MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ
MANDUR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Egy olyan törvényjavaslattal van dolgunk, amely két médiát érintő és nemrég elfogadott törvény módosítását jelenti. Hogy tudjuk, hogy mivel van dolgunk, ez nem más, mint tulajdonképpen az Unió Európai Bizottsága és a magyar kormány között kényszerből létrejött megállapodás eredményeként behozott módosító javaslat. Nem akarta megcsinálni a kormány. Folyamatosan hallhattuk azokat a nagy, magabiztos kinyilatkoztatásokat a miniszterelnöktől és több más vezető fideszes politikustól, hogy ez olyan törvény és annyira európai, hogy ehhez semmilyen módon nem kell hozzányúlni, és mindenfajta vizsgálatot és próbát igenis ki tud állni.
Tulajdonképpen az első komoly vizsgálatnál, amit az Európai Bizottság folytatott le, a maga szempontjából és a maga korlátaival együtt természetesen - hiszen önök is pontosan tudják, mint ahogy mindannyian tudjuk, hogy az Európai Bizottság kompetenciája mire terjed ki, irányelvek, elsősorban az audiovizuális irányelvekkel veti össze és abbéli szabályozási kérdésekkel -, megbukott ez a fajta állítás. Kényszerűségből tudomásul kell venni, ha tetszik, ha nem, hogy az Unióval meg tudjanak egyezni valamilyen módon, módosítani kell azt a szabályozást, amihez önök foggal-körömmel ragaszkodtak. Négy tartalmi kérdésről van szó természetesen, bár önök igyekeznek állandóan ezt a dolgot úgy kezelni, hogy ezek semmi, apró kis pontosítások, mintha csak itt-ott-amott betűket kellene változtatni.
Érdemes természetesen végigvenni ezt a négy elemből álló módosítást vagy ezt a témakört, hogy miről is beszélünk, és ez mennyire formai vagy nem formai kérdéssé vált. Talán az egyik legfontosabb az, hogy csoportok nyílt vagy burkolt megsértésére vonatkozó médiatörvényi tilalom hatályon kívül helyezésére sort kellett keríteni. Ez egy nagyon fontos tartalmi kérdés, hiszen az újságot - az elektronikus médiában szinte nem lehet úgy dolgozni - nem lehet úgy írni, hogy egyébként valamilyen érdeket ne sértene. Tipikus példa az, amikor a kritikus ír valamit a balet-táncosnőre, és az érdekét fogja sérteni, ha nem ír róla jót, és még sorolhatnánk. De mi, politikusok is így vagyunk ezzel, és még sorolhatnánk. Ezt a részt ki kellett venni.
Ez egy nagyon fontos tartalmi kérdés, nagy vita is volt természetesen, nagy tiltakozást váltott ki. Ha ez a passzus benne marad, annak a médiahatóságnak viszont olyan szankcionálási jogköreivel... - amiben egyébként ezek a passzusok bent állnak, és nagyon pontosan tudjuk, hiszen erős kritikát kapott nemcsak itthon, hanem külföldön is, nemcsak az Unión belül, hanem azon túl is, hogy olyan hatóság felügyeli és irányítja Magyarországon a média világát, ami a törvények és a parlamenti döntés alapján teljesen fideszes delegáltakból áll.
Itt szeretném megjegyezni azt, hogy az a médiaszabályozás, amely Magyarországon történik, intézményesen nem garantálja azt, hogy Magyarországon az ellenzéknek legalább annyi jogosítványa legyen, mint azon a bizonyos ’96. évi I. médiatörvény alapján, hogy ne legyen senkinek a kezében sem politikai erőként, sem parlamenti pártként vagy más csoportosulásként egyértelmű média fölötti felügyelet és irányítás. Ezt most sikerült megteremteni. Emlékeztetőül itt hadd mondjak el egy tételt, amely nem más, mint az úgynevezett ’96. évi I törvény előkészítéséről szól még, és vannak még olyan fideszes képviselők, akik erre emlékeznek, vagy most éppen az Európai Unióban parlamenti képviselők, hogy ők voltak azok, akik kifejezetten ragaszkodtak ahhoz, és hosszasan érveltek e Ház falai között amellett, hogy az akkor 72 százalékos koalíciós többség pont a média területén biztosítsa a megmaradt kisebbségnek azt a jogosítványát, hogy paritásos alapon vehessenek részt a média felügyeletében és irányításában.
(23.40)
Nemcsak a majdan kialakuló kereskedelmi médiák fölötti felügyeletben, hanem a közmédiumok irányításában is. És akkor az történt, hogy ez a 72 százalékos többség a maga demokráciafelfogásában azt a lehetőséget biztosította intézményesen a törvény által, hogy paritásos alapon, fele-fele arányban vettek részt a testületekben az akkori kormányzó hatalom emberei, javasoltjai és az ellenzék emberei, és senki nem vitatta el, hogy akiket javasoltak, azokat meg fogják-e szavazni a Ház falai között, vagy sem, hanem meg lettek szavazva. Az a 72 százalékos többség megszavazta azokat a jelölteket, akiket az akkori kisebbség javasolt ezekbe a testületekbe, és konszenzusos kényszerbe hozta egyébként önmagát, ha úgy tetszik, önkorlátozó módon, hogy meg kell tudnunk egyezni annak érdekében, hogy senkinek ne legyen döntő befolyása a média fölött politikai értelemben. Ez egy demokráciafelfogás.
Ehhez képest, ami nagyon sok kritikát kapott, a magyar médiaszabályozás, pont ebben leledzik, hogy ezt felrúgták önök. Pont azt, amit igényeltek 1995-ben, amikor elkészítették ezt a bizonyos törvényt, hogy ez a demokrácia egyik alappillére. Meg lehet nézni a jegyzőkönyveket, plenárisakat is meg bizottságiakat is, és ez az, ami óriási kritikát váltott ki. És mindahhoz, amiről beszélünk az Európai Bizottság által kifogásolt szakaszokban is, sajnos hozzá kell tennünk azokat a részeket, amiket az Európai Bizottság nem vizsgálhatott, mert nem terjed ki a kompetenciája. Ezért pontosan tudják - és a biztos asszony is felhívta a figyelmet, hogy kompetenciaterületen kívül van -, hogy lényegében a magyar médiaszabályozás elemében egy most hatalmon lévő párt teljes felügyeletet gyakorol a maga által létrehozott intézményrendszerében százszázalékosan, a közmédiumok teljes irányítása ma ennek a koalíciónak a kezében van, és lényegében még a tulajdonosi testületet is kiürítették, ami a kuratóriumot jelenti, hiszen bevitték a saját maguk által létrehozott alapba, és lényegében kiürítették a tulajdonosi felügyeletet is. Ez mind azt mutatja, hogy Magyarországon nagyon erős a hatalmi törekvés arra, hogy a regnáló hatalom hosszú időre megszerezze a totális irányítást és felügyeletet a magyar médiavilág fölött.
Ez egy igazi komoly probléma, mert nekünk Magyarországon nem csak az Európai Bizottságnak kell megfelelni. A kormányzat most arra törekszik, hogy letudja a problémát azzal, hogy oké, az Európai Bizottságban kényszerre meg fogunk egyezni, van itt egypár pont, éjszakába nyúló vitában, gyors-gyors eljárásban tudjuk le, és mondjuk azt, hogy kérem szépen, itt minden rendben van, teljesen európai és konform. Igen ám, csak ha valamire azt mondjuk, hogy meg akarunk felelni olyan demokratikus normáknak, amit nemcsak az Európai Bizottság vizsgálhat és követelhet meg a maga kompetenciaterületén, hanem akkor vegyük figyelembe, hogy mit mond ebben például az Európa Tanács, mit kifogásolnak, mit mond az EBESZ, aminek szintén tagjai vagyunk és elfogadtuk annak a normáit.
És miért mondjuk azt, hogy ez nem érdekes? Miért nem mondja azt a kormányzat, hogy amit ott felvetnek problémaként, az legalább legyen annyira fontos szempont, amikor ennek tükrében vizsgáljuk a magyar szabályozást; hogy ugyanúgy hozzuk be a Ház elé az ottani zűrösnek ítélt és elutasított magyar médiaszabályozásnak minden egyes elemét, és dolgozzuk ki azokat a megoldási javaslatokat, amelyeket kényszerből most az Európai Bizottság által kifogásolt részekben ugyanúgy megtettek? Ezt is csak egyébként félig, majd erre ki szeretnék térni a felszólalásom második felében. Egyik oldalon persze kényszerűen elfogadják és engednek, de a másik oldalon megpróbálnak szorítani.
Miért nem tesszük meg? Miért nem tesszük meg közösen? Miért nem tesszük meg azt, amit mi ajánlottunk és bent van a Ház előtt, hogy csináljuk meg közösen azt, ami még ezen a dolgon megjavítható? Hozzunk létre egy országgyűlési bizottságot, egy olyat, amiben nemcsak a parlamenti pártok vannak benne meg a kormányképviselők, de hívjuk be a szakmai szervezeteket, és a már jól ismert vitatott pontokat próbáljuk meg közösen úgy megoldani és változtatni, hogy ebből kijöjjön egy olyan szabályozás, amit mindenki el fog fogadni érzelmi és értelmi alapon is, és még fejezzük be, zárjuk le ezt a folyamatot ebben a tavaszi ülésszakban. Ez az ajánlatunk. Ugyanis ezeknek az eljárásoknak a keretében, ahogy most ez folyik, semmi más nem történik, mint hogy valahogy őrizzük meg ezt a kiharcolt pozíciót, ami a média fölötti uralmat jelenti a mostani regnáló hatalom számára, és söpörjük le az asztalról a többi észrevételt, ami elhangzott eddig. Semmi más, ez az igazi célja a mostani beterjesztett törvényjavaslatnak is. Presztízsveszteség természetesen, hiszen be kellett látni, hogy muszáj volt módosítani, de a másik oldalon tovább folyik az a csökönyösködés és nyakaskodás, amelyik azt mondja, hogy innen már nem akarunk továbblépni.
Miért nem teszik meg? Ez a kérdés. Szembemennek minden normával. Könnyű azt elintézni, hogy azt mondjuk, hogy persze a baloldal meg a liberálisok, meg a szocialisták, meg a zöldek, meg mindenki, meg persze a Washington Post, meg még rengeteg mértékadó nyugati lap, nemzetközi újságíró-szervezetek és még sorolhatnánk, tételesen sorolták fel, hogy a magyar médiaszabályozás miért nem illeszkedik bele abba a világba, ahová mi elköteleztük magunkat a csatlakozási folyamattal. Miért akarjuk kiírni magunkat ebben a kérdésben a margóra? Miért kell Magyarországnak úgy viselkedni? És higgyék el, nem esik jól hallani, amikor azt mondják, hogy a fehéroroszországi szabályozáshoz hasonlítanak minket. Nem mi mondjuk, nem én mondom, rólunk mondják, Magyarországról. Magyarországról! Ez a hatalom, ez a kormányzat miért ezt csinálja? Fél a médiától? Fél annak a szabadságától?
Az egész felfogása rossz ennek a médiaszabályozásnak, és ez az, amit meg kell érteni, és nagyon nehéz a vitánkat lebonyolítani, mert ebben a vitában mi azt mondjuk, hogy azt kéne szabályozni, hogy a médiának a szabadsága és annak a megsértése hogyan néz ki. Ehelyett nagyon úgy néz ki, hogy van egy nagyon erős paternalista szemléletű médiaszabályozásunk, ahol mi majd itt rendet rakunk, ahol mi majd itt megmondjuk, hogy mi van rendjén, mi van jól.
Már ott tartunk, hogy szerkesztjük, szerkesztjük a dolgot, mert elnézést, mi olyan természetességgel kezeljük ebben a vitában azt, hogy már megmondjuk, hogy milyen zenekarok játsszanak vagy ne játsszanak, mondjuk meg azt, hogy mi legyen a híradóban. Megmondjuk azt, hogy ha az történt a világban és a nézőt az érdekli, akkor azt mikor, az elején, a közepén vagy a végén kell adni, majd csinálunk egy hatóságot, amelyik majd egyébként ezt a történetet be fogja rajtuk vasalni. Miért teszünk egyáltalán hatóságot ma már az írott vagy pedig az internetes sajtóra is? Jobb helyeken ezt egyébként meghagyják bírósági felügyelet alatt. Miért alkotunk olyan misztikus szabályokat, amit folyamatosan kifogásoltunk, és nem kívánnak rajta változtatni, hanem inkább egy rendeletalkotási jogkört adnak a hatóságnak és elnökének, hogy majd ő ott a részleteket el fogja rendezni, de megadták neki a lehetőséget, bármit is mondanak, ott van benne, majd ők megmondják.
Szóval, megyünk egy olyan irányba, ahol valakik valahonnan föntről megmondják, mi a jó, mi a nem jó, és adunk a kezükbe egy olyan szankcionálási lehetőséget, amire az a válasz, hogy hát nem fogjuk azért mindjárt kivetni a legnagyobb büntetést, amivel egyébként akár meg is tudjuk szüntetni azt a sajtóorgánumot vagy azt a televíziót, vagy rádiót, hiszen a lehetőség a kezünkben van, és hogy mi tetszik vagy mi nem tetszik, ezt mi majd eldönthetjük úgy, hogy egyébként egy politikai oldalon álló emberek alkotják ezt a testületet kilenc évre kinevezve. Ez az igazi probléma. Ezen a pár ponton akár túl is lehet jutni, és még lehet ezeken vitatkozni sokat.
(23.50)
De az igazi probléma az, hogy vissza kéne térnünk arra a logikára, ami egyébként igenis hogy normálisan azt követelte meg, hogy minél inkább szabadabb egy sajtó, annál nagyobb a demokrácia egy országban. És ez a törvényjavaslat még ezzel a négy pontjával is, ha kicsit korrigálunk rajta, valamit segít rajta, mert el kellett hogy fogadják. De ez nem a szólás- és a sajtószabadság kiterjesztését célzó törvénycsomag és annak egyfajta enyhe módosítása, hanem sokkal inkább a hatóság, az irányítás és a hivatal szabadságát hivatott szolgálni.
Ez az igazi probléma és ez az igazi ütközés, úgyhogy az ajánlatunk továbbra is az, hogy ezt ajánljuk a kormányzatnak, ezt ajánljuk a kormányzó politikai erőnek itt a parlamentben is: fogadják el az országgyűlési határozati javaslatunkat, és igyekezzünk belátható időn belül - és még egy percet kérnék tisztelettel házszabályszerűen, elnök úr, hogy befejezzem a mondatomat -, üljünk le és mondjuk azt, hogy ebben a tavaszi ülésszakban próbáljuk meg lezárni. Minden egyes elemét vegyük végig, ami ma nagyon problémásan fölvetődött és alapos és valódi fölvetés, nem szőr mentén, és azt mondhatnánk mindannyian, hogy legalább annyi nyitottságot kérünk, mint amennyit megtett annak idején a ’90-es évek derekán a 72 százalékos MSZP-SZDSZ-többségű koalíció, amikor a médiát szabályozni akarta.
Ennyi a kérésünk és nem több; amit önök persze vagy visszautasítanak, vagy nem. Ma megvan a parlamenti többségük ahhoz, hogy úgy döntenek, ahogy önök akarnak, de a felelősség is az önöké. Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. Elnök úr, parancsoljon!
