petőfi nyomdokaiba lépve lírájában a népköltészetből táplálkozott. Közérthetően, népi nyelven fogalmazta meg gondolatait, miközben a legegyszerűbb strófákat választotta formául. Édesanyja vallásos asszony volt, ennek hatásaként versei az egyházi énekek, zsoltárok hangulatát is éppúgy tükrözik, mint a népdalok egyszerű ritmusát, amelyet a modern ember érzékenységével ötvözött.
(15.20)
A második kötete, a Világ végén komoly siker lett. A kortárs Tóth Aladár Erdélyit, a népköltészettel megújított magas kultúra képviselőjét, a magyarság örök értékeihez való visszatérőjét így üdvözölte: “Örököse a nagy magyar szellem költői tradíciójának, amely megújította lelkünkben Magyarországnak a sivár jelent önmagába felszívó örök panorámáját.”
Erdélyi József az 1930-as évek elején pályája csúcsára érkezett, az időszak egyik legnagyobb költője lett, aki háromszor is megkapta a Baumgarten-díjat. Verselése formailag teljesen kiforrottá vált, tartalmilag pedig a legprogresszívebb népi gondolatokat fogalmazta meg. Műveiben nemcsak a szegény sorsú néprétegek, az egyszerű emberek mindennapjainak ábrázolására, hanem a szociális problémák köztudatba emelésére és megoldásának elősegítésére is törekedett.
Sikerei ellenére Erdélyi József a későbbi években egyre inkább kiszorult az irodalmi közéletből, egyre rosszabb anyagi körülmények között élt. E körülmények között érkezett el mind költői, mind közéleti pályafutásának kritikus éveihez, melyre később személyes hangvételű bűnbánatverseiben tévedésként tekint vissza.
A háború után Erdélyit három év börtönbüntetésre ítélték, majd ezután is teljes magányosságban és számkivetettségben élt, verseiben azonban ilyen helyzetben is emberszeretetéről beszél, mely alapját a hitbeli meggyőződése adja: Szeresd az embert. Ne legyen tenéked ember a Földön ellenséged. Szeresd az embert, ki vagy, magadat. Nézd el hibáit, mint hibáidat. Szeresd az Istent. Igazság, út, élet. Az Isten nem más, halhatatlan lélek. Te vagy magad, ki voltál, vagy leszel, egy, kettő, száz és ezerszer ezer. Tűnjön el minden fogolytábor, börtön, épüljön Isten országa a Földön, s egyesítse az embereket igazság és szabadságszeretet.
A közéletbe való visszatérés lehetőségét sosem kapta meg Erdélyi József, egyedül a költői elhivatottságába vetett hite, meggyőződése vigasztalta: De veled van, veled jár a vágy még, veled jár egy tündér. Költő vagy, öreg, nem hágy el a múzsád, amíg élsz és eszmélsz, szíved amíg emlékektől meleg.
És bár kiábrándult, mégis megtalálta életének értelmét ezekben az években is: Minek muzsikáljak az egész világnak? Ki örül már az én cirokhegedűm szavának? Akárki, egy gyermek, az is elég nékem, s azzal végzem a zenét, hogy nemhiába éltem.
Erdélyi József nemhiába élt, és bár élete nem volt makulátlan, de kimagasló értéket közvetítő versei mellett a hibáját elismerő ember magatartása követendő példa lehet minden embertársam számára. Véleményem szerint helye van a magyar irodalom nagyjai között, hiszen máig eleven hatású dalai, balladái, meséi és kisepikai alkotásai (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.) maradandó értéket képviselnek. Remélem, nem várat magára sokat értékes műveinek közéletbe emelése.
Köszönöm a figyelmet. (Taps.)
