SIMON GÁBOR

Teljes szövegű keresés

SIMON GÁBOR
SIMON GÁBOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr, a méltányosságát. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A korábbi évek gyakorlatai alapján hatósági összefogással ellenőrzési akciók indultak. A tapasztalatok azt mutatták, hogy az emberek egyre inkább jogkövetők. A szigorú hatósági ellenőrzések következtében csökkentek a visszaélések, egy átláthatóbb fogyasztóvédelmi politikát, mindennapi gyakorlatot teremtettünk meg.
Az előző időszakban a hatósági jelenlét következtében a fogyasztóvédelem területén csökkentek azok az esetek, amelyek bírságot vontak maguk után. A számadatok azt jelezték, hogy az ellenőrzések száma növekedett, ugyanakkor azt is, hogy nem növekedett az egy eljárásban kiszabott bírságok összege, megcáfolva ezzel a bírságbeszedési szándék elsődlegességét. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság az illetékes miniszter által jóváhagyott ellenőrzési és vizsgálati program alapján végezte a tavalyi évig azokat a területeket, amelyek ellenőrzéseket irányoztak elő.
A szakhatóság honlapján közzétett információk alapján a korábbi, jól bevált rendszeren azonban változtatni kívánnak. Mint a fogyasztóvédelmi bizottság elnöke, magam is fontosnak tartom és támogathatónak gondolom az újdonságok bevezetését és szakmailag megalapozott változtatások megtételét, a rendszer folyamatos fejlesztését, javítását.
A tájékoztatás szerint meg fognak változni a hangsúlyok egy-egy vizsgálati területen. A tényfeltáró vizsgálatokra kívánják áthelyezni a hangsúlyt, valamint a vállalkozásoknak nyújtott tanácsadásra, oktatásra, továbbképzésre és a hatékony ellenőrzések háttérbe szorítására. Örömmel értesültem arról, hogy bizottságunk által korábban javasolt területek is bekerültek az ellenőrzés rendszerének középpontjába, ilyennek gondolom az elektronikus kereskedelem, a szolgáltatások ellenőrzése, a szavatosság, jótállás feltételeinek kérdését.
(16.00)
Kérdezem az államtitkár urat, mert ez az önök hatáskörébe tartozó és - ha jól tudom - ön által felügyelt terület: milyen tapasztalatok vannak a téli ellenőrzésekről, hogyan tudnák fejleszteni a meglévő rendszert, és megtudhatunk-e bővebbet a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság éves munkatervéről, valamint mit várnak a bevezetésre kerülő új intézkedésekről?
Köszönöm tisztelettel, és várom a válaszát. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem