ROMÁN ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

ROMÁN ISTVÁN
ROMÁN ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az előző hozzászólás végén önmérsékletről hallhattunk. Azt gondolom, hogy az elmúlt időszakban mind a kormányzat, mind pedig az Országgyűlés nagyon sok tekintetben önmérsékletet tanúsított. Gondolok itt arra, hogy az önkormányzati képviselők létszámát a felére csökkentettük, gondolok itt arra, hogy az Országgyűlés létszáma csökkenni fog és gondolok arra, hogy a kafetériajuttatások maximalizálva lettek a korábbiakhoz képest. Mindenképpen megnyugtató, hogy itt többen is elmondták: az államtitkárok és miniszterek szabadságának a felére történő csökkentése támogatható javaslat. S azt gondolom, hogy nem az egyetlen, hanem ennek vannak előzményei is.
Az előzőekben jobbikos képviselőtársam a köztisztviselőket illetően egy kicsit eltévedt más irányba, s ha ő megtehette, ezt engedjék meg nekem is. Szeretném felhívni a figyelmüket, hogy Szabolcsban egy kistelepülésen a Jobbik 240 ezer forintos havi fizetésért ad alpolgármestert. Azt tanácsolnám, hogy ezeket a kérdéseket először házon belül rendezzék, és utána beszéljenek itt a parlamentben önmérsékletről és megtartóztatásról.
Köszönöm. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem