HEGEDŰS LORÁNTNÉ

Teljes szövegű keresés

HEGEDŰS LORÁNTNÉ
HEGEDŰS LORÁNTNÉ (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A 11-16. pontokban beadott módosító javaslataimhoz szeretnék egypár gondolatot még fűzni. Noha ezt már az alkotmány koncepciója általános vitájában megtettem, hogy a módosító indítványaim mellett érveltem, de engedjék meg, hogy most egypár új szemponttal egészítsem ki azokat, amiket akkor elmondtam. De mielőtt ezt megtenném, azt szeretném kérni, hogy egypár mondatban hadd foglalhassam össze azt, hogy voltaképpen mi is az, ami elindít egy alkotmányozási folyamatot, mi az az indíttatás, amit fel kell vállalnia mindenkinek, aki alkotmányozásba vágja a fejszéjét.
Azt gondolom, hogy alapvetően az, hogy egy ideát kell megfogalmaznia sok szempontból, tehát olyan értékeket kell lefektetnie sok szempontból az alkotmányozónak, amelyekről tudván tudja, hogy nem tudja maradéktalanul életbe építeni, de célként tűzheti ki a társadalom elé, adott esetben a magyar társadalmunk elé, és ezek olyan értékek, amelyeket a nemzet egész közössége egy emberként tud felvállalni, és maga elé tűzött célként nap mint nap cselekszik azért, hogy minél közelebb vigye a nemzetet ezek megvalósulásához, illetve minél szélesebb beteljesedéséhez. Tehát, mondom, ilyen idea megfogalmazása szerintem az alkotmányozás maga, ugyanakkor azt kellett tapasztalnom, nagyon sajnálatosan, hogy az önkormányzati fejezetben, amelyhez a módosító indítványomat is beadtam, pontosan ez az idea az, ami kimarad a szövegezésből. Nevezetesen, a jelenlegi állapotból indul ki a szövegezés, de meglátásom szerint ezt a jelenlegi állapotot mint egy realitást kellene csak alapul venni, amihez képest szeretnénk jobbat, többet, értékesebbet létrehozni, és ezt kellene megfogalmazni végeredményben az alkotmányban. Ugyanakkor ezt a jelenlegi állapotot gyakorlatilag kész tényként fogadja el a jelenlegi alkotmánykoncepció, mint megváltozhatatlan helyzetet, és nem is próbál abba az irányba törekedni, hogy az önkormányzatiságunkat még inkább kiszélesítse, még inkább megalapozza. Mire gondolok itt? Most két momentumot szeretnék kiemelni az általam beadottakból.
Az egyik például az, hogy az alkotmánykoncepció kifejezetten és deklaráltan felvállalja azt, hogy a jelenlegi településszerkezet nem fenntartható. Ez tény sajnos, hogy a jelenlegi településszerkezettel rendkívül sok probléma van, de azt is valljuk ugyanakkor, remélem, hogy együttesen valljuk, hogy ugyan ezt az örökségünket mindenáron meg kell őrizni, és olyan értelemben kell továbblépnünk, hogy ez az örökségünk inkább megerősödjön, nem pedig tehetetlenül nézzük ennek a széthullását. A kormányzati kommunikáció sem szólt másról sajnálatos módon az elmúlt időszakban, mint arról, hogy bizony a településszerkezet mint ilyen fenntarthatatlan, és az önkormányzatiságot bizonyos kisebb településeken igenis korlátozni kell majd. Engedjenek meg, képviselőtársaim, két adatot ezzel kapcsolatban: 3200 önkormányzatunk 75 százalékában 2000 fő alatt van a lélekszám, és vannak olyan térségek, ahol az ilyen kis aprófalvak a térség 80 százalékát teszik ki, ilyen például Baranya megye. Tehát amiről most beszélek önöknek, az egész térségeket érintene Magyarországon, egész megyéket, pedig ugyanakkor az alkotmánykoncepció a fenntarthatóságot is nagyon fontos alapelvként rögzíti. De hogyan próbálunk mi fenntarthatóságot az életben megvalósítani, amikor pontosan azokat a helyszíneket nem akarjuk fenntartani, ahol ez meg tudna valósulni? Mert mit jelent tulajdonképpen a fenntarthatóság? Azt, hogy a teremtett világ működési rendjét, az élővilág működési rendjét magunkra nézve kötelezően elfogadjuk, abba nem akarunk olyan módon beavatkozni, ami visszafordíthatatlan változásokat eredményezne, és mi magunkat is teremtett lényként alávetjük ezeknek a szabályoknak. Ezek a szabályok nagyon egyszerűen megfogalmazva: kooperáció, ciklikusság, lokalitás, és így tovább. Ezek azok az alapelvek, amelyek megvalósulnak a kistelepüléseinken, a falvainkban - ezek azok a helyszínek, ahol valóban be tudjuk bizonyítani, hogy mi a fenntarthatóság mellett elkötelezettek vagyunk. Ezért azt gondolom, és a beadott módosítóm is erről szól, hogy igenis ki kell mondani, hogy az önkormányzatiságunk semmilyen szempontból nem csorbítható, minden településnek egyformán kijár az, hiszen ez a jövőnk záloga.
A másik hasonló beadott módosítóm viszont arról szól, hogy az önkormányzati gazdálkodási rendszert, finanszírozási rendszert hogyan lenne jó átalakítani. A jelenlegi koncepció abból indul ki, hogy az állam nem tudja fenntartani az önkormányzati rendszert, ezt gyakorlatilag ki is mondja, deklarálja akkor, amikor azt mondja, hogy feladatokat ad át az önkormányzatoknak, és ahhoz arányosan hozzájárul. Kérem tisztelettel, ezzel árulja el magát a koncepció írója gyakorlatilag, hogy igen, feladatokat adunk át, de a pénzt hozzá nem tudjuk biztosítani. Az állam magát sem tudja fenntartani, erről szól sajnálatos módon ez a mondat. És hogy ez mihez vezet, röviden: azt láthatjuk, hogy 19 megyénk mindegyike gyakorlatilag csődben van, ebből legalább tízben most el lehetne indítani az adósságrendezési eljárást, de nem akarom húzni ezzel az időt.
Kérem, hogy fontolják meg a beadott módosítóimat - én azt gondolom, hogy ezek azok az alapértékek, amelyek mellett mindenképpen le kell tennünk a voksunkat.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem