DR. LAMPERTH MÓNIKA

Teljes szövegű keresés

DR. LAMPERTH MÓNIKA
DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! A Szocialista Párt vezérszónoka, Nemény András képviselő úr beszélt a részletekről is, és elmondta egyértelműen és világosan az MSZP álláspontját. De azóta a parlamenti vitában több szocialista képviselőtársam hozzászólásából is kiderült, hogy van itt egy olyan kardinális kérdés, amit mi nagyon fontosnak tartunk, és aminek az ellentmondásosságát - mármint a kormány viszonyát ehhez - szeretnénk bemutatni az országgyűlési vitában.
Beszéltünk tehát a részletekről is, hiszen akár lehet is egy-két olyan gondolata vagy rendelkezése ennek a benyújtott törvénymódosításnak, amire akár azt mondhatjuk, hogy ez egy rendjén való dolog, és akár támogathatnánk is. De az egész filozófiáját, azt a felfogást, ahogyan a kormánytisztviselőkről és a köztisztviselőkről gondolkodtak vagy gondolkodnak, teljes mértékben elutasítjuk.
Elutasítjuk azt, hogy a köztisztviselők és a kormánytisztviselők életpályamodelljéről beszélnek, mint egy szép célról, közben valamennyi intézkedésük azt célozza, hogy ezeket az embereket megfélemlítsék, hogy olyan állapotban tartsák őket, amikor kritika nélkül, a legjobb szakmai meggyőződésük ellenére is végre kell hogy hajtsák azt, amit a Fidesz politikája számukra megrendel. Úgy viselkednek a köztisztviselőkkel és a kormánytisztviselőkkel, mintha ők potenciális gyanúsítottak lennének. Ilyen légkört és hangulatot alakítanak ki, és ehhez rendelik hozzá az összes jogszabályt, amit rájuk nézve az elmúlt időszakban hoztak.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztában vagyok azzal, hogy ezek súlyos mondatok, amiket elmondtam, de szeretném ezt bizonyítani az elmúlt időszak kormánypárti megszólalásaival és azzal, ahogyan cselekednek.
Képviselőtársaim a szocialista frakcióból is utaltak már arra, hogy az, amit Rétvári államtitkár úr mondott, hogy egyébként be fogják tartani az Alkotmánybíróság döntését, de nem úgy, ahogy mi javasoljuk, ez valami egészen elképesztő és cinikus hozzáállás. Mert miről is van szó? Arról van szó, hogy az Alkotmánybíróság feketén fehéren kimondta, hogy alkotmánysértő az, hogy indokolás nélkül rugdossák ki a kormánytisztviselőket, a köztisztviselőket. Alkotmánysértő, nemcsak május 31. után, hanem ma is az. Sőt, az volt akkor is, amikor ezt csinálták, csak az Alkotmánybíróság valamilyen megfontolásból nem visszamenőleges hatállyal, hanem a május 31-ét követő időszakra írta elő a reparációt.
De hogyha egy egészen kicsit is komolyan gondolják az önök soraiban ülő jogászok, vagy a nem jogász lelkiismeretes képviselők, hogy fontosnak tartják a Magyar Köztársaságban azt, hogy alkotmányosan működjön, fontosnak tartják a demokratikus normákat, akkor hogyan lehet azt komolyan venni egy percig is, hogy ami ma alkotmánysértő, nem annak megfelelően cselekednek? Mert az Alkotmánybíróság nem azt mondta ki, hogy május 31. után lesz majd alkotmánysértő ez a rendelkezés. Azt mondta, hogy alkotmánysértő, méghozzá sok minden mellett Nemény András képviselőtársam felsorolta, kimondta, hogy sérti a jogállamiság elvét; sérti az emberi méltóságot - nemcsak május 31. után, hanem ma is.
Akkor hogyan veszik a bátorságot, hogy emelkedett mondatokat mondanak egy egyébként politikai értelemben nem létező alkotmánykoncepció vitájában a demokráciáról, az alkotmányosságról? - miközben, tudva azt, hogy egy szabály alkotmánysértő, nem hajlandók moratóriumot hirdetni. Én azt gondolom, önmagában ez teljes mértékben leleplezi a Fidesz magatartását.
(10.30)
Ha tehát csak egy pillanatra is komolyan gondolják azt, hogy alkotmányosságról, demokráciáról beszélnek, el kell fogadniuk a szakszervezeteknek azt a kezdeményezését, hogy moratóriumot hirdetnek, és indokolás nélkül nem rúgnak ki - illetve a szakszervezet egész pontosan azt kérte, hogy májusig teljes moratóriumot hirdessenek -, nem mondanak fel köztisztviselőknek vagy kormánytisztviselőknek.
Ezzel a cselekedetükkel cáfolhatnák azt az egyébként a köztisztviselők körében, a kormánytisztviselők körében széles körben elterjedt aggodalmat és félelmet, hogy a május 31-éig hátra lévő időt arra kívánják felhasználni, hogy az újonnan kinevezett megyei politikai komisszárok elvégzik a politikai tisztogatást a területi hivatalokban is. Ennek bizonyos jelei már látszanak, az első lépéseket önök tették meg, amikor sorban indokolás nélkül felmentettek egyébként felkészült szakembereket a különböző hivatalok éléről, de minden megyében azt beszélik az ottani szakemberek - természetesen engem Kaposváron is megkeresnek a köztisztviselő választópolgárok a félelmeikkel és az aggodalmaikkal, de más megyékben is ez a helyzet -, hogy ez az idő arra kell, hogy a megfelelő politikai tisztogatást elvégezzék.
Ha hozzáteszem ezeket az eszközöket, amiről LMP-s képviselőtársunk is beszélt, tegnapi híradások, titkosszolgálati eszközök alkalmazása a köztisztviselőkkel szemben és egyéb fenyegető lépések és állítások, ezek mind azt mutatják, hogy a közigazgatási kart egy önálló szakmai álláspont, gondolat nélküli szolgaseregnek tekintik, akikkel bármit meg lehet tenni.
Azt gondolom, hogy ez egy helytelen út, és ha komolyan gondolják azt, hogy alkotmányosan akarnak eljárni, akkor nem elégszenek meg azzal, hogy május 31-éig majd valamit csinálnak kormánytisztviselőknél is, köztisztviselőknél is, hanem az Alkotmánybíróság által megfogalmazottakat komolyan veszik, és már a mai naptól végrehajtják.
Tisztelt Országgyűlés! Mi konstruktív ellenzékként szeretnénk segíteni abban, hogy ezt meg tudják tenni, ezért képviselőtársammal együtt benyújtottunk egy olyan módosító javaslatot, amely már most az Alkotmánybíróság határozatának szellemében alakítaná ezt a törvényt. Természetesen a részletes vitában is el fogjuk mondani az érveinket emellett, de arra szeretnénk indítványt tenni a kormánypárti képviselőknek, hogy gondolják ezt végig, és ezt a módosító indítványt elfogadva próbálják meg reparálni azt, amit egyébként politikai megrendelés alapján gyakorlatilag elrontottak ebben a beterjesztett törvényben.
Tisztelt Országgyűlés! Nem vagyok én sem naiv, és illúzióim sincsenek már. Ha tehát igaz mindaz a feltevés, amelyet én itt elég szigorú mondatokkal megfogalmaztam, akkor ennek a módosító indítványnak az lesz a sorsa, mint a többinek, hogy nem fogja megkapni a szükséges támogatást. De nekem, aki 15 évig köztisztviselőként dolgoztam és utána lettem politikus, akkor lesz nyugodt a lelkiismeretem, ha ezt a módosító indítványt benyújtom az Országgyűlésnek, és megpróbálom a többség jó szándékú hozzáállását megszerezni ehhez a törvénymódosításhoz.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem