BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Röviden szeretnék csak reagálni a Salamon László által elmondottakra. Az előbbi ötperces felszólalásomban is elmondtam, hogy természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy jogilag nem egyszerű ennek a helyzetnek a rendezése. Ugyanakkor azt is hozzátettem, hogy nagyon jelentős mértékű társadalmi igény mutatkozik a visszahívhatóság intézménye irányába, ezért gondoljuk azt, hogy ezt mindenképpen meg kellene teremteni. A mi álláspontunk az, hogy ez egyébként a demokrácia szélesítését jelentené, természetesen valóban alaposan kidolgozott szabályokra van itt szükség, de azt gondolom, hogy igenis tennünk kell ez ügyben. Ezért javasoltuk azt, hogy ezt mindenképpen szabályozni kell az alkotmányban, és ahogy ezt elmondtam, a részleteket majd alacsonyabb szintű jogszabályokban kell rögzíteni.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem