DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én ott folytatnám, ahol Scheiring Gábor abbahagyta, hiszen itt azért mégiscsak társadalompolitikai meg gazdaságpolitikai szempontokat egyszerre kell vizsgálni, és túl azon, hogy én azt gondolom, ez a sok száz milliárd forint, ami az igazságtalan adórendszerük miatt nem került beszedésre, minimum az oka azért annak, hogy ma itt vagyunk. Minimum az oka az is például, hogy 18 százalékon állt a hiánycél teljesülése úgymond már januárban. Azt hiszem, hogy ezek mind látható kérdések voltak már, és lehetne ezeket a dolgokat úgy alakítani, hogy mondjuk, az alsó középosztálynak és a legszegényebbeknek kedvezzenek, nem úgy, mint ahogy tették végül is, például még a közmunkaprogram szétverésével.
De igen, egy érdekes helyzetben vagyunk, mert itt vannak vagy négyen-öten, és közben zajlik egy frakcióülés. Én is követtem képviselőtársamhoz hasonlóan, hogy mi történik, és a hároméves vetülete annak, amit önöknek így vagy hamarabb előadtak, vagy kimaradtak most a leckéből, az a hároméves vetülete 2354 milliárd a kiszivárgott hírek szerint. Önöknek van egy retorikája, hogy önök nem szorítanak meg. Én már azt sem értem, hogy az előző három dolgot, az adórendszer, például a közfoglalkoztatás szétverése, de még sorolhatnék három-négy dolgot, az áthárított különadók, aminek tekintetében vitathatatlan, hogy nagyon komoly terhek vannak a legszegényebbeken... - tehát ha ezek nem megszorítások, akkor egyébként már végképp nem értem, hogy mondjuk, a 357 milliárdos nyugdíjcélú kiadáscsökkentést a következő három évben hogy lehet megcsinálni megszorítás nélkül.
Vagy hogy lehet a tömegközlekedésből kivenni 165 milliárdot? Egyébként az éves vetülete a gyógyszerkassza kiadásai csökkentésének - a hírek szerint, a kiszivárgott hírek szerint, egyelőre adatott meg nekünk - 120 milliárdos. Tehát még a 15 milliárdot sem nagyon tartom elképzelhetőnek, ugye, a legszegényebbeket támogatja ez a gyógyszerkassza, óriási gyógyszeráremelések várhatóak szerintem.
Tehát arról kellene beszélni, hogy a hibás társadalompolitikai modelljük, hogy a felső középosztálynak és a leggazdagabbaknak hagynak ott forrásokat, miért fogja az ország nagy részének (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) az elszegényedését jelenteni. Erről kellene beszélni ennél az előterjesztésnél is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem