DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA
DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A mai nappal elérkeztünk ennek az előterjesztésnek a vitája vége felé. Ez az utolsó nap, amikor még erről vitázunk, de úgy gondolom, messze nem az utolsó nap, amikor még az új alkotmányról, az új alkotmány tervezetéről, annak lehetőségeiről kell vitázni.
Annyit azért elöljáróban hadd mondjak el, hogy az alkotmány-előkészítő bizottságban az én meggyőződésem szerint élénk vita folyt számos ügyben. Az, ami ide került a tisztelt Ház elé, egyféle esszencia ugyan, de én például magam is - és ezt jegyzőkönyvben is elmondtam - számos olyan tétellel, ami ebben megjelent, csak kiegészítésekkel, módosításokkal tudok egyetérteni, és csak ily módon tudnám azt elfogadni. Következésképpen ezzel azt kívánnám megerősíteni, senkiben ne legyen az az érzés, hogy az eddigi viták, az eddigi előkészítés egyetlen párt előkészítő anyaga lett volna. Ebben számos különböző nézet jelenik már most meg, és meg vagyok róla győződve, hogy a következőkben még inkább meg kell majd ezeknek jelennie.
Sok mindenről esett szó, de egy olyan dologról, egy olyan területről, amelyet nagyon fontosnak tartok, szinte alig. Ennek az országnak 41 százaléka falvakban él; olyan falvakban él, amelyek jövője erősen kétségessé vált. Az elmúlt időszakban sok szó esett a tanyákról - ez jó dolog. De valamit világosan kell látni: a nosztalgiát és a lehetőségeket nem szabad összekavarni. A tanya ma, ott, ahol még él, megtartandó, szükséges, jó dolog. De senkiben ne legyen olyan érzés, hogy ez lehet a jövő vidéke, és hogy a jövőben a tanyák fejlesztése lehet majd az, ami valami módon is pótolná a falvakat. A falvak nem pótolhatók.
A magyar falvakat vagy meg tudjuk tartani, és ennek megteremtjük alkotmányos feltételeit is, vagy ez a Magyarország már nem lesz ugyanaz, mint ami az elmúlt ezer esztendőben volt, és kétséges az is, hogy milyen jövendője van. Azt is világosan kell látni, hogy a magyar falvakban ma nem elsősorban gazdálkodók, gazdák élnek, a magyar falvakban elsősorban nagy tömegekben idős emberek élnek, és az idős embereknek talán a segítői, akik még, hála istennek, ott maradtak. Ezekben a falvakban ma nagyon sok helyen a reménytelenség ütötte fel a fejét, amelynek valamilyen kitörési pontot, valamilyen lehetőséget, és pediglen nem a távoli jövőben, hanem a közeli jövőben biztosítani kell, ha a megmaradást akarjuk.
Én remélem, hogy nem állok egyedül azzal a véleményemmel, hogy csak egy közös nagy összefogás, a változások során hozott új szabályozók lehetnek azok, amelyek a magyar falu jövőjét megteremthetik. És ebben a magyar alkotmánynak fontos szerepe lehet az elkövetkező időben. És hogy mennyire így van ez, mennyire fontos ez, hadd mondjam, és hadd idézzem itt a számomra egyik nagyon kedves és nagyon fontos írót, Kodolányi Jánost. Kodolányi annak idején, a '20-30-as évek fordulóján bejárta az Ormánságot, bejárta Dél-Magyarországot, és kétségbeesve látta, hogy az egykézés a falvak egy jelentős részében a magyarság pusztulásához vezethet. Felemelte a szavát, nagyon kevesen figyeltek rá, és megírt egy kis pamfletet, aminek az volt a címe: “A hazugság öl”.
Ma azt gondolom, hogy amikor az alkotmányról tárgyalunk, az igazat és csakis az igazat szabad mondani, és az igazat és csakis az igazat szabad az alkotmányba belefoglalni. Ha ettől eltérünk, akkor nem valamit szolgálunk, hanem valami ellen teszünk. Mit is mondott tulajdonképpen Kodolányi? Új földbirtok-politikát követelt, mert azt mondta, hogy új földbirtok-politika nélkül a magyar falu nem tartható meg. Szó szerint a következőt: “Ennek az új földbirtok-politikának egyesítenie kell magában nem csupán az egyének vagy osztályok rideg érdekeit, hanem nagy nemzeti és faji érdekeket is, Magyarország a földkérdés megoldásával áll vagy pusztul.” Azt gondolom, hogy ez a tétel ma is igaz. Világosan kell látni, hogy Magyarországnak ma nincs más kitörési lehetősége a vidék döntő részén, mint egy olyan új földbirtok-politika, amely az élet lehetőségét megteremti ezekben a falvakban.
Ehhez azonban túl kell tudnunk lépni bizonyos dogmákon. De hiszen azt mondtuk, hogy a dogmákon túl akarunk lépni. Akkor túl kell tudni rajta lépni. Mit mondott Szabó Dezső a termőföldről, a magyar földről? “A sajátságosan egyetlen valóság, a föld az állam területe, örökjogon a közösségé, a nemzeté, az államé. Minden földmagántulajdon csak bizonyos feltételek mellett kapott örökbérletnek tekinthető. Az államnak joga és kötelessége földjét a nemzeti munka egyetemes tömegeinek életérdekei, tehát az egyetlen nemzeti érdek szerint megosztani.”
Hogy ezek kemény szavak? Igen, ezek kemény szavak. De vajon megoldottuk-e mindazokat a problémákat, ami miatt ezt Szabó Dezsőnek le kellett írnia? Azt gondolom, hogy nem. Ezen az úton most elindultunk, ezen bátran kell továbbhaladni, ha azt akarjuk, hogy azon az úton, ahol elindultunk, siker is kövessen bennünket. A cél, az irány már nagyjából látható; a hozzá vezető eszközök még kevéssé. Ezeket az eszközöket meg kell tudni teremteni.
(9.10)
Tisztelt Ház! A magyar falvakban élő emberek döntő részének ma nincs más igazi lehetősége, a közösségi életre két hely van: az egyik a templom, a másik az önkormányzat, és ezért nem lehet úgy szólni, nem lehet úgy felszólalni, hogy e kettőről ne essék szó. A templom ma a kisfalvakban szinte kivétel nélkül pap nélkül van, a pap nélküli templom pedig épület, épület, amelyet időnként talán látogatnak, de amely a tisztségét nem tudja betölteni, hiszen ahhoz valaki kell, aki a lelkeket összefogja, aki képes arra, hogy ott, abban a faluban lelki közösséget is teremtsen.
De még létezik az önkormányzat. Az önkormányzatiságról ez az előterjesztés igen keveset szól, egészen pontosan átemelte a jelenlegi alkotmányból azokat a szabályozókat, amelyek meggyőződésem szerint is alapjában véve jó szabályozók. Valamit azonban világosan látnunk kell mindannyiunknak: az önkormányzatiság területén is, ha változik az ország, minden bizonnyal változások várhatók. Hogy milyenek lesznek ezek a változások? Azt még nyilván ki kell izzadni. De az is kétségtelen, hogy valami olyasmit kell kiizzadni, ami a helyben élő emberek alapvető közösségi érdekeit jól és pontosan tudja szolgálni. Ha ezt a közösségi lehetőséget elveszítik a helyiek, vagy ez akár csak meggyengül, akkor ezek a közösségek darabokra hullanak. Ma ugyanis a jó önkormányzat ezeken a kistelepüléseken egyben társadalmi célokat is szolgál, valódi társadalmi célokat: az emberi közösségek megteremtését. Ezért én azt gondolom, hogy a kistelepüléseken, ha változó formában is netán, de az önkormányzatiság fenntartása nagyon fontos tétel.
Lépjünk talán még eggyel tovább, hogy világosan lássunk! Az én szilárd meggyőződésem szerint a helyi önkormányzatok azok, amelyek ennek az országnak nem tehertételt, nem pluszköltséget, hanem kifejezetten hasznot jelentenek. Az utóbbi napok egyik híre, és fontos híre, azt gondolom, mindannyiunkat kellemetlenül érintett, bár meg nem lepett, az a körülmény, hogy az önkormányzatoknál jóval magasabb az a hiány, amivel számolni lehetett. De ez a hír önmagában így nagyon kevés. Azt is meg kell tudni mondani, hogy hol keletkezett az a hiány ilyen mértékben. Nem az 500 lelkes településeken, és még az ezerlelkes településeken sem, ahol néhány tízmillió forintos a költségvetés, az nyilvánvaló. Következésképpen ha jól akarunk lépni, akkor nem ezeket a településeket kell olyan helyzetbe hozni, hogy a jövőjük kétséges legyen, hanem mindenhol máshol kell olyan szabályozókat és akár alkotmányba vagy sarkalatos törvényekbe foglalt szabályozókat alkalmazni, amelyek garantálják azt, hogy a következőkben az önkormányzatok valóban a helyiekért, de valóban a nemzetért is szolgáljanak.
Igen, tisztelt Ház, azt világosan kell látni, hogy ma Magyarországon a 0-500 fő közötti települések száma 1033, az 500-999 fő közötti települések száma 688 - és most csak a legkisebbeket mondtam; a 100 fő alattiakkal a statisztika nem is különösebben foglalkozik, nem tartja nyilván. Én azt mondom, hogy minden település, lélekszámtól függetlenül, egy olyan közösség és olyan egység, amely az egész nemzetnek az alapsejtje, olyan alapsejt, amelyről nem mondhatunk le. Ezek a sejtek a következőkben ennek az országnak a tartókövei, a tartóerei lehetnek. És van még valami - nem állhatom meg, hogy ezt el ne mondjam. Tisztelt Ház, azt szintén világosan kell látni, hogy mi sokat beszélünk arról - és nagyon helyesen -, hogy a természet és a környezet védelmének is benne kell lennie a magyar alkotmányban, meg kell jelenjen. Helyes! De egyet azért lássunk egyértelműen: egyetlen környezet- és természetvédő, akármiféle sárga vagy akármilyen színes ruhát öltsön is magára, nem fog tudni annyit tenni, mint amennyit a kistelepülésen élők, azok az emberek, akik nemcsak természetközelben élnek, hanem a természetet ők maguk együtt élik meg, és azt a természetet megtartják, alakítják, éspediglen oly módon, hogy ott az értékek megmaradjanak.
Ugye világos az én meggyőződésem szerint, hogy az elkövetkezendő időben szólni kell erről is, hiszen a nagyvárosok hangja, drága barátaim, sokkal messzebbre hallatszik, ez nyilvánvaló. A kistelepülésen élők hangja alig-alig jut el ide, az országos szintre, nehezen vagy alig-alig. Hiszen azt világosan kell látni, hogy persze a nagyobb értéket, a nagy értéket valahol a nagyobb településeken termelik meg, az ott jön létre, gazdaságilag ezek talán fontosabbak is, nem vitás, de megtartóerőben, fontosságban egy nemzet nem mondhat le az alapsejtjeiről. Én azt gondolom, ennek az alkotmánynak ezt mindenképpen garantálnia kell, az elkövetkezendő időben erre hatalmas hangsúlyt kell majd fektetnünk. Senki ne gondolja, hogy lemondhatunk itt az elkövetkezendő időben nem négymillió-egyszázezer emberről, hanem csak a kisebb településeken élő mintegy másfél-kétmillió emberről, mert azok ugyanolyan magyar testvéreink, mint akik a nagyvárosokban, sokkal jobb körülmények között, boldogabban élnek. Ezért én azt gondolom, hogy amikor majd az új alkotmányt elfogadjuk, annak olyannak kell lennie, hogy a falvak népe is fellélegezhessen, és azt mondhassa, hogy igen, ez az alkotmány az enyém, ez az alkotmány engem is támogat, engem is segít.
Azért még egy gondolat ehhez: ezért, hogy ez létezzen, hogy ez létrejöjjön, hogy ez az érzés valóban kialakulhasson az ott élő emberekben, valami olyat kell tennünk az elkövetkezendőben, ami nem lesz könnyű: a falvaknak meg kell tudni adni az ott élés többi feltételét is - az erkölcsiekről már beszéltem -, és ehhez bizony föld kell; ehhez föld kell, olyan föld kell, amellyel az ott lévő önkormányzat rendelkezni tud, amelyen az ott lévő önkormányzat az ott élőknek munkát tud adni, amellyel az ott élőknek az önkormányzat egy jövőt tud garantálni. Igen, egy erőteljes, olyan földbirtok-politikára van szükség, amely a következőkben a létfeltételeket az országban mindenhol, a legkisebb településen is megteremti.
Én hiszem, hogy az az alkotmányozási folyamat, amelynek sok döccenője volt az elmúlt időszakban - némelyek egyenesen az obstrukció álláspontjára helyezkedtek, kívül helyezték magukat az alkotmányozáson, és úgy gondolták, hogy talán úgy tudnak majd új pontokat, jó pontokat szerezni a magyar népnél, ha kívül helyezkednek az egyik legfontosabb teendőnkön, az új alkotmány megteremtésén. Hogy miért van szükség új alkotmányra, erről már sokféle szó elhangzott, én most még eggyel kiegészíteném: azért van szükség új alkotmányra, hogy az az alkotmány az ország legkisebb részétől a legnagyobbig minden magyar embert az eddiginél is jobban szolgáljon.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)
