JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Orbán Viktor miniszterelnök egy hete azt mondta a beszédében: hozzá kell igazítani az országot a XXI. század követelményeihez és lehetőségeihez. Ma aligha van nagyobb kihívás a világban, mint az egymással összefüggő környezeti, energia- és szociális válság. Egy olyan korra kell felkészülnünk, amiben drága az energia, drága az élelmiszer, és minden más erőforrás is szűkösebbé válik.
Választ ad-e az Új Széchenyi-terv ezekre a kihívásokra? Minimálisan. A terv szintjén még vannak támogatható programok, a pályázatok szintjén azonban kiderül, hogy mindez csak üres ígéret: az Új Széchenyi-terv valójában nem más, mint az ÚMFT átszínezése, az eddigi pályázatok szinte változatlan formában való kiírása. Hazai források szinte egyáltalán nem társulnak a programokhoz, a mezőgazdaságot pedig egy az egyben kifelejtették. A legtöbbet még a kis- és középvállalkozások érdekében tesz a program, de itt is nagyon keveset.
Az igazán elkeserítő azonban az, ahogy a zöldgazdasággal bántak. Miközben gyorsforgalmi utakra még mindig százmilliárdokat szánnak, eltűnt az ÚSZT-ből 1200 kilométer vasút, a megújuló energiákra három év alatt alig 30 milliárd forint, energiahatékonyságra 10 milliárd forint sem jut. Ez elképesztően alacsony, különösen annak fényében, hogy korábban nemcsak zöld Széchenyi-tervről beszéltek sokáig, hanem százmilliárdos nagyságrendű épületfelújítási programokról, még 2010 nyarán is. Nem kell ecsetelnem, hogy mekkora szükség lenne egy ilyen programra: a lehető legolcsóbban takarít meg fosszilis energiafelhasználást, csökkenti az importfüggőséget, miközben munkát ad az alacsonyan képzetteknek, az ÚSZT szerint is 90-100 ezer munkahely keletkezhetne ebben a szektorban. Nemzetgazdasági szinten egyszerűen nem létezik ennél jobb befektetés.
Ennek kapcsán felvetődnek a következő kérdések:
Hol van a beígért nagyszabású épületfelújítási program? Lesz-e még belőle valami, meddig hitegetik azokat, akik pályázni szeretnének? Lesz-e magánlakásokra is forrás?
Megfontolták-e a források átcsoportosítását a kohéziós alapon belül akár a közlekedésből, akár máshonnan az energiahatékonyság javára? Ha igen, mennyit, és mikorra lehetnek új kiírások?
Megfontolták-e, hogy a vállalkozásfejlesztési forrásokat koncentrálják annak érdekében, hogy ne leszállóágba került szektorokat építsünk tovább, hanem inkább a fenntartható gazdaság alappilléreibe, a megújuló energiákba, a közösségi közlekedési járműgyártásba, hulladékgazdálkodásba és más zöldszektorokba invesztáljunk?
És végül: össze kívánják-e hangolni az ÚSZT-t a vidékfejlesztéssel, mikor lesz Új Széchenyi vidékfejlesztési program, amely kihasználva a hároméves földmoratórium-hosszabbítást, át tudja alakítani a birtokszerkezetet, és új támogatáspolitikával egy fenntartható, a vidék népességmegtartó képességét javító irányba mozdítja el a magyar mezőgazdaságot?
Várom államtitkár úr megtisztelő válaszát. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem