DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Sajnos Gúr képviselő úr idehozott egy olyan témát, ami ugyan nem a jelenlegi előterjesztés része, ez a bizonyos nyugdíjszámításnak az ügye. Csak azt szeretném mindenkinek az eszébe idézni, hogy minden felmérés - akármikor is készült az elmúlt húsz év folyamán - arról szól, hogy a diplomával rendelkezők állástalálási esélyei jóval magasabbak, mint a kevésbé iskolázottak számára, ugyanakkor a diplomával rendelkezők egy jelentős hányada komoly állami támogatásban részesül akár az iskoláztatás költségei oldaláról, akár az igénybe vehető diákhitel részéről. Mindezt még megfejelvén azzal, hogy ezt is számítsuk be a nyugdíj-jogosultsági szolgálati viszonyba, azt gondolom, azokkal szemben méltánytalan, akik viszont kevésbé magas iskolázottsággal rendelkeznek. Szerintem az, hogy kinek milyen iskolai végzettsége van, ki mit vállal vagy mit próbál megcsinálni az életében, nem indokolja, hogy utána a nyugdíjszámításnál mit számítunk neki tényleges munkaviszonyként. Azt hiszem, ez így van rendjén. Akkor igazságtalan társadalmi értelemben, ha az amúgy is nagyobb állami támogatásban részesítetteknek még további előnyöket biztosítunk, tehát szerintem most sikerült helyére tenni a dolgokat.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem