DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS
DR. HARGITAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én az alkotmányozás előttünk lévő kérdései közül eggyel szeretnék részletesen foglalkozni, ez pedig a közpénzügyeket és a közvagyont érintő kérdések. Azt gondolom, hogy ez egy elkészülő alkotmánynak egy olyan fejezete lehet, amelyben az Országgyűlés különböző pártjai között olyan sok vita nem lesz, bár vannak pártok, amelyek persze nincsenek itt a Házban. Az egyik pártot, a szocialistákat különösen hiányolom, főleg akkor, amikor közpénzügyekről beszélünk, mert az elmúlt nyolc év felelőtlen kormányzása, ha úgy tetszik, egy jajkiáltásként van itt előttünk, hogy szabályoznunk kell az alkotmány szintjén ezeket a kérdéseket, hogy soha többé ne fordulhasson elő, hogy mondjuk, nyolc év alatt a magyar államadósság a GDP 53 százalékáról felerősödik a GDP 80 százalékára, és ezzel a mai aktív generáció életlehetőségeit és az utánunk jövők életlehetőségeit az ilyenfajta felelőtlenség nagyban korlátozza. Azt gondolom, az alkotmány szintjén kell gátat szabni az ilyen felelőtlen kormányzati törekvéseknek.
A mondanivalóm, amit itt elmondanék önöknek, a következőképpen fog felépülni. Először arról beszélnék, hogy a hatályos alkotmány mennyire nem mond semmit, és amit mond, azt is mennyire az alkotmányban szétszórva fogalmazza meg. Kerestem azokat a pontokat, amelyek valamelyest közpénzügyekkel összefüggésbe hozhatók a jelenlegi alkotmányban.
Aztán érvelnék amellett - bár ezt már részben megtettem, csak egy kicsit hosszabban is tenném -, hogy miért szükséges a változtatás.
Megnéztem azt is, hogy az Európai Unió, a Gazdasági és Monetáris Unió milyen pilléreken nyugszik, és ott milyen elmozdulások látszanak. Nyilvánvalóan tagja vagyunk ennek a közösségnek, a közösségben bekövetkező változások minket érinteni fognak.
Végül természetesen szólni fogok arról, hogy szerintem, szerintünk mit kellene tartalmaznia a jövőben a magyar alkotmánynak a közpénzügyek és közvagyon kérdésköre kapcsán.
Tehát akkor az első kérdéskör az, hogy jelenleg mit tartalmaz a magyar alkotmány ilyen kérdésekben. Az általános rendelkezések között az I. fejezetben az alkotmány rögzíti, hogy a magyar alkotmány biztosítja a belső jog és a nemzetközi jog összhangját. Itt mindjárt szeretném rögzíteni azt, hogy ez persze így is van, de ez önmagában semmire nem garancia például ezen a területen.
(9.30)
Itt említem meg azt, hogy a nemzetközi jog - az Európai Unió jogát ilyennek tekinthetjük - valamilyen értelemben a maastrichti kritériumok betartására kötelezi a tagállamokat. Ugyan mi egy olyan tagállam vagyunk, eltéréssel rendelkezünk addig, ameddig a Monetáris Uniónak tagjai vagyunk, ezzel az eltérési lehetőséggel kellő módon éltünk is, sőt visszaéltünk vele. Ez a nemzetközi rendelkezés éppen arra példa, hogy önmagában egy ilyen puha nemzetközi rendelkezés egy fegyelmezetlen kormány esetén semmilyen garanciát nem jelent az állampolgárok vagy a magyar gazdasági szereplők védelme érdekében, tehát itt további szabályozási lépéseket kell tenni.
A jogforrások között szintén az I. fejezet most már megemlíti az alkotmány szintjén a Nemzeti Bank elnökének rendelkezését és a PSZÁF elnökének rendeletét. Az I. fejezet szól arról, hogy a magyar állam tulajdona nemzeti vagyon, és rögzíti azt, hogy az állam kizárólagos tulajdonában, kizárólagos gazdasági tevékenységi körében lehetnek bizonyos tevékenységek - erről nyilvánvalóan törvény rendelkezik -, tehát nem túl gazdag az általános rendelkezések köre olyan mondatokban, amik közpénzügyekkel kapcsolatosak.
A II. fejezet az Országgyűlésről szól; az még tragikusabb. Az Országgyűlés kapcsán az alkotmány azt mondja, hogy meghatározza az Országgyűlés az ország társadalmi-gazdasági tervét; így fogalmaz az alkotmány. A rendszerváltás óta az Országgyűlés soha ilyet meg nem határozott, tehát ez egy olyan alkotmányos klauzula, aminek a gyakorlatban semmi jelentősége nincs, azt gondolom, hogy ilyen általános mondatokra az alkotmányban szükség sincsen. Az már izgalmasabb kérdés, hogy meghatározza az államháztartás mérlegét, a költségvetést és a zárszámadást jóváhagyja - mindössze ennyit mond az Országgyűlés kapcsán -, de hogy mondjuk, egy zárszámadásnak vagy egy költségvetésnek milyen tartalmi elemei kellene hogy legyenek, vagy hogyan lehetne egy költségvetésben az eladósodásnak gátat szabni, erről semmit nem szól.
A következő, VI. fejezetben találjuk az ÁSZ-ra és a Magyar Nemzeti Bankra vonatkozó kevés rendelkezést. A VIII. fejezetet megemlítem önöknek, ez a honvédségről és a rendvédelmi szervekről szól, és nemrég egy VIII/A. fejezetet beiktattunk, tehát a honvédség és rendvédelmi szervezetek nagy fejezetének egy A. pontját is megnyitottuk, és ott szabályoztuk a PSZÁF-ot. A PSZÁF nem volt alkotmányosan szabályozott intézmény. A PSZÁF kapcsán annyit rögzít ma már az alkotmány helyesen, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer felügyelő, ellenőrző és szabályozó szerve, és a PSZÁF felelős törvényekben meghatározott módon a pénzügyi közvetítő rendszer zavartalan működéséért.
Ennyi, ami az alkotmányban szerepel, ez is szétszórva, összevissza, hogy logikát se lehet benne találni. Megjegyzem, a kormány kapcsán, amit a legtöbb kritika érhet, mert nyilvánvalóan a kormánynak volt múlhatatlan - idézőjelbe téve - eredménye az, hogy az ország ilyen mértékben eladósodott, a kormány fejezetében gyakorlatilag egy mondat nincs arról, hogy a kormánynak hogyan kellene eljárnia, hogy ez ne következzen be. Azt is mondhatnám, hogy a költségvetés joga ugyan mindenhol a parlamenté, de ez a jog igazán nem tud érvényesülni alkotmányozás, szabályozás hiányában, a kormány gyakorlatilag azt csinál, amit akar, amit a kormánytöbbség eltűr, a kormány végeredményét pedig mindannyian látjuk egy nyolcéves szocialista kormányzás után.
A következő kérdés, amit vizsgálnunk kell, hogy miért szükséges változtatni. Egy általános érvelés az lehet, hogy amikor alkotmányozunk, vagy amikor az alkotmány bizonyos kérdésekhez hozzányúl, akkor az országban vagy a társadalomban, a világban bekövetkező változásokra reagál. Akik az előző napokban általános kérdésekről szóltak, azok biztos beszéltek arról is, hogy miért kerül, mondjuk, az alkotmány látószögébe valamikor az emberi jogok problematikája, később a szociális és gazdasági kérdések; aztán még később az alkotmányok már, mondjuk, a jövő generáció jogaival foglalkoznak, különbséget teszünk különböző generációs jogok között, és mind oka van, hogy miért akkor kezdenek alkotmányok ezekkel a kérdésekkel foglalkozni. Én azt gondolom, hogy az a fajta pénzügyi, társadalmi és gazdasági válság, ami ma a világot uralja, biztos, hogy ki fogja kényszeríteni az alkotmányokból; megjegyzem, vannak olyan országok és olyan alkotmányok, amelyek persze eddig is foglalkoztak közpénzügyekkel, de hogy ezt általánosabb módon ez a válság ki fogja kényszeríteni, abban én egészen biztos vagyok. Hogy Magyarországon mindennél több indok van arra, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk, azt pedig csak ezzel az egyetlen számadattal indokoltam eddig, most csak megismétlem, hogy az Orbán-kormány végén az államadósság a GDP arányában 53 százalék volt, amit nyolc év alatt sikerült 80 százalékra feltornászni, annak minden gondjával együtt.
Ha azt nézzük, hogy az Európai Közösségnek, az Európai Uniónak tagjai vagyunk - és itt térek rá akkor a harmadik gondolatkörre, amiről beszélni akarok -, akkor azt is vizsgálnunk kell, hogy az Európai Unión belül milyen mozgások vannak, mert ezekből a mozgásokból tanulhatunk, és ezeket valamelyest a magyar alkotmányban egyrészt lehet, másrészt egyébként is érvényesítenünk kellene, mert az Európai Unió esetleg módosuló alapszerződése, ami kitapintható, hogy milyen irányba megy, mindenképp kötelezi Magyarországot, és a belső jog részévé válik.
Ha azt vizsgáljuk, hogy eddig a Gazdasági és Monetáris Unió milyen pilléreken nyugodott, akkor azt mondhatom, hogy a fiskális fegyelem érdekében vagy a fiskális politika kapcsán két kérdést nevesít karakteresen az Európai Unió szerződése; az egyik, amiről én keveset beszélek, a stabilitási és növekedési paktum. Ez az a gondolatkör, ami maastrichti kritériumok kapcsán rögzíti azt, hogy milyen mutatókat kellene teljesíteni egy európai uniós országnak, hogy fenntartható költségvetése legyen, azoknak, akik pedig még nem tagjai a Monetáris Uniónak, mint amilyenek mi vagyunk, nyilvánvalóan ezeket a mutatókat teljesíteni kellene ahhoz, hogy egyszer tagjai legyünk ennek az uniónak; az más kérdés, hogy fényévnyire vagyunk ettől a lehetőségtől.
A másik, amit megemlítek, az az úgynevezett ki nem segítési klauzula, a 125. cikk (1) bekezdése, aminek röviden az a lényege, hogy a Közösség nem felel egy-egy tagállam költségvetésében bekövetkező gondokért, sőt az egyik tagállam nem felel a másik tagállam ilyen típusú gondjaiért. Ezt hozzáértők azzal magyarázzák, hogy ez többek között azért került rögzítésre a szerződésben, hogy fegyelmezett költségvetésre ösztönözze, kényszerítse az Unió a saját tagállamait. Ezt az ösztönzést, amit a 125. cikk (1) bekezdése megfogalmaz, persze némileg árnyalja az, hogy az olyan országok esetében, amelyek eltéréssel rendelkeznek - az eltéréssel rendelkező tagállamok alatt értjük azokat, akik még nem tagjai az eurózónának -, ott az Európai Unió működéséről szóló szerződés 143. és 144. cikke azért árnyaltabban fogalmazza meg az előző ügyeket, és azt mondja, hogy ha egy ilyen tagállam bajba kerül, egyensúlytalanság áll elő a költségvetésében, akkor a Bizottság vizsgálja ezeket a kérdéseket, javaslatot tesz, hogy valamilyen módon közösen rendezzék ezeket a kérdéseket, sőt az Európai Unió joga különböző tanácsi rendeletek alapján legvégső esetben arra is lehetőséget biztosít, hogy a Valutaalap és az Európai Unió az ilyen tagállamokat megsegítse. Ez a kétes dicsőség ért el minket 2008-ban, amikor Magyarország kénytelen volt igénybe venni azt a végső segítséget, mert ha ezt nem teszi meg, akkor államcsőd következett volna be. Ez az a pillanat, amikor 20 milliárdnyi dollárt kínáltak fel ezek a pénzügyi központok számunkra, ami akkor Magyarországot az államcsődtől megmentette.
Itt jegyzem meg - ezt mi már megéltük itt a parlamentben, ez azért nemrégen volt, 2008-ban -, mindez úgy történhetett meg, hogy a magyar parlamentnek, akié a költségvetés joga, ehhez lövése nem volt, ezek a kérdések a magyar parlamentben érdemben elő sem kerültek; a gond eltagadása került elő annak idején itt a parlamentben, de hogy hogyan kezeljük ezeket az ügyeket, az nem volt a parlament kompetenciája. Az újságokon keresztül arról értesültünk, hogy jön ez a 20 milliárd dollár, és ez ideig-óráig megoldja a dolgainkat, sőt azzal a nagyszerű jogi megoldással találkoztunk, hogy a magyar kormány és az Európai Unió megállapodást köt egymással arról, hogy majd hogyan fogja felhasználni a magyar parlament a költségvetésen keresztül ezt a 20 milliárd dollárt.
(9.40)
Ez a megállapodás az Országgyűlést arra kötelezi, hogy majd a költségvetések megalkotása során ilyen meg ilyen megszorító intézkedéseket tesz azért, hogy a 20 milliárd dollárhoz hozzájussunk. A kényszer nagy úr, s mivel elveszítettük gazdasági szuverenitásunkat, ebbe a szinte megalázónak látszó játszmába a szocialista kormánynak bele kellett mennie, mivel más lehetőséget nem látott. Ezzel az állapottal szakított radikálisan az új Orbán-kormány, amikor teljesen másként gondolkodva, az IMF segítségét megköszönve önerőből akarja megoldani az ország gondjait. Mondandómnak az a lényege, hogy az ilyen súlyú ügyek lerendezéséhez a magyar parlament - ha úgy tetszik - jogi aktusai semmilyen szinten nem kellettek, a kormány, az IMF és az Európai Unió valahol megállapodva eldöntötte ezeket a kérdéseket. A következmények persze a mi választóinkat terhelik.
Ha még egy újabb elemet keresek az Európai Unióban - és ez fontos, nem véletlenül akarok kitérni rá -, akkor az Európai Központi Bankot mint a monetáris politika bázisát kell megemlítenem. Itt is látnunk kell, hogy az Európai Unióban a monetáris kérdések kezelése óriási változásokon megy át. Az korábban elképzelhetetlen lett volna - ismerve az Európai Központi Bankra vonatkozó szabályokat -, ami 2010 májusában bekövetkezett, amikor európai uniós tagállamok, az eurózóna tagjai - tehát egy szűkebb kört említek, itt elsősorban Görögország és később sajnos Írország jöhetett számításba - bajba kerültek, akkor egy olyan lépés történt a Központi Bank részéről, amire korábban még nem volt példa, és amire a jogszabály, az európai uniós szerződés ma se ad lehetőséget, de ezt a gond miatt félretették, és a Központi Bank ezeknek a bajba jutott országoknak az állampapírjait kezdte vásárolni, ezzel likviditást teremtett, s ezzel - azt is mondhatom - az európai uniós tagállamok, a monetáris unióban lévő tagállamok államadósság-kezelése, ha úgy tetszik monetáris politikai eszközökkel segítve lett.
S akkor gondoljunk a Magyar Nemzeti Bank tevékenységére: a Magyar Nemzeti Bank a rávonatkozó törvények szerint még mindig abban a világban él, amikor őt csak az árstabilitás érdekli, ami persze a törvény értelmében az ő alapvető feladata, de mi, parlamenti képviselők ezt úgy érzékeljük, mintha egy légüres térben tenné, és a reálfolyamatoktól függetlenül vezényelnék Magyarországon a monetáris politikát. A változásoknak éppen az a jelentősége, amit észre kell vennünk, hogy ez az elzárt világ - hogy van a fiskális világ, s mintha a monetáris világnak ehhez semmi köze nem lenne - az európai példa alapján oldódik. Ezt látnunk kell. Amikor az alkotmányban szabályozzuk ezeket a kérdéseket, meg kell vizsgálnunk, hogy a Nemzeti Bankra vonatkozó jogszabályon milyen korrekciókat teszünk. Persze tudom, hogy ennek szűk korlátai vannak, mert az Európai Unió szerződése leszűkíti azt a mozgáslehetőséget, amit egy nemzeti parlament tehet a nemzeti bankjára vonatkozó jogszabályok alakítása kapcsán. De még egyszer mondom, érzékeljük azt, hogy változások vannak az Európai Unió szintjén ilyen szempontból, és ezek a változások nyilvánvalóan tagállami szinten is követésre kell hogy találjanak, mert különben nem fog érvényesülni az egész.
A mondandóm lényege tehát az, hogy a pénzügyi és a reálfolyamatok összekapcsolására nagyobb hangsúlyt kell helyezni, mint amilyen hangsúlyt eddig helyeztünk.
S még néhány szót szólnék a jövőről, arról, hogy hogyan kellene szabályozni ezeket a kérdéseket a magyar alkotmányban. Az első állításom az, hogy meg kellene haladni azt a helyzetet, amit az első gondolatsor kapcsán felvetettem, hogy az ember az alkotmányban összevissza elszórva talál egy-egy mondatot, ami a közpénzügyekre vagy a közvagyon kezelésére vonatkozik. Ezt egy önálló fejezetben kellene megteremteni, ami a közpénzügyek és esetleg a maradék közvagyonnal való rendelkezés alaptéziseit rögzítené. Az tehát az első állításom, hogy ez egy egységes fejezetben történjen meg.
A másik: elindultunk azon az úton - mint már említettem -, hogy a PSZÁF, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ma már az alkotmányban szabályozott intézmény. Nyilvánvaló, hogy a bekövetkezett válság és az eddigi elégtelen szabályozás váltotta ki ezeket a lépéseket. Ez egy olyan állami intézmény, amelyen keresztül az állam törvényben szabályozott körben felelősséget vállal a pénzügyi közvetítő rendszer működtetéséért.
Gondoljunk arra, hogy alkotmányos szabályozás hiányában az előző állam, jelesül az előző Országgyűlés többsége és a kormány milyen felelősséget vállalt azért, hogy a pénzügyi közvetítő rendszer nálunk helyesen működjön, ne nyakló nélkül hitelezzenek akkor, amikor nyakló nélkül hiteleztek devizában, nem látva előre - vagy nem akarták előre látni - azokat a gondokat, amik végül is bekövetkeztek. A szabályozást ilyen szempontból az új kormány erősítette, és ezt nyilvánvalóan tovább is visszük az új alkotmányban.
A Számvevőszék magától értetődően része lesz ennek a fejezetnek. Arra törekszünk - de ez az elmúlt napokban is szóba került már kormánypárti képviselők felszólalásaiban -, hogy egy szikár alkotmányt hozzunk létre, és kétharmados törvényekben akarjuk kibontani a részletszabályokat. Ez a Számvevőszékre vonatkozó szabályozásra is igaz. Lehet az alkotmányban megfogalmazott mondatokon pontosítani. Ez egy olyan terület, amit Nyikos László, a számvevőszéki és költségvetési bizottság elnöke örökké szorgalmaz. Át kell gondolni, hogy azok a terminológiai megkötések, amik ma itt szerepelnek, helyesek-e, vagy pedig alakítani kellene őket. Azt gondolom, hogy ebben a Jobbik álláspontját is segítségül hívhatjuk, mert itt nyilvánvalóan fogalmi pontosításokról lenne szó. Részletekről most nem beszélek, mert gondolom, hogy Nyikos László ezt úgyis el fogja mondani, mert ez elsősorban az ő szakterülete.
A MNB-vel kapcsolatban viszont már szeretnék néhány mondatot megfogalmazni, merthogy az MNB-ről is néhány mondatnak kell szerepelnie a közpénzügyi fejezetben. Most, amikor újra módosítjuk a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak a megválasztását - erről az elmúlt napokban, jelesül hétfőn éjjel éles vita folyt, a szocialistáktól hallottuk, hogy mennyire tragikusan változtatjuk meg megint ezeket a szabályokat, amivel persze nem értek egyet -, akkor én egy egész más dologra hívom fel a figyelmet. Azt nem tartom helyesnek, hogy mindig változnak a szabályok, mert ha valami gondot jelent a Nemzeti Bank számára vagy ha valami sérthetné a függetlenségét, akkor az állandóan változó szabályok sérthetnek függetlenséget, mert követhetetlenné tesznek egy gyakorlatot.
Nem az az igazi kérdés, hogy ki választja meg vagy milyen jogi módon kerülnek a monetáris tanácsba a tagok, hogy az Országgyűlés választja meg őket, a miniszterelnök és a jegybankelnök közös birkózásának eredményeként kerülnek be a monetáris tanácsba. Megjegyzem, ha itt is az Európai Unió szerződésére akarnék hivatkozni, akkor csak a függetlenségi klauzulát említeném meg. Ha a függetlenségi klauzula valakitől védeni akarja a Nemzeti Bankot, az elsősorban mindig a kormány. Tehát ha olyan szabályozási lépéseket teszünk, ami a kormányt egy kicsit távolítja a Nemzeti Banktól, a kormány befolyása szűkül a Nemzeti Bank monetáris tanácsa tagjainak kiválasztása során, akkor azt gondolom, hogy helyes irányba megyünk. Mi ebbe az irányba megyünk. Persze, ezt le lehet egyszerűsíteni azzal, hogy a miniszterelnök a saját akaratát majd a parlamenti többségen keresztül érvényesíti. Nem tagadom, a miniszterelnöknek erre nyilvánvalóan van lehetősége, vagy legalábbis ezt megkísérelheti, s gondolom meg is teszi, és ez így van rendjén. No de a tegnapi szabályok szerint a miniszterelnök önmagával beszélte meg, hogy kit delegáljon a Nemzeti Bankba, tehát az akaratát csak önmagával kellett egyeztetnie. Egy parlamenti többség, egy parlamenti vita, egy nyilvános eljárás nyilvánvalóan többletgaranciát jelent arra, hogy jó összetételű lesz az MNB testülete, szakemberek kerülnek oda, akik a függetlenség adta lehetőséggel élnek és monetáris politikai kérdésekről döntenek. Az igazi kérdés azonban az, hogy ezek a szabályok állandóan változni tudnak. Ez szabályozásbeli hiányosság.
Az én álláspontom az, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt kétharmados törvényben kellene szabályozni, mert a Magyar Nemzeti Bankról ma egy 50 százalékos törvény rendelkezik. Ha ez egy kétharmados törvény lenne, ha a részletszabályokat egy kétharmados törvényben bontanánk ki, akkor az Országgyűlésnek már nem lenne meg állandóan a lehetősége arra, hogy pillanatnyi elképzelések szerint változtasson a Nemzeti Bankra vonatkozó szabályokon.
A Nemzeti Bankot az Európai Unió szerződése alapvetően védi, a magyar szabályozás semmilyen módon nem védi. Európai uniós szerződéseket persze a magyar parlament nem sérthet, de a magyar parlament tehetne azért, hogy kétharmados szabályozási körbe emelje ezeket a kérdéseket, s ezzel - ha úgy tetszik - szervezeti stabilitást adhatna ilyen szempontból a Nemzeti Banknak. Ezt én helyeselném.
(9.50)
A következő kérdés, amit tartalmaznia kell, és gyakorlatilag ez a legizgalmasabb kérdés, hogy ezt hogyan szabályozzuk - ehhez adtam az eddigi mondataim során némi muníciót. Valamifajta korlátot kell tartalmaznia az alkotmánynak arra vonatkozóan, hogy egy költségvetésben mit lehet megtenni, és mit nem lehet tenni. És ez a szabály nyilvánvalóan azt kell hogy tartalmazza, hogy rövid távú érdekek miatt sem lehet megengedni azt, amit a szocialisták megengedtek maguknak, hogy a jövő generáció elzálogosítása érdekében, azért, hogy a pillanatnyi hatalmi igényeimet kielégítsem, önmagamat hatalomba helyezzem vagy hatalmon tartsam, az sem drága ezért a célért, hogy az országot zálogba adjam, elzálogosítsam, és az ország gazdasági függetlenségét kockáztassam. Egy ilyen tartalmú szabályozási körnek biztos, hogy be kell kerülnie az alkotmányba. Erre a magyar példa kellő ösztönzést ad.
El kell gondolkodni azon is, hogy alkotmányos szabályozás hiányában mi történt a magyar közvagyonnal a rendszerváltás óta. Hogy tűnt el ez a közvagyon; hogyan hasznosul a közvagyon maradéka; mi a közvagyonnak az a köre, ami valamilyen szinten alkotmányos védelmet kapjon? És akkor itt persze lehet ötletelni, nyilvánvalóan nem szembemenve megint az európai uniós szerződésekkel, tehát mondjuk, a földvagyon, az ivóvízvagyon, olyan stratégiai elosztórendszerek, amik ma még a magyar állam kezében vannak.
De megfogalmazhatnánk magunknak akár azt a célt is, hogy ha a feltételek erre megteremthetőek, ezeket célszerű valamilyen módon újra állami kézbe venni; tehát azokat a vagyonelemeket, amiket Nyugat-Európában minden normális polgári demokrácia, ha úgy tetszik, a saját kezében tart, és nem engedi át egy másik ország befolyási körébe az ilyen vagyonelemek működtetését, ami nálunk a privatizációra és a közvagyonra vonatkozó szabályok kielégítetlensége miatt létrehozta azt az állapotot, amit létrehozott. Ezért azt gondolom, hogy a maradék vagyonról valamilyen módon ilyen szempontból is rendelkezni szükséges.
Ha ez a fejezet, amit reményeim szerint meg fogunk alkotni, tartalmaz ilyen kérdéseket, amikről beszéltem, akkor elkerülhető lesz az a felelőtlen kormányzati politika, amit a szocialisták idejében megtapasztaltunk, és egyfajta kiszámíthatóbb, előrelátóbb, és nem csak a pillanatnyi politikai érdekek által motivált döntések fognak mindig megszületni a költségvetés megalkotása során. Ráadásul ezek a kérdések mind olyanok, amelyek a költségvetés jogát nemcsak a szavak szintjén teszik az Országgyűlés igazi jogkörébe, hanem valójában az Országgyűlés fogja dominálni ezeket a kérdéseket, és a kormány ilyen szempontból a végrehajtó szerepbe kerül. Jelenleg nem ez a helyzet, ezért ezen változtatni kell.
Mi erre fogunk törekedni, és ehhez akarjuk megnyerni a többi frakció támogatását. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)
