BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Jómagam képviselőtársaimmal együtt három módosító javaslatot nyújtottam be az előttünk fekvő határozati javaslathoz. Ezek közül most kettőről kívánnék beszélni, kettővel kapcsolatban kívánom elmondani azokat a legfőbb érveket, amelyekkel meg kívánom győzni önöket arról, hogy támogassák ezeket a javaslatokat. Az egyik az ajánlás 42., a másik pedig az ajánlás 47. pontjában található.
Először a Novák Előd képviselőtársammal együtt benyújtott módosító indítványról szólnék néhány percben. Ezzel az indítvánnyal mi az egyre inkább elharapódzott politikusbűnözésnek a visszaszorítását kívánjuk elérni, és a javaslatban az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának megteremtését, a mentelmi jog eltörlésének, valamint a politikusi álláshalmozás tiltásának az alkotmányban történő megjelenítését irányozzuk elő, javasoljuk. Mi ezeket a témákat, ezeket a kérdéseket már az országgyűlési választási kampány során egyértelműen és határozottan felvállaltuk, szerepeltek választási programunkban is.
Tudjuk azt persze, hogy ezek közül a kérdések közül többről is elmondható az, hogy jogi szempontból nem egyszerű a megoldásuk, például annak a kérdésnek a megoldása, amelyről én szeretnék beszélni, a visszahívhatóság intézménye, és majd az álláshalmozás kérdéséről Novák Előd képviselőtársam fog önöknek beszélni. Ezért aztán egyrészt azt leszögeznénk, hogy mindenképpen szükségesnek tartjuk az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának az alkotmányban történő rögzítését, de a részleteket természetesen alacsonyabb szintű jogszabályokban kívánjuk majd rendezni. Ehhez természetesen az kell majd, hogy erről megfelelő komolyságú, megfelelő mértékű parlamenti vita és társadalmi vita történjen, és ezt követően tudjuk majd ezt kivitelezni.
Ami itt a kulcsszó véleményünk szerint, az a relatíve szabad mandátum elve, és itt a relatíve szón van a hangsúly. Álláspontunk szerint alaposan kidolgozott szabályok, pontosan megfogalmazott indokok alapján kell természetesen megteremteni az országgyűlési képviselők visszahívásának a lehetőségét. Az egyéni képviselők esetében ez valamivel könnyebb, hiszen itt kézenfekvőnek tűnik egy lehetőségként a népszavazás intézménye, egy másik lehetőségként pedig a kvázi népszavazásnak minősíthető, jelentős mennyiségű, meghatározott számú aláírás gyűjtésének a lehetősége. Mint említettem, természetesen pontosan megfogalmazott indokok fennállása esetén fogadható el egy népszavazás, illetve fogadhatóak el majd ezek a bizonyos aláírásgyűjtő ívek.
A listás országgyűlési képviselők esetében elismerem, hogy nehezebben kivitelezhető ez a dolog, de úgy gondolom, hogy egy érdemi parlamenti és társadalmi vitát követően erre is fogunk majd tudni megoldást találni, ezért kérem én önöket, hogy támogassák ezt a javaslatot, hiszen egyértelmű az, hogy egy komoly társadalmi igény jelentkezik arra, hogy megteremtődjön az országgyűlési képviselők visszahívhatóságának a lehetősége.
A másik módosító indítvány, amiről röviden beszélni szeretnék, az a javaslat, amit Dúró Dóra képviselőtársammal együtt nyújtottam be. Két módosító javaslatot nyújtottunk be együtt, ezek között található az az egyetlen javaslat is, amit a 49-ből támogatott az eseti bizottság, de erre én most nem szeretnék részletesebben kitérni, ezt majd képviselőtársam megteszi.
Én a másik javaslatról kívánok önöknek néhány mondatot elmondani, arról a javaslatról, amit nem támogatott az eseti bizottság, ez a bizalmatlansági indítvány előterjesztéséhez kapcsolódó javaslat. Az számunkra is egyértelmű, és mi is támogatjuk azt, hogy a konstruktív helyett az egyszerű bizalmatlansági indítvány kerüljön bevezetésre hazánkban az Országgyűlésben, sőt ez egyike volt azoknak a javaslatoknak, amit az eseti bizottságban a jobbikosok fogalmaztak meg, és jobbikos javaslatra lett ez elfogadva.
A mi álláspontunk azonban itt a határozati javaslatban rögzítettekhez képest annyiban eltérő, hogy véleményünk szerint a jelenlegi szabályozást kellene fenntartani az egyszerű bizalmatlansági indítvány esetében is, vagyis elegendőnek kellene lenni a képviselők egyötöde aláírásának, szemben a javaslatban található egyharmados szabállyal. Mi úgy véljük, hogy amennyiben itt a limitet emelnék, akkor itt egyértelműen egy túlzott szigorításról kellene beszélni, ami a végrehajtó hatalom parlamenti ellenőrzését csorbítaná, és ez számunkra egyértelműen elfogadhatatlan. Ezért kérem én tisztelettel önöket, hogy ezt a javaslatunkat is támogassák, fontolják meg az általam elmondott érveket, és kérem önöket, hogy tegyék ezt, tehát támogassák a további jobbikos, benyújtott módosító indítványokat is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem