BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Nagyon röviden szeretnék reagálni az Ivanics képviselőtársam által elmondottakra. Ő itt a felelősség kérdését említette. Én is egyetértek abban, hogy a felelősség egy nagyon komoly program. A politikusok, az országgyűlési képviselők felelőssége számunkra nagyon fontos, ezért mondjuk mi azt, hogy a relatíve szabad mandátum elvét kellene megteremteni, és ezt kellene alkalmazni. Erről egyébként például Cservák Csaba is írt egy tanulmányt, amit talán többen ismerhetnek is önök közül.
Ez tehát ebben a kérdésben a Jobbik álláspontja, és ezért mondjuk azt, hogy nem szabad megengedni azt, hogy egy országgyűlési képviselő a négy év során bármit megtehessen, ezért kell eleget tenni annak a társadalmi igénynek, hogy megteremtődjön az országgyűlési képviselőknek a visszahívhatósága.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem