MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF
MICHL JÓZSEF (KDNP): Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Parlament! Köszönöm a szót. Csatlakozva képviselőtársaimhoz, megrendülten, nagy megtiszteltetésnek veszem azt a lehetőséget, hogy szólhatok az alkotmányozás kapcsán.
Az elmúlt esztendőkben az a szocialista-liberál gondolkodás, amely teljes kiszolgálója volt a globalizmus megváltó eszméjének, nem szégyellte a “merjünk kicsik lenni” utasítást kiadni, mondván: alkalmatlanok vagyunk Európának, a világnak erős alkotórészévé válni. Adjuk meg magunkat, emeljük fel a kezünket, és hajoljunk meg mélyen a nagy testvér előtt. Mondjunk le önmagunkról, de csak úgy, hogy mérhetetlen fogyasztásunkkal szolgáljuk ki a nagyok betölthetetlen anyagi éhségét.
A beteges, nagyoknak való megfelelés helyett magyarságunk csodákkal teli történelme arra tanít bennünket, hogy a megfelelésünk elsősorban a Teremtő, aztán a mellettünk élő házastársunk, családunk, nemzetségünk és harmadsorban a bennünket is erősítő kisközösségünk és szülőhelyünk, falunk, városunk és így nemzetünk irányában való kötelességünk. Mostani alkotmányozásunk koncepciója szépen fejti ki és fejezi ki azt a közösségi gondolkodást, hogy igazán erősek csak történelmünk példáján okulva lehetünk; hogy szabadságunk, biztonságunk és otthonunk védelmében olyan alaptörvényre van szükségünk, amely nem a szovjetizmus beteges és ördögi világát idézi meg, hanem a fennvaló és a természet rendjének leírása mai szavainkkal, mai világunk számára, hogy lehessen holnapja is ezeréves nemzetünknek.
Minden közösség akkor igazán erős, ha erejét egyszerre kapja a Teremtőtől és a tagoktól. Az a közösség, amelyik hajlandó adással, szolgálattal és szelídséggel következetesen kiállni a tagjaiért, csak az a közösség képes igazi országot teremteni. Ebben az országépítésben a kicsiknek, a családoknak és a településeknek van a legnagyobb súlya.
A kormány, mint a végrehajtó hatalom csúcsa, ezt szolgálja, ha jól dolgozik. Az ország is, de a kisközösség is népi szerves építkezésünk jelképpé nőtt formájához hasonlítható. “Az udvarház” - dr. Bencze Lóránt egyetemi tanár szavai szerint - ”arculata az István király által az Intelmekben leírt magyar arculat. Eszerint a beszűkült egyféleség gyenge és erőtlen, mert önző és önhitt. A sokféleség egysége viszont gazdagít, felemel, és elrettenti a gyökértelent a pökhendiségtől. A nacionalizmus többnyire valami másik ellen irányul. A magyar udvarház nemzeti érzülete valamiért van, nem valami ellen. A magyar udvarház szervezete ugyanis összhangba rendezi az épségben megőrzött és a tudomásul vett különbözőségeket. A zsarnokság, akár a fegyvereké, akár a tőkéé, nem tűri meg a különbözőségeket, csak a szürke egyformaságot. Aki kilóg a sorból, azt lenyakazza, aki kisebb, azt erőszakkal megnyújtja, felpumpálja, legyen az gazdálkodáshoz értő paraszt, illetve gyorstalpalóra kiemelt munkás, vagy Gyűrűfű, illetve Dunaújváros. Míg az anarchia öncélúan tiszteli a másságot, elsősorban a destruktív másságot, az udvarház demokráciája az ellentétek csorbítatlan fenntartásával törekszik a harmóniára. Az egyén közösségérdekű tisztelete jellemzi. Az udvarházat áthatja a hagyomány tisztelete és az újra való nyitottság. Tudatában van annak, hogy járni-kelni-élni csak úgy lehet, ha míg egyik lábunkkal előrelépünk, a másikat a helyén hagyjuk - Eötvös József. Ember- és természetszeretete nem esztelen átalakításokban, sem vadon-parlagon hagyásban, hanem az élők okos 'egymáskísérésében' nyilvánul meg. A magyar udvarházak lakói szabad emberek, akiknek a szabadság felelősség.”
Önkormányzatiságunk kiemelkedő helyet kap az alkotmány koncepciójában. Nagyon helyesen jelenik meg, hogy a magyar alkotmány hagyományainak őrzője a helyi önkormányzás, amely szabadságot biztosít a talentumaink kamatoztatására; amely biztonságot ad a megszületendő életnek; és amely lehetőséget teremt arra, hogy valahol otthon legyünk a világban. Ehhez kell olyanná formálnunk, alkotnunk az alkotmányt, és nemcsak az alkotmányt, hanem majd az önkormányzásról és a közigazgatásról szóló sarkalatos törvényeket is, amelyek méltóan bontják ki az országépítésben minden magyar ember számára kötelező feladatokat és lehetőségeket.
Végezetül hadd idézzem a Tatán született Magyary Zoltánt, aki a közigazgatás fejlesztéséről írta e sorokat a két háború között. Szavai, úgy érzem, ma is időszerűek, és jól illeszkednek az alkotmányozáshoz is. “Közigazgatásunk fejlesztésének, racionalizálásának lényege a takarékosság. A racionalizálás egyszerűsítés, a racionalizálás modernizálás, a racionalizálás tökéletesítés. A magyar közigazgatás racionalizálása a magyar állami szerkezet jóságának és korszerű színvonalának bírálata, egységes szempontok szerinti továbbfejlesztése úgy, hogy az az állam polgárainak szabadságát és jólétét és a nemzet erejének és értékeinek kifejtését az optimum minél nagyobb megközelítésével biztosítsa, egyúttal pedig saját szervezetében alkossa meg annak garanciáit, hogy működésének és erőkifejtéseinek ez a koncentrációja többé megbomlani nem fog. Közigazgatásunknak számos területe van, amely a nemzetközi összehasonlítást nehezen állja meg, és közigazgatásunk racionalizálásából sem szabad kevesebbel beérnünk, mint azzal, ami nemzetünknek a nemzetközi összehasonlító jogtudomány megítélése szerint is becsületére fog válni.”
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormányzó pártok padsoraiból.)
(11.30)
