KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY
KARÁCSONY GERGELY (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor a médiatörvény vitáját megkezdtük, akkor azzal fejeztem be a felszólalásomat, hogy ez a törvény nem méltó Magyarországhoz. Nem méltó Magyarországhoz azért, mert Magyarországon olyan szép hagyományai vannak a szólás- és sajtószabadságnak, hivatkoztam 1848-ra, és hivatkoztam az Alkotmánybíróságnak azokra a határozataira, amelyek alapján egyértelműen látható, hogy ez a törvény, illetve a korábbi törvények mely pontokon alkotmányellenesek.
Ezt azért tartom nagyon fontosnak elmondani így az elején, mert ez a vita kicsit félrecsúszott, és ebben talán az ellenzék is bizonyos szempontból szereptévesztésbe került. Ugyanis, amikor az európai fórumokon - nemcsak az Európai Unióban, hanem más szakmai szervezetekben és egyáltalán az európai közvéleményben - éles kritika illette a magyar médiatörvényt, akkor sokan úgy gondoltuk, hogy a mi álláspontunkat erősíti ez a vita. Azonban azáltal, hogy a kormány úgy tett, minthogyha ezt a törvényt csak és kizárólag az Európai Bizottság előtt kellene megvédenie, azzal tulajdonképpen egy kis trükkel azt a látszatot keltette, hogy elvette a dolgok élét, és kihúzta a vita méregfogát.
Most itt állunk egy olyan törvénymódosítással a kezünkben, a parlament asztalán, amely tulajdonképpen egy nagyon szűk és nagyon sajátos nézőpontból fogalmaz meg kritikát a magyar médiatörvénnyel szemben, de a kormányoldal azt a nagyon egyszerű elvet vallva, hogy ahol az erő, ott az igazság, azt gondolja, hogy most a nála erősebb hatalomnak behódolva tulajdonképpen sikerül igazságot tennie ebben a történetben.
Már akkor is többször elmondtam a sajtóban, hogy az, hogy az Európai Bizottság mit fog mondani erről a törvényről, viszonylag könnyen kikövetkeztethető, hiszen az Európai Bizottság nem fogja alapjogi szempontból vizsgálni ezt a törvényt, hanem egy olyan irányelv alapján fogja vizsgálni, ami nem a szólásszabadságról és nem a sajtószabadságról szól, hanem az európai médiapiacról. Ahhoz képest egyébként, hogy az Európai Bizottság végül is ebből a szűk nézőpontból milyen tág kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben vagy a kormány médiatörvényével szemben, az szerintem elég élesen fölveti például azt a kérdést, hogy ez a törvény mennyire állja ki azokat a próbákat, amelyeket még ki kell állnia.
(0.40)
Amikor Pálffy István képviselőtársam feltette azt a kérdést, hogy még kinek feleljen meg ez a törvény, akkor bizony azt kell mondjam, hogy az Európai Bizottság ilyen szempontból engem kevésbé érdekel. Sokkal inkább érdekel az, hogy mit fog erre mondani az Alkotmánybíróság.
Komoly tétekben mernék fogadni, hogy itt azért még lesz egy kis probléma, és ez a törvény a harmadik pofont is meg fogja kapni. Az első pofon a magyar szakmai szervezetek, az újságírók és a civilek tiltakozása volt. Ez egyébként azért volt nagyon fontos, mert ez a törvény alapvetően arra játszik, hogy beindítsa az öncenzúra folyamatát, hogy megfélemlítse az újságírókat, és azáltal, hogy egy ilyen éles kritikát, részben egyébként nyilván a külföldi kritikáktól egy kicsit felbátorodva meg tudott fogalmazni a magyar újságíró társadalom, ilyen szempontból ez a törvény nem fog célba érni. És ennek én nagyon örülök.
A második ilyen pont, aminél most tartunk, hogy az Európai Bizottság kikényszerített bizonyos változtatásokat. Ezek a változtatások tulajdonképpen pozitív irányúak, csak nem eléggé mélyek. Ezen az irányon kellene elindulnunk, csak, azt gondolom, sokkal tovább kéne mennünk ahhoz, hogy ez a törvény ne csak az Európai Bizottság egy bizonyos szempontú felvetéseinek feleljen meg, hanem megfeleljen a magyar alkotmányos hagyományoknak is, amelyek a magyar Alkotmánybíróság határozataiból egyértelműen kiolvashatóak. Négyfajta kritika van a törvénymódosításban, pontosabban az Európai Bizottságnak négyféle kritikája jelenik meg ebben a törvénymódosításban. Én viszonylag kevesebbet foglalkoznék a származási ország elvével, bár egyébként nyilván az Európai Bizottságnak ez volt a legfontosabb szempont, hiszen ez az irányelv éppen azért jött létre, hogy létrehozzon egy egységes európai médiapiacot. És megmondom őszintén, nem is nagyon értem fideszes képviselőtársaimat, miért gondolták, hogy ezt le fogják tudni tolni az Európai Bizottság torkán.
Ami számunkra fontosabb, azok azok a változtatások, amelyek valóban súlyosan érintik a sajtószabadság kérdését. Az első pont a kiegyensúlyozottság, egy olyan fogalom, amit nagyon sokszor idézünk valamifajta kívánalomként, de valójában mindenki mást ért alatta. Az egyik kritika az volt az Európai Bizottság részéről, hogy a törvényből nem derül ki, mit is értünk kiegyensúlyozottság alatt. Ebben a vitában volt egy nagyon érdekes fordulat, amikor Navracsics miniszter úr Brüsszelben védte a törvényt, akkor azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság 2007. évi 1. határozatából milyen szépen ki lehet olvasni, hogy mi az a kiegyensúlyozottság. Hát, én olvastam ezt a határozatot, szerintem ebből azt lehet kiolvasni, hogy ez a törvény alkotmányellenes ebből a szempontból is.
Novák Előd képviselőtársam a szocialisták nyakába varrta azt, hogy ők a kiegyensúlyozottságot vissza akarják szorítani a médiaszabályozásból. Hát el kell mondjam, hogy ez nem csak a szocialisták módosítóiban van benne, mi is benyújtottunk egy módosító javaslatot ezzel kapcsolatosan. Ugyanis mi azt gondoljuk, hogy a kiegyensúlyozottság, ami nagyon pozitívnak tűnő elvárás, valójában, és ezzel teljes mértékben az alkotmánybírósági határozat érvelését vennénk át, csak bizonyos műsorszolgáltatók esetében jogos elvárás. Ott azonban valóban jogos elvárás. Jogos elvárás a közszolgálati műsorszolgáltatók esetében, és jogos elvárás, hogy most már az új törvény szabályait használjuk, a jelentős befolyással bíró médiaszolgáltatók esetében.
Korábban nem volt ilyen definíció, tulajdonképpen most, a médiatörvény által bevezetett új fogalom révén jobban lehetne értelmezni azt, amit az Alkotmánybíróság annak idején megfogalmazott, ami szerint a közszolgálati műsorszolgáltatókon kívül azon kereskedelmi rádiók és televíziók esetében fontos ez, amelynek véleményformáló ereje jelentőssé válik. Azt gondolom, hogyha elfogadjuk azt az elvet, amit egyébként a mostani módosítás is egyértelművé tesz, hogy a média sokszínűsége és kiegyensúlyozottsága nem az egyes műsorszolgáltatóktól vagy médiaszolgáltatóktól várható el, hanem összességében a teljes médiarendszertől, akkor nem világos, hogy ha ezt az elvet elfogadjuk, tulajdonképpen a külső pluralizmus elve mellett tesszük le a garast, akkor mégis miért követeljük meg minden lineáris műsorszolgáltatótól azt, hogy kiegyensúlyozott legyen.
Első ránézésre nagyon csábító az, hogy mindenki kiegyensúlyozottan tájékoztat, de ha valójában jobban belegondolunk, bizonyos médiaszolgáltatóknak éppen az az értelmük, létjogosultságuk, hogy ne legyenek kiegyensúlyozottak. Vannak olyan politikai közösségek, amelyek egy bizonyos nézőpontból szeretik látni a világot. Nyilván a Magyar Televíziótól és a Magyar Rádiótól elvárjuk azt, hogy kiegyensúlyozott legyen, de nem várjuk el, mondjuk, egy olyan közösségi rádiótól, amelyik egy bizonyos társadalmi csoport ízlését szolgálja ki, és nem feltétlenül akar mindig mindenkit megszólaltatni. Azt gondolom, hogy a kiegyensúlyozottság ezeknél a médiaszolgáltatóknál viszont komolyan vehető, sőt bevasalandó.
Ha valaki megnézi azokat a statisztikákat, amelyek a Médiatanács honlapján kint vannak, akkor pontosan láthatja azt, hogy vannak olyan hetek, amikor például most legutóbb a Déli krónika esetében 80 százalék fölött volt a kormánypárti megszólalások aránya. Nem tudom, hogy mi a kiegyensúlyozottság, és tudom azt, hogy mennyire nehéz körülírni, de hogy ez nem az, az tuti. És ha hosszabb időtávot nézünk, akkor lehet látni, hogy például a Magyar Televízió hírműsoraiban hogyan szerepelnek az ellenzéki pártok. Egyébként, ha szerepelnek is, általában negatív beállításban. Vagy például meg lehet nézni azt is, hogy mondjuk, a Magyar Televízió korábban legfontosabb háttérműsorában, Az estében, ha jól számolom, az elmúlt bő fél évben háromszor szerepelt ellenzéki politikus. Háromszor. Szijjártó Péter körülbelül harmincszor. Tehát azt gondolom, ha komolyan vesszük a kiegyensúlyozottságot, akkor vegyük komolyan. Az viszont kétségtelen, hogy egy törvénytől nagyon nehéz elvárni azt, hogy ezt jól definiálja. Mert ez alapvetően egy kulturális dolog. Tehát valahogy éreztetnünk kell, hogy ez fontos, és valahogy rá kell bíznunk ezt a műsor készítőire.
Egy dolog azonban lehet kiegyensúlyozott: az a hatóság, amely számon kéri a kiegyensúlyozottságot. Most teljesen perverz helyzetben vagyunk, egy teljesen kiegyensúlyozatlan bizottság kér számon kiegyensúlyozottságot mindenkin, csak azon nem, akitől ez elsősorban elvárható lenne, ez pedig a közszolgálati műsorszolgáltatás. Úgyhogy azt gondolom, ha kiegyensúlyozottságról beszélünk, akkor az a minimum, hogy a Médiatanács összetételét kiegyensúlyozottabbá tegyük. Azt gondolom, házszabályszerű módosító javaslat, amit be is nyújtottunk ezzel kapcsolatosan. Tudom, hogy nem a részletes vitánál vagyunk, de nagyon fontos az alapvető kérdés szempontjából, hogy amíg a Médiatanácsban nem érvényesülnek a politikai paritás elvei, legalább olyan szinten, mint korábban, addig ne beszéljünk kiegyensúlyozottságról. Hiszen a kiegyensúlyozottság tulajdonképpen egy furkósbot lesz egy politikailag egyértelműen megkötött testület kezében arra, hogy ha valakinek a véleménye vagy valamilyen műsorszolgáltatónak a tájékoztatási gyakorlata neki nem tetszik, akkor majd jól megbünteti arra hivatkozva, hogy nem eléggé kiegyensúlyozott.
Ehhez kapcsolódik egy harmadik szempont is, amire szintén adtunk be módosító javaslatot: az, hogy a közszolgálati kuratórium fontosságát helyre kell állítani, arra a szintre, ahol volt a tavaly nyáron elfogadott törvények szerint. Ugyanis gyakorlatilag teljesen kiszervezték a többé-kevésbé paritásos elven működő kuratórium alól a közszolgálati műsorszolgáltatókat azáltal, hogy bevitték őket az alapba. Tulajdonképpen a közszolgálati kuratórium tagjai jól fizetett munkanélkülivé váltak, semmilyen folyamatot nem látnak át, sem pénzügyi, sem pedig tartalmi szempontból. Azt gondolom, ennek igenis van köze ahhoz, hogy ma Magyarországon tulajdonképpen senki nem nézi a köztelevíziót és a rádiót. Felére csökkent a nézettsége a legfontosabb hírműsoroknak, miközben talicskával tolják be az adófizetők pénzét a Műsorszolgáltatási Alapba. Amit egyébként pénzügyileg sem tud ellenőrizni már ez a kuratórium.
Ilyen magas költségvetése soha nem volt a közszolgálati televíziónak és rádiónak, ennek akár még örülhetnénk is. De hogy azért a 63 milliárd forintért, amit a teljes médiafelügyelet meg a közszolgálati műsorszolgáltatók kapnak, olyan műsorokat csinálnak, amit a lakosság 5 százaléka néz, ez szerintem nem éri meg a magyar adófizetőknek. Zároltak 5 milliárdot egyébként onnan is. Ebben az esetben nem nagyon bánom ezt a zárolást.
Egy másik szempont, amiről sok vita volt, a regisztráció. Azt gondolom, persze lehet örülni annak, hogy a regisztráció szabályai meg lettek könnyítve, lehet örülni annak, hogy most már “csak” 1 millió forintra bírságolnak és nem 25 millió forintra maximum. De azért én mégis feltenném azt a kérdést, hogy miért is kell regisztrálni. Hogy miért is kell hatóságnál ellenőrizni a nyomtatott és az internetes sajtót? Miért csináljuk ezt, amit egyébként Európában sehol máshol nem csinálnak? Persze, az audiovizuális irányelv nem szól arról, hogy a nyomtatott sajtót nem vonjuk hatósági ellenőrzés alá, hiszen nem arról szól. De ettől még Európában ez gyakorlatilag példa nélküli. És ráadásul semmilyen érv nem szól emellett.
Amennyiben a véleményszabadságot vagy a sajtószabadságot korlátozni kell az emberi méltóság miatt, azt továbbra is meg lehetne tenni hatóság beiktatása nélkül is, a magyar bíróságokon. Tekintettel arra, hogy a nyomtatott és az internetes sajtó terjesztése fizikai korlátokba nem ütközik, és nem használ szűkös frekvenciákat, az államnak szerintem hatósági értelemben semmi keresnivalója ezen a területen.
És akkor végül ez a bizonyos többség és kisebbség fogalma, a nyílt és burkolt megsértés problémája.
(0.50)
Azt gondolom, egy nagyon fontos változtatás a törvényben az, hogy kikerült ez a nyílt vagy burkolt megsértése bizonyos társadalmi csoportoknak, mert ez egy olyan gumifogalom, ami első hallásra nagyon tetszetős, de voltaképpen annyira értelmezhetetlenné teszi a folyamatokat, hogy nagyon erős a politikai alapú bírságolásnak a veszélye ilyen gumifogalmak esetén.
Azt gondolom, hogy akkor ezt gondoljuk tovább, és valóban az LMP - egyébként Schiffer András képviselőtársammal közösen írtuk ezt a módosító javaslatot, mondom Novák Előd képviselőtársamnak -, mi azt javasoljuk, hogy ebből a felsorolásból vegyük ki a többség egyébként valóban teljesen értelmezhetetlen fogalmát. Egyrészt praktikus szempontból, mert onnantól kezdve mindenért lehet bírságolni. A többséget nem lehet diszkriminálni, mert a többség van többségben. (Dr. Répássy Róbert: De megsérteni lehet. A közösség méltóságát meg lehet sérteni.)
Ezzel együtt is nyilván vannak, lehetnek olyan médiatartalmak, amelyek az emberi méltóságot sértik, de azt gondolom, hogy ha van olyan elv, ami miatt a vélemény- és sajtószabadságot korlátozni lehetséges, az éppen a kiszolgáltatott csoportok védelme, ezek diszkrimináció elleni védelme. Ezért ezt a két szempontot együtt is felhasználva az érvelésben, mi azt javasoljuk, hogy tovább, ha úgy tetszik, pontosítsuk vagy szűkítsük azt a területet, ahol a médiahatóság beavatkozhat a sajtó munkájába, és akkor ezáltal még világosabbá válik, hogy mik azok az elvek, amelyeknek a megsértése bírságot vonhat maga után.
Ha ezeket a pontosításokat - amelyek persze tudom, hogy lényegi pontosítások és sokkal messzebb mennek a kormány eredeti szándékánál - meg tudnánk szavazni, akkor azt gondolom, hogy ez a törvény sokkal jobb lenne, és talán jó eséllyel a kormány egy újabb kudarctól megkímélné magát, és az Alkotmánybíróság néhány vélelmezhető negatív kritikáját meg tudnánk előzni.
Ezzel együtt is, ha az eredeti javaslatot nézzük, akkor is azt gondolom, hogy ez egy pozitív irányba való elmozdulás. Tehát tulajdonképpen azokat a változtatásokat, amelyeket ezen törvényjavaslat elfogadása jelentene, ebben a formában is tulajdonképpen mi támogatni tudnánk, de azt gondolom - és akkor kérek még egy percet az elnök úrtól -, hogy tényleg nagyon fontos, hogy megfeleljünk az Európai Unió irányelveinek, de sokkal fontosabb az, hogy megfeleljünk a saját, európai hagyományban gyökerező nemzeti tradíciónak a sajtó- és a szólásszabadság terén, és megfeleljünk azoknak az elvárásoknak, amelyeket az Alkotmánybíróság korábbi határozatai egyértelműen kijelöltek számunkra.
Ez a törvény még ezzel a módosítással sem állja meg ezt a tesztet, nem megy át ezen a kritériumrendszeren, ezért kérem önöket, hogy támogassák a módosító javaslatainkat.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP és az MSZP soraiban.)
