MENCZER ERZSÉBET
MENCZER ERZSÉBET
MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmúlt három nap során ellenzéki képviselőtársaink közül - már akik éppen hajlandók teljesíteni kötelességüket és részt venni az Országgyűlés munkájában - többen is sérelmezték, hogy a vita még nem a Fidesz végleges alkotmánykoncepciójáról folyik. Ez jól illeszkedik abba a kommunikációs irányvonalba, amely folyton a konkrétumokat kéri számon a Fideszen, ezzel leplezve az ellenzéki pártok tanácstalanságát, zavarodottságát. Csak ennek a zavarodottságnak tudható be, hogy tisztelt ellenzéki képviselőtársaim nem veszik észre, vagy nem akarják észrevenni, az alkotmány szabályozási elveit rögzítő határozati javaslat bár még csak általánosabb kereteket jelöl ki, igen határozott üzenettel bír a figyelmes értelmező számára.
Nem túlzás azt állítani, hogy az új alkotmány a szabadság alkotmánya lesz, és nem csupán azért, mert a hivatalosan 1949-es datálású alkotmányt fogja felváltani. Nem csupán azért, mert azt az alkotmányt váltja fel, amely preambuluma szerint is ideiglenes, és amelynek elfogadása bár a rendszerváltozás fontos eseménye volt, nem széles körű demokratikus felhatalmazással történt. Hanem azért is nevezhető a szabadság alkotmányának, mert a jól ismert ellenzéki riogatással szemben nemhogy nem csorbítja, de megerősíti és kiteljesíti a magyar polgárok szabadságjogait. Ez a törekvés mind az alkotmány preambulumában, mind az alapjogokat kifejtő részében egyértelműen tükröződni fog.
Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, magyarok szabadságszerető nemzet vagyunk, és új alkotmányunknak ezt a jellemvonásunkat minél hangsúlyosabban meg kell jelenítenie. Hadd idézzem az alkotmány-előkészítő bizottság iránymutatását az új alkotmány preambulumát illetően. Az alkotmány preambuluma utaljon legfontosabb alapértékeinkre, a demokrácia, a jogállamiság és az alkotmányosság értékeire. Utaljon továbbá a szabadság és a társadalmi szolidaritás eszméire, és említse meg kiemelkedő szabadságmozgalmainkat is.
Ha a szabadság melletti kiállásról van szó, Európa történelmét tekintve nincs miért szégyenkeznünk. Úgy vélem, szabadságmozgalmaink alapvető sarokkövei nemzeti identitásunknak, évről évre történő megünneplésük pedig fontos közösségszervező erőt jelent. Ezért is fontos, hogy ezeréves államiságunkon kívül az alkotmány preambuluma utaljon a magyarság 1848-as és különösen 1956-os kiállására a szabadság és a nemzeti önrendelkezés mellett. A szabadság kérdése azonban elsősorban nem történelmi kérdés számunkra, tisztelt képviselőtársaim. A szabadság jelenünk és jövőnk kérdése, ezért az alkotmány egyik legfontosabb szakasza éppen az, amely az alapvető emberi és állampolgári szabadságjogokat rögzíti.
A beterjesztett koncepció szerint alkotmányunk nem terjengős, hanem tömör, lényegre törő normaszöveg lesz, vagyis azok az alapértékek, amelyek megjelennek benne, különösen nagy hangsúlyt kapnak. Így fog jelentős hangsúlyt kapni a személyes szabadsághoz, illetve a személyi biztonsághoz való jog, a törvény előtti egyenlőség, a gyülekezési és egyesülési jog, a gondolat, a lelkiismeret és a vallás szabadsága, a szólás és véleménynyilvánítás szabadsága, valamint a tudományos és a művészeti élet szabadsága. Alkotmányunk - összhangban történelmi hagyományainkkal és az európai civilizáció értékrendjével - hangsúlyosan rögzíti ezeket az alapjogokat a jelen és a jövő nemzedékei számára. A továbbiakban ezen alapjogok közül kettőről fogok részletesebben szólni, a tudomány és a művészeti önkifejezés szabadságáról, valamint a véleményszabadságról, más szóval a sajtószabadságról.
Helyesnek tartom, hogy az alkotmány hangsúlyozza a tudományos és a művészeti élet szabadságát. Nem a politika dolga, hogy állást foglaljon a tudományos igazság vagy a művészeti érték kérdésében. Ahogy a beterjesztett koncepció fogalmaz: tudományos igazságok kérdésében dönteni, kutatások tudományos értékét megállapítani kizárólag a tudomány művelői jogosultak. A művészet vonatkozásában részben hasonló, részben mégis kicsit más a helyzet. A művek értékéről ugyanis nem kizárólag a művészeti élet szereplői, nemcsak a hivatásos kritikusok mondhatnak ítéletet, hanem a közönség is. Ezért ahhoz, hogy a művészeti élet alkotmányosan garantálni kívánt szabadságát előmozdíthassuk, két dolgot kell tennünk. Egyfelől meg kell teremtenünk a szabad művészi önkifejezés lehetőségét, másfelől ahhoz kell hozzájárulnunk, hogy az így létrejött művek valóban eljussanak azokhoz, akik a megítélésükre hivatottak: a lehető legszélesebb közönséghez.
(12.50)
Mindezt természetesen nem magának az alkotmánynak kell majd szabályoznia, ahhoz azonban, hogy az alkotmányban foglalt alapértékek ne pusztán írott szavak maradjanak, a politikának meg kell teremtenie a megfelelő feltételeket.
Az utóbbi hetekben sok szó esett a sajtóban a tudományos és művészeti pályázatok anomáliáiról. Mint hangsúlyoztam, a politika nem illetékes abban, hogy tudományos kutatások eredményéről vagy műalkotások esztétikai értékéről ítéletet alkosson. Abban viszont jelentős szerepet vállalhat - sőt kell is vállalnia - hogy tisztázza az átláthatatlan viszonyokat, enyhítse azt a nyomást, amely a jelenlegi pályázati rendszerben számos kutatóra vagy művészre nehezedik, ezzel gyakran kutatásaik vagy alkotó tevékenységük irányát is befolyásolva.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ha célunk a tudományos és művészeti élet szabadságának biztosítása, akkor nem kerülhetjük meg a pályázati és támogatási rendszer kérdését, a művészeti és tudományos díjak odaítélésének kérdését, sőt annak kérdését sem, hogy szimbolikus jelentőségű nemzeti kulturális intézményeink élén milyen vezetők álljanak. Ezt azonban mindig a szabadság alkotmányának szellemében kell tennünk, nem túlterjeszkedve azokon a határokon, amelyeken belül a politika illetékes. Lesz tehát még bőven tennivalója a tisztelt Háznak ezen a területen.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bármilyen fontos legyen is számunkra a tudományos és a művészeti élet szabadsága, az alkotmányozás szempontjából jóval kiemeltebb figyelmet kap a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadsága, ezzel együtt pedig a sajtószabadság kérdése. Jól ismertek képviselőtársaim előtt a médiatörvénnyel kapcsolatos hazai és nemzetközi viták, bár józan vita helyett inkább felelőtlen hangulatkeltésről beszélhetünk. Nem árt tehát leszögezni: Magyarországon a sajtó szabad, és az is marad. A józan szemlélőben fel sem merülhet a sajtószabadság korlátozásának vádja ott, ahol az ellenzéki sajtó nap mint nap a legképtelenebb vádakkal illetheti a kormányt, ahol bárki szabadon tüntethet úgymond a sajtószabadság védelmében, anélkül, hogy gumilövedékkel vagy lovasrohammal akarnák elhallgattatni, ahol sajtótermékek üres címlappal jelenhetnek meg, a szabad sajtó végét vizionálva. Az üres címlap különösen paradoxon: a sajtó szabadon bejelenti, hogy vége a sajtószabadságnak.
Az üres címlap ugyanolyan, mint az üres széksorok itt előttünk a parlamentben: nem jelez mást, mint a mondanivaló hiányát, a józan vitára való készség hiányát. Aki viszont a józan mérlegelést választja, az megerősítheti az iménti állításomat: ma Magyarországon a sajtó szabad, és az is marad. Az új alaptörvény éppúgy rögzíteni fogja a szólás- és a véleménynyilvánítás szabadságát, mint a korábbi, az alkotmány védeni fogja a sajtószabadságot, a tájékoztatás és a tájékozódás szabadságát, az ehhez szükséges garanciák pedig - minden ellenkező híresztelés ellenére - a jelenlegi médiaszabályozásban is adottak.
Bár a végsőkig fokozott hisztériakeltés közepette kevés szó esett róla, a médiatörvény elejét veszi az egyoldalú tömegtájékoztatásnak, gátat szab a médiamonopóliumok kialakulásának, könnyíti új szereplők piacra lépését, és kiszámíthatóbbá teszi a jelenlegiek működését. Nem véletlen, hogy a nagy piaci szereplők nem álltak be a törvényt támadók sorába. És ugyanígy nem véletlen, hogy az Európai Bizottság is csupán kisebb formai kifogásokat fogalmazott meg a törvénnyel szemben. A médiatörvény körüli vihar nem a Fidesz alkotmányos, demokratikus elkötelezettségét vonja kétségbe, hanem sokkal inkább politikai ellenfeleinek cinizmusáról, gátlástalanságáról és mindenekelőtt felelőtlenségéről árulkodik.
Tisztelt Képviselőtársaim! Ez a példa is jól mutatja, hogy amennyiben a szabadságról szólunk, a felelősségről is szólnunk kell. A szabadság alkotmányának egyúttal a felelősség alkotmányának kell lennie. Ahhoz, hogy a szabadság ne forduljon szabadosságba, szükség van arra, hogy az állampolgárok magától értetődő módon felelősséget vállaljanak tetteikért, hogy saját érdekeik mellett szűkebb és tágabb közösségük érdekeit is figyelembe vegyék. És ez fokozottan vonatkozik az olyan nagy nyilvánosság előtt zajló tevékenységek képviselőire, mint a tudomány, a művészetek vagy a sajtó. Ezek a szférák csak akkor lehetnek valóban szabadok, ha képviselőik nem csupán az általuk kínált előnyökből kívánnak részesülni, hanem a velük járó kiemelt felelősséget is vállalják, ha képesek példát mutatni abban, hogy nem az érdeket, hanem az érdemet teszik az érvényesülés feltételévé. Éppen ezért üdvözlöm tehát azt a kezdeményezést, hogy az új alaptörvény ne csupán az alapvető jogokra, hanem a kötelességekre és az állampolgári felelősségre is tartalmazzon hangsúlyos utalást.
A Fidesz nyitott a józan vitára, nyitott az érvekre, ezért várta az ellenzéki pártok konstruktív hozzájárulását, láthatóan mindhiába. Ezért kezdeményeztünk ismét nemzeti konzultációt, hogy az állampolgárok minél szélesebb körének véleményét megismerhessük, és lehetőség szerint beépíthessük a végleges koncepcióba. De bármilyen legyen is az alkotmány végső megszövegezése, bízom benne, hogy az alapjogok mellett az állampolgári felelősség elvét is rögzíteni fogja, nem a szabadság ellenében, hanem éppen a szabadság megőrzése és kibontakoztatása érdekében. Mert ne legyenek kétségeink afelől, hogy ahogyan szabadság nélkül nincs demokratikus közösség, úgy felelősségvállalás nélkül sincs valódi, a szó legjobb értelmében vett szabadság.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
