DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőház! A gazdasági bizottság ma délelőtti vitáján valamennyi ellenzéki képviselő elutasította az előterjesztést, ami, úgy gondolom, nem is csoda, hiszen ha belegondolunk, a módosítás tárgya a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetésének módosítása - úgy is fogalmazhatnám, hogy a Fidesz első költségvetésének a módosítása -, ami két hónapig sem bírta ki, máris módosítani kell. Nem mondom, hogy csúfosan, mert végül is a módosításban bizonyos racionalitás megfogalmazódik, de ugyanakkor álnok módon, mert az a Fidesz kényszerül két hónap után 250 milliárd zárolására, amely azzal kampányolt, hogy megvéd mindent. Megvéd mindent, megvédi a munkahelyeket, megvédi a nyugdíjasokat, megvédi a fizetéseket, csak épp a saját költségvetését nem tudja megvédeni; nem tudta megvédeni 10 hónap alatt a Kósa-Szijjártó-féle megjegyzésektől.
Javaslom államtitkár úrnak, hogy erre a költségvetés egy külön Kósa-Szijjártó kockázati alapot is létrehozhatna, mert most már az élet is igazolta, nem csak az előzetes számítások, hogy olyan 400-500 milliárdba került az országnak az a kis árfolyamlengetés, amire államtitkár úr akkor azt mondta, hogy akik ezt eldöntik, két-három perc jut egy ekkora országra. Hát ez a 200-300 milliárd bánta a magánhiteleseknél, és körülbelül ugyanennyi az Államadósság Kezelő Központnál.
Tehát ez a módosítás, amikor azért kell költségvetési sorokat módosítani, megemelni, mondjuk, csak az előírás szintjén, hogy az Energia Hivatalnak és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének nagyobb bevételt írnak elő, hogy azt a zárolási összeget, amit kiróttak rájuk, egyáltalán elbírja a bevételi összeg, ez, kérem szépen, tragikomikus; még akkor is, hogyha az előterjesztő képviselője azt mondta, hogy helyre kellett állítani a piacok bizalmát, meg helyre kell állítani a befektetői bizalmat. Nem kellett volna eljátszani, ez a bizalom rendjén volt. Ezzel vajmi kevés esély van, úgyhogy sokkal következetesebb, sokkal komolyabb gazdaságpolitikára van ennél szükség, ezt nem tudjuk támogatni.
Köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem