DR. PÓSÁN LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. PÓSÁN LÁSZLÓ
DR. PÓSÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy amikor címerkérdéseket feszegetünk, akkor jó, ha a heraldika szabályai szerint tesszük mindezt, mert egy címer attól címer, hogy annak mégiscsak megvannak a maga több évszázaddal ezelőtt kialakult heraldikai ismérvei és szabályai. Ebből következően nyilván a ma használatos címerrel kapcsolatban is fel lehet tenni jó néhány kérdést, hogy egyébként megfelel-e a heraldikai szabályoknak, de ha lehet, akkor ne rontsuk tovább. Ugyanis az angyalos verzió a XIX. század végi, dualizmuskori csinálmány, ha szabad így fogalmazni, az nem a heraldika szabályainak megfelelő. Akkor Ferenc József apostoli mivoltát kellett kellőképpen túlhangsúlyozni. Ne felejtsük el, hogy Ferenc Józsefnek korábban nem éppen komoly érdemei voltak a magyar nép szemében. Csupán azt szeretném kérni, hogy bármikor, amikor szimbólumokat veszünk elő, akkor azok történeti súlyán nézzük meg az adott ügyeket. Ez a címerre is igaz.
A másik, amit szeretnék felvetni: világos, hogy a Szent Korona a magyar államiságnak egy nagyon fontos szimbóluma. Hogy a nemzeti jelképek között olyan módon kell-e szerepeltetni, mint teszem azt, a zászlót, azzal kapcsolatban már vannak kételyeim, mert Magyarország államformáját is deklarálja az alkotmány, mégpedig úgy, hogy köztársaság. Ha megnézzük az egyes európai országok jelképeit, szimbólumait, akkor a koronát a monarchikus berendezkedésű országoknál ott találjuk, a köztársaságoknál viszont nem találjuk ott.
Ez még akkor is igaz, ha egyébként egyik olyan ország, amelyik most köztársaság, sem tagadja meg azt, hogy korábban volt monarchikus múltja. A jogfolytonosságot természetesen felvállalja, mert miért ne tenné. Tehát ezt is érdemes lenne végiggondolni.
S még egy apró megjegyzés ahhoz a felvetéshez kapcsolódva, ami a kereszténységhez tartozik. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy implicit módon már most is benne van a mai törvényeink sokaságában mindez; az öröklési jogra tessenek gondolni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem