IVÁNCSIK IMRE

Teljes szövegű keresés

IVÁNCSIK IMRE
IVÁNCSIK IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A rendszerváltást követően nemzeti konszenzus alakult ki abban a kérdésben, hogy Magyarország jövőjét, fejlődését, gazdasági fejlődését, a demokrácia kibontakoztatását, biztonságát, annak fejlődését leginkább az euroatlanti integráció szolgálhatja. E konszenzus fenn is maradt hosszú időn keresztül, ennek eredményeképpen Magyarország 1999-ben a NATO, majd 2004-ben az Európai Unió tagjává vált, tevékeny szerepet vállalt e szervezetek működésében, aktív nemzetközi együttműködést folytatott, beleértve ebbe a katonai együttműködés területét is. Megbecsült tagjává vált e szervezeteknek, és jelentősen fejlődött, erősödött diplomáciai érdekérvényesítő képessége is.
A Magyar Szocialista Párt továbbra is híve a nemzetközi együttműködés fenntartásának és elmélyítésének. Szerintünk indokolt a hazánkban huzamosabb ideig állomásozó külföldi fegyveres erők és nemzetközi parancsnokságok jogállásának átfogó szabályozása. Támogatjuk a kormányzatnak azt a törekvését, amely ebben a törvényjavaslatban megfogalmazódik, egyetértünk a szándékával, egyetértünk a konkrét megfogalmazódott javaslatokkal is. Egy kisebb fogalmi pontatlanság kiküszöbölése érdekében magam is benyújtottam egy módosító javaslatot, és bízom abban - mint ahogy miniszter úr az expozéjában utalt rá -, hogy a kormány ezt érdemben méltányolni és támogatni fogja. A Magyar Szocialista Párt támogatja majd ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását.
Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem