DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Csak szeretném azt megjegyezni, hogy az elmúlt esztendőben nagyon sokszor hallottuk azt, és különböző területekre kiterjedően, hogy az ösztönző rendszereket kell erősíteni, ez elvben rendben is van, az elmúlt esztendőkben megtapasztalhattuk, hogy azok az ösztönző rendszerek, amelyek mondjuk, akár fizetésben vagy egyéb prémiumjuttatásokban fejeződtek ki, egyáltalán nem voltak arra alkalmasak, hogy bizonyos embereknek az étvágyát visszaszorítsák.
Ha arra gondolunk, hogy mennyi korrupciós ügy került már eddig is a felszínre, és hány ügyben történt már most is vádemelés vagy éppen nyomozati eljárás, akkor, azt gondolom, ez a szép elvi megközelítés persze jól hangzik, de a gyakorlat azt bizonyította, hogy láthatóan mégsem állta ki az idő próbáját, tehát más eszközökhöz is kell nyúlni.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem