VOLNER JÁNOS

Teljes szövegű keresés

VOLNER JÁNOS
VOLNER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Először is Hende miniszter úrnak őszinte részvétemet szeretném kifejezni, most hála istennek, azt kell hogy mondjam, nem haláleset miatt, hanem azért, mert a kormány bejelentette első 250 milliárd forintos megszorító csomagját, amiből a Honvédelmi Minisztérium 26,3 milliárd forinttal fog részesülni, ennyivel kevesebb pénz jut majd honvédelemre, és ennyivel kevesebb lesz az az eklézsia, ennyivel szűkösebb lesz a büdzsé, amivel Hende miniszter úr - az egyébként is szűkös büdzsével - gazdálkodhat. Rendkívül sajnáljuk, hogy idáig jutottunk, és rendkívül sajnáljuk azt, hogy bár a miniszterelnök úr teljesen másról beszélt, arról, hogy nem lesznek megszorítások, most mégis különböző tárcáknál, különböző szervezeteknél nagyarányú, igen nagy összegű megszorító csomagot érvényesít.
Az előttünk fekvő törvényjavaslat részletesen szabályozza a Magyarországra rendelt, itt szolgálati célból tartózkodó katonák, polgári állományú személyek és hozzátartozóik jogállását, mentességét, az itt-tartózkodásukkal összefüggő jogi környezetet, adózási környezetet, és erre vonatkozó részletszabályokat fogalmaz meg. Ezt egyébként a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén is örömmel üdvözöltük, hiszen nem kis részben egy hiánypótló törvényjavaslatról van szó, olyan lépések megtételéről, amit már az önök elődeinek meg kellett volna lépniük jó pár évvel ezelőtt. Sajnos, most ezt a jelentős fáziskésést a jelenlegi kormánynak kell bepótolnia.
Meg kell hogy fogalmazzak egy dicséretet a honvédelmi tárca részére. Bár a honvédelmi tárca elvileg nem gazdasági kérdésekkel kell hogy foglalkozzon, de ugyanúgy, mint a költségvetési vitában is, érdekes módon a honvédelmi tárcától jöttek a szakmailag legjobban összerakott gazdasági javaslatok, ezek feleltek meg a szakmai és formai követelményeknek egyaránt a legmagasabb színvonalon az összes minisztérium közül. Megmondom őszintén, Hende miniszter úr, én nem önökre fogadtam volna, hiszen nem az önök dolga az, hogy ehhez a legmagasabb szinten értsenek, valahogy mégis önöknek sikerült, ehhez őszintén gratulálok. Lenne hova felzárkózni azért, mert a nemzetközi színvonal - mint ahogy a bizottság ülésén a konkrét észrevételeknél jeleztem - máshol van, de itt a kormányon belül bizony önöké volt a pálma; őszintén sajnálom, hogy nem a Nemzetgazdasági Minisztérium vagy a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, amelyek hivatalból ilyen kérdésekkel foglalkoznak.
A törvényjavaslatnak azon részei, amelyek a regisztrációs adó megfizetésére, a szolgálati céllal itt tartózkodó katonák hozzátartozóira, illetve a polgári állományok tagjaira, az áfafizetési kötelezettségre vonatkoznak - megnéztem részletesen a törvényt -, helytállóak, szakmailag alaposan, pontosan kidolgozottak voltak, és megfeleltek a nemzetközi szerződésben megfogalmazott elvárásoknak. Ezt tehát örömmel üdvözöljük, és ritka, amikor ilyen javaslatokat látunk a Ház előtt, ahol ilyen helytálló dolgok vannak, és nem kell állandóan a hibákat javítgatni.
Fel szeretném hívni arra a figyelmet, hogy a törvényjavaslatban három hónapos magyarországi tartózkodást szab előfeltételéül különböző, a Magyar Honvédség központi adatfeldolgozó szervének nyilvántartásához. Arra tettem javaslatot - 15 darab módosító javaslatot nyújtottam be a mostani törvényjavaslathoz -, hogy ha lehet, akkor ezt a három hónapos itt-tartózkodást, amely a nyilvántartási kötelezettséget előírja a központi adatfeldolgozó szerv részére, rövidítsük le tíz napra. Ennek egyszerű a magyarázata: a Magyar Köztársaság honvédelmi és nemzetbiztonsági érdekei - különösen az amerikai WikiLeaks-botrány után - megkívánják azt, hogy a magyar hatóságok pontosan tisztában legyenek azzal, hogy a hadsereggel összefüggő feladatokat ellátó külföldi személyek milyen céllal, milyen területen, kikkel találkozva mozognak a Magyar Köztársaság területén.
És most itt csak emlékeztetni szeretném a képviselőtársaimat, akik a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén velem együtt ott voltak, hogy akkor Simicskó államtitkár urat kértem meg arra, hogy tolmácsolja Hende miniszter úr és a kormány felé azt a kívánságot, amely a választóink részéről érkezett. A közelmúltban kipattant ez a WikiLeaks-botrány, kiderült, hogy az amerikai külügyi szervezeteket arra utasította az amerikai kormányzat, hogy kémkedjenek Magyarország ellen, többek között a honvédelmi és nemzetbiztonsági szempontból fontos beruházásokat derítsék fel, biometrikus adatokat, azonosítókat gyűjtsenek magyar közéleti szereplőkről, politikusokról, és térképezzék fel azt a döntési mechanizmust, amely a Honvédelmi Minisztériumon belül működik, és amely befolyásolja Magyarország katonai szerepvállalását nemzetközi színtéren.
Ezek, hölgyeim és uraim, olyan magatartásra történő felhívások, amelyek a jelenlegi magyar jogrendszer szerint kimerítik a kémkedés bűntettét. Országgyűlési képviselőként törvényes eskümnek, kötelességemnek eleget téve feljelentést tettem ez ügyben a Nemzeti Nyomozó Irodánál. Nem meglepő módon sajnos elutasították a feljelentéssel kapcsolatos foglalatoskodást, hiszen nyilvánvaló, hogy ezeket a bűncselekményeket, illetve az erre való felhívást megfogalmazták. Megjegyzem egyébként, hogy ezt az amerikai diplomácia sem cáfolja. Ezért is tartjuk mi különösen fontosnak azt, hogy a honvédelmi tárca az általa felügyelt tevékenységek esetén a külföldi állampolgárokkal szemben, akik itt bármilyen szolgálati céllal tartózkodnak, az eddigieknél jóval szorosabb kontrollt gyakoroljon. Ennek az adat-nyilvántartási kötelezettségnek a szorosabbá fűzését éppen ezért több javaslattal is szorgalmaztam, többek között ennek is köszönhető az, hogy 15 módosító javaslatot nyújtottam be a törvényhez.
Szintén korrigálni láttam szükségesnek egy-két ponton az adatmegőrzési kötelezettség időpontját. Ötéves adatmegőrzési kötelezettséget ír elő a törvény a legtöbb esetben, vannak azonban olyan esetek - ezt majd a képviselőtársaim látni fogják a módosító javaslatokból -, a magyarországi szolgálati célú kirendelésekre vonatkozó adatok, ahol csak egy évben maximálja a törvény. Ha a központi adatfeldolgozó szerv valamilyen oknál fogva vizsgálja valakinek a magyarországi tartózkodásával összefüggő adatokat egy éven túlmenően, akkor személyi adatokat ugyan talál, de a szolgálati célú kirendelésre vonatkozó adatok azonban e szerint a nyilvántartás szerint már hiányozni fognak, ezért azt javaslom, hogy ezen a ponton avatkozzanak be, és lépjék meg az általam javasolt és szükséges változásokat.
A törvényjavaslat úgy fogalmaz, hogy nyilvánosságra hozható adatok körét milyen módon határozza meg és milyen módon konkretizálja.
(11.40)
Többek között az itt tartózkodó fegyveres erők összesített létszámára vonatkozó adatokat, a parancsnokságok megnevezését, a szervezetek teljes létszámát, illetve a küldő államok szerinti bontást írja elő, ezt azonban csak törvényi lehetőségként fogalmazza meg a törvényjavaslat. Én mindannyiunk közös érdekében, a közvélemény hatékonyabb, hitelesebb tájékoztatása érdekében azt javaslom, képviselőtársaim, hogy ezt ne egy lehetőségként tegyük le az Országgyűlés asztalára, hanem írjuk elő kötelezettségként. A választási kampány előtt szintén jeleztem a honvédelmi és rendészeti bizottság ülésén: rengeteg olyan információval lehetett találkozni, hogy különböző laktanyákban, elhagyott repülőtereken különböző létszámú nemzetközi haderőt véltek látni, mozogni emberek. Ebből aztán pletykák keletkeztek.
Úgy gondolom, mindannyiunk közös érdeke - kormányé, ellenzéké egyaránt -, hogy ebben a helyzetben tisztán lássunk, éppen ezért javasoljuk azt, hogy legyen egy állandó létszámtábla kitéve a Honvédelmi Minisztérium honlapjára, ahova felmegy az egyszeri polgár, megnézi, hogy éppen hány katona tartózkodik Magyarország területén a külföldiek közül, ezek milyen országonkénti bontásban, milyen feladattal érkeztek ide. Azt gondolom, azoknak a pletykáknak, azoknak a szóbeszédeknek, amelyek nemcsak a kormányzattal, hanem úgy általában a politikával és a közélettel szembeni bizalom aláásására is alkalmasak, ilyen módon elejét lehetne venni, és sokkal megnyugtatóbb választ tudnánk adni a közvélemény részére ezekről a kérdésekről.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem