GÚR NÁNDOR

Teljes szövegű keresés

GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Most nagyjából odaérek, hogy a felvetett kérdésekre a gyors reakcióimat be tudom fejezni, és utána majd eldöntöm, hogy normál szót is kérek-e az elnök úrtól.
Azt szeretném mondani a megyei illetékesség, hatásköriség tekintetében - például munkaügyi központok -, hogy pont azok az emberek, akik a kirendeltségeken, azaz azokon a felületeken dolgoznak, ahol az emberek sokaságával szembetalálják egymást, veszítik el az illetménykiegészítéseiket, pont azok az emberek, akik a közvetlen kapcsolatot tartják fenn, akik gyakorlatilag a mindennapi életben zajló folyamatokat segítik annak érdekében, hogy a munka világában valami elfogadható, valami rendezett viszonykeret alakuljon ki. Ezek az emberek, csak az illetékesség tekintetében mondom, nem csak adott kirendeltséghez, mikrokörzethez kapcsolódóan foglalkoznak munkavállalókkal, nem, mert a természetes, országon belüli migrációból, költözésekből fakadóan sokan akár Dunántúlról Észak-Magyarországra vagy éppen fordítva is költöznek, ezeknek az embereknek az ügyeivel is kell foglalkozni, és azoknak a munkaadóknak az ügyeivel is kell foglalkozni, akik nem megyei illetékességűek, de adott esetben ott fejlesztenek, ott akarnak munkaerőt felvenni, nem a mikrokörzet, nem a megye, a megyén kívüli illetékességű cégek, vállalkozások ügyeivel.
Azt akarom mondani, hogy ezen túl még olyan ügyekkel is foglalkoznak, amelyek az országhatár keretein kívüli migráció kérdésköreit is felölelik, a külföldiek foglalkoztatásának az ügyével. Mitől nem megyei illetékességűek ezek a kirendeltségek? Miért kell nekik elszenvedni a nettó 20-50 ezer forintos fejenkénti jövedelemcsökkenést? Nem tudom. Gondolkodjanak el rajta, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim.
Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem