MENCZER ERZSÉBET
MENCZER ERZSÉBET
MENCZER ERZSÉBET (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az egyszer már elfogadott médiatörvény, médiaszabályozás módosítása ügyében szólok, hiszen a törvényjavaslat egyik előterjesztője voltam.
Amikor a munkát megkezdtük, akkor is éreztük, hogy körülöttünk erősen átpolitizált a közélet, és ez a helyzet azzal jár, hogy nem a törvényalkotók céljait tartják szem előtt, hanem a lehetséges taktikai lépéseket. Bennünket, előterjesztőket a közelmúlt tapasztalatai vezettek.
Ezúttal csak felidézem, hogy már a korábbi kormány alatt folytak puhatolózó tárgyalások a lehetséges médiaszabályozásról. Ezek a megbeszélések kapták utóbb a szabad magyar sajtóban az elemzőktől azt a címkét, hogy a legerősebb pártok megegyeztek a nyilvánosság korlátozásában. Rendet akartunk teremteni, mert a törvényalkotást megelőzően a tájékoztatás odajutott, hogy miközben a vitatkozók egyik része a sajtó őrkutya szerepét hiányolta az Egyesült Államokban megszokott mintára, a másik fele sajtószabadságot követelt minden olyan tartalomnak, amely nem a köztájékoztatás része.
(0.30)
Ez az átpolitizált vita folytatódott Brüsszelben az Európai Unió keretei között is. Azért merem átpolitizáltnak nevezni, mert a törvény elleni kritikai érveket nem tényekre, hanem feltételezésekre alapozták. Miközben itthon azzal kellett szembenéznünk, hogy néhány kereskedelmi csatornának az akkori ORTT által támogatott és megkövetelt híradóját kegyeletsértés címén beperelik azok a német hozzátartozók, akiknek közlekedési balesetet szenvedett rokonait kiterítve, a nyitott szemükön sétáló legyekkel mutatta be a tudósítás. A meghallgatott operatőrök, szerkesztők előadásából kiviláglott: a nézettség és a reklámidővonzás az a két vezető szempont, amely odavezet, hogy a kereskedelmi csatornákon látható híradóműsorok zöme bűnügyi tartalmú, a valós belpolitikai helyzet bemutatását mellőzi. Amikor leírtuk, hogy 25 százaléknál ne lehessen több az ilyen jellegű tudósítás, hogy nem állhat ebből a belpolitikai helyzet interpretációja, azonnal a sajtószabadság sérelmét kezdték el emlegetni. Pedig valamennyi részes szakmának - az újságíróktól az operatőrökig - van etikai kódexe, és az mindezt tiltja.
Ehhez kapcsolódóan hívom fel a figyelmet a médiahatóság elnökével készült interjúkra és tudósításokra. A zalai nyilvánosság volt az első, amely értesült arról a hatósági szándékról, hogy a jövőben a médiahatóság támaszkodni kíván a lehetséges - és hadd tegyem hozzá, oly sokszor beígért - szakmai önszabályozó testületekre. Ilyen lehet például a Magyar Újságírók Etikai Együttműködési Testülete is, amely az egész Kárpát-medencére kiterjedően mindenütt, ahol magyar nyelven művelik az újságírást, világnézeti elkötelezettségtől függetlenül, közösen elfogadott etikai irányelvek mentén képes dönteni a vitákban.
A médiaszabályozást az Európai Unió illetékesei részéről ért kritikákkal mind a kormányzat, mind pedig a törvényhozás megfelelőképpen foglalkozott. Nyitottak voltunk, nem zárkóztunk el, holott a brüsszeli viták zöme is felemlítette, hogy egy nemzeti szabályozási körbe tartozó problémáról van szó. Rámutattunk, hogy Magyarországon kívül számos ország szabályoz hasonló módokon, és a kritikai érvek döntő többsége - miként a legutóbbi állásfoglalás is tükrözi - abból indul ki, hogy a törvényre épülő mindennapi gyakorlatot kell majd megfigyelni. A bizalmatlanságot eloszlatandó az uniós kritikai felvetést integráltuk a módosító javaslatban.
Itt csak megjegyzem, hogy azok emlegették a magas bírságok okán a sajtó ellehetetlenítését, akiknél ezek a bírságok éppúgy, mint a hazai árak valóban az uniós szintet tükrözik. Azok emlegették a regisztrációval együtt járó vagy a külföldön elhelyezett szerverekkel bíró tartalomszolgáltatók elmarasztalásának lehetőségét hatásköri túlterjeszkedésként, akik nem vették figyelembe, hogy már az előző szociálliberális kormányzatot is érték bírálatok egy-egy internetes oldal kirekesztő vagy uszító tartalma miatt.
A vitában összefolyt, nem választódott el egymástól, hogy a lekérhető tartalomszolgáltatásban mi az önálló, számon kérhető, etikai kódexszel szabályozott újságírói munka, és mi az, ami a blogokon, chatrovatokban, fórumokon álnevek alatt folyik és zajlik. Természetesen tudunk arról is, hogy vannak társadalmi szervezetek, amelyek az uniós elvárások során életbe lépő módosítás utáni időben is tovább kívánják folytatni a politikai nyomásgyakorlást. Kering olyan interpretáció az interneten, hogy a most életbe lépő módosítások még szigorúbb eljárást tesznek lehetővé a médiahatóság számára, mint az eredeti javaslat.
Mindez visszautal arra a helyzetre, amely a körül a kritikai megállapítás körül zajlott, hogy a kormányzó pártszövetség a maga embereivel ültette tele a döntéshozó testületeket. A realitásban valójában annyi történt, hogy a parlamenti ellenzék képtelen volt megállapodni a maga jelöltjeiről, pedig a jelölési ügyrendet ismerte. Meglehet, magunk is hibásak vagyunk abban, hogy ezt tőlünk nyugatabbra nem látták át.
Amikor döntünk az Európai Unió illetékeseivel tartott tanácskozás nyomán a megfelelő módosításokról, ismét le kell szögeznünk, hogy a médiahelyzet szabályozásának Magyarországon igenis itt van az ideje, az előterjesztett törvény szándékaiban és célkitűzéseiben nem volt célt tévesztett. A sajtó szabadsága Magyarországon nincsen korlátozva és nincs veszélyben. Engedjék meg, hogy néhány mondat erejéig idézzek abból a hozzászólásomból, amit múlt héten az alkotmány-előkészítési plenáris ülésen elmondtam, és nagyon ideillik: “Nem árt tehát leszögezni: Magyarországon a sajtó szabad, és az is marad. A józan szemlélőben fel sem merülhet a sajtószabadság korlátozásának vádja ott, ahol az ellenzéki sajtó nap mint nap a legképtelenebb vádakkal illetheti a kormányt, ahol bárki szabadon tüntethet úgymond a sajtószabadság védelmében, anélkül, hogy gumilövedékkel vagy lovasrohammal akarnák elhallgattatni, ahol sajtótermékek üres címlappal jelenhetnek meg, a szabad sajtó végét vizionálva. Az üres címlap különös paradoxon: a sajtó szabadon bejelenti, hogy vége a sajtószabadságnak. Az üres címlap ugyanolyan, mint az üres széksorok itt előttünk a parlamentben: nem jelez mást, mint a mondanivaló hiányát, a józan vitára való készség hiányát. Aki viszont a józan mérlegelést választja, az megerősítheti azt az iménti állításomat: ma Magyarországon a sajtó szabad, és az is marad.”
Ugyanakkor hosszú, legalább két évtizedes igény mutatkozik a rágalmazás, a félretájékoztatás, az egyoldalúságok lehetőségének megszüntetésére. Új köznyilvánossági technikák és műfajok születtek, és ezek működtetésére az etikai elvárásokat ki kell, ki kellett terjeszteni. Ha mindennapi híreket hallanak például a közel-keleti helyzetről, nem csodálkoznak azon, hogy például a Facebookon szerveződő közösségeknek mennyi szerepük van a politikai változások szervezésében Tunisztól Kairón át egészen Tripoliig. Még azon sem kapják fel a fejüket, ha éppen ennek okán egy-egy kritikus helyzetben lévő területen - volt ilyen a közelmúltban Kínában és az arab világban is - korlátozzák az internetelérést. Ha az itthoni helyzetet nézzük, előttünk van a beszámolók sora, amely a kormányzó pártszövetség legutóbbi sikereit a miniszterelnök és a párt Facebook-szereplésének tudta be, de a jelenlegi ellenzék is igyekezett demonstratív megnyilvánulásait ezen az úton szervezni.
Nem mondhatjuk el tehát, bármennyire is szeretnék taktikai célokból egyesek, hogy a hazai tájékoztatásban ne érvényesülne a sajtó szabadsága. A vélemények a tényhíreken túl is nyilvánosságot kapnak, azok is, amelyek nem a plágiumot elkerülni kénytelen újságírói helyzetértékelések, hanem a szubjektív blogszerzői bejegyzések is.
Ezeket előrebocsátva ajánlom a kormány paragrafuspontosításait, módosításait elfogadásra a tisztelt Háznak.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
