MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM
MIRKÓCZKI ÁDÁM (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igyekszem most már egy kicsit rövidebbre fogni, tekintettel arra, hogy oly sok mindent elmondtak. Előtte vagy elöljáróban azért néhány reagálást megtennék az elhangzottakra.
Először is még korábbi kétperces hozzászólásokról beszélek. Répássy Róbert államtitkár úr Novák Elődnek mondotta volt, hogy ha bűnözői csoportokról beszél, akkor ha jól emlékszem, úgy fogalmazott, hogy szélsőjobboldali terrorista csoportok bűneiről is tegyen említést. Finoman és halkan jegyzem meg, hogy nem ettől szenved a vidék Magyarországa, és tudtommal ilyen csoportok nem is léteznek. No mindegy, ennyit erről, zárójel bezárva.
Menczer Erzsébetnek pedig csak annyit, hogy én azt elég furcsa dolognak tartom az internet korlátozásával kapcsolatban, hogy úgy védjük és úgy fényezzük ezt a törvényt, hogy közben átmutatunk Kínára meg az arab világra, hogy lám, ott korlátozzák az internetet, tehát milyen jó ez a törvény, mert itt nem korlátozzuk. Ez ne legyen már érv, hogy Kínában mit korlátoznak meg kit nem, utána mehetünk az emberi jogokra s a többi, és akkor nagyon rossz vége lesz a történetnek.
(1.30)
Karácsony Gergely képviselőtársamnak pedig röviden annyit: úgy fogalmazott, hogy a többséget nem lehet diszkriminálni, csak a kisebbséget. Dehogynem! Ahogyan már Novák Előd elmondta, hogy például a nők, vagy ahogyan beszéltünk már oly sokat itt a Jobbik frakcióján belül, hogyha egy magyar Nemzeti Színházból a magyar nemzeti identitást ki lehet zárni, akkor bizony diszkriminációról beszélünk. De hogy egy kicsit SZDSZ-es vagy liberális húrokat is megpendítsek, akkor csak egy kérdés vagy egy javaslat talán, hogy kérdezze meg Nelson Mandelát, például lehet-e egy többséget diszkriminálni, és akkor ennyit erről.
Rátérnék a saját mondókámra. Németh Zoltán képviselőtársam úgy fogalmazott, hogy lényeges koncepcióváltás fel sem merült a médiatörvény kapcsán. Igen, ez valóban így van, ez nem éppen egy jó dolog, pontosan ettől nem jó az a jogszabálytervezet vagy -javaslat, ami előttünk fekszik, hogy nem történt koncepcióváltás, és ettől olyan rossz ez is.
Ironikusan mondanám vagy idézőjelben: olyan szép az, hogy a kormánypárti oldalról gyakorlatilag itt már minden tényezőt felsoroltak Brüsszelen keresztül Strasbourgig, Alkotmánybíróság, EBESZ, Európa Tanács, és egyetlenegyszer nem hallottam, hogy a magyar társadalom vagy a magyar nemzet érdeke, vagy a magyarságnak megfelelési kényszer mit mondatott önökkel, vagy miként írták. Tehát ez azért elég szégyenteljes szerintem, és kár, hogy a jelenlegi kormány is azt a logikát követi, amely az elmúlt kormányzati ciklusokon keresztül is volt, hogy mindenki véleménye fontos, mindenkié nagyon hangsúlyos, csak éppen a magyar társadalom vagy a magyar választópolgárok véleményét ilyetén és ez ügyben sem kéri ki senki. Nem tartott volna sokból például, akár bármilyen felmérést, közvélemény-kutatást készíteni, nem került volna sokba az, hogy létrehozzunk olyan fórumokat, ahol a szakmai szervezetekkel és az ellenzéki pártokkal egyeztetünk, és a többi, de erre majd még visszatérek.
Hogy konkrétan beszéljek: én három súlyos kérdést látok itt per pillanat napirenden a legfontosabbként. Rögtön itt van, már beszéltünk róla oly sokat, de szerintem nem lehet elégszer, ez a lineáris médiaszolgáltatók és a kiegyensúlyozottság kérdése. Itt, ugye, ez egy óriási nagy gumicsont, és egyben egy olyan kiskapu, amin minden keresztülfér; ahogyan a médiarendszer - most nemrég beszéltünk róla, az államtitkár úr is elmondta, hogy itt miről van szó, kis vita is kialakult - egészére vonatkozik ez a kitétel, ami a kiegyensúlyozottságot jelenti.
Mit jelent ez? Mondok egy példát. Tételezzük fel - szándékosan egy sarkított példát mondok -, van egy médiatörvény, vagy van egy készülő alkotmány, és mondjuk, az ellenzéki pártok álláspontját a magyar közszolgálati televízió fő műsoridőben adott híradója két-két percben egy élő bejátszásban vagy egy hangos bejátszásban kommentálja, míg a kormánypártok véleményét, mondjuk, egy Nógrád megyei “futottak még” televízió közli le két sorban, és akkor, ugye, a médiarendszer egészében megvalósult a kiegyensúlyozottság, de a valóságban azért látjuk ennek az abszurditását, hogy mi van. Egyetlenegy másik hasonlat: ha például, mondjuk, az MR1 rádió 180 perc című műsorában valamelyik párt képviselői fél órát beszélhetnek élő egyenesben, a következő vagy a másik oldal képviselői pedig, mondjuk, egy internetes webrádión keresztül mondhatják el a véleményüket. Ugye, azért érezzük azt, hogy a médiarendszer egészén belül van mind a két példa, de hol van a kiegyensúlyozottság, és ahány emberhez eljut, azért teljesen mások az arányok, és nem hiszem, hogy ez lenne a követendő.
De értem ennek a logikáját, és nem gondolom önöket sem naivnak, sem ostobának, hogy ezt ne vették volna észre, és ne tudnák, inkább azt mondom, hogy így lehet, mondjuk, kompenzálni a már említett közszolgálati televízió fő híradójának azokat a borzasztó és szerintem gyalázatosan kiegyensúlyozatlan hírműsorait, amelyek az önök kormányzása óta megjelentek, és akkor mondom a nem a Jobbikhoz közel álló Republicon Intézet - talán már el is hangzott itt valakitől - adatait, ami egészen döbbenetesre sikeredett, például az egy évvel korábbi Bajnai-kormány ugyanazon időszakában ugyanazon hírműsort vizsgálandó. Ugye, kijött a kormánypártok négyötödös túlsúlya, kijött az, hogy a Top 20 megszólalóban 16 Fidesz-KDNP-s politikus van, Orbán Viktor egyedül négyszer annyit szerepelt, mint az összes többi ellenzéki képviselő vagy politikus együttvéve, és az első 16-ban, illetve 15-ben kettő, azaz kettő darab ellenzéki politikus szerepelt: hatodik helyen Szanyi Tibor a szocialistáktól, a tizenötödik helyen pedig Schiffer András, az LMP frakcióvezetője, és a jelenlegi Magyar Televízió szerkesztői szerint egy 17 százalékos parlamenti párt, mint a Jobbik Magyarországért Mozgalom, egyszerűen nem létezik. Sőt, odáig is elmennek, hogy egy mára már egyébként valóban nem létező SZDSZ egészen pontosan kétszer annyit szerepel a 2 százalékkal, mint amennyit például a közel 17 százalékos Jobbik.
Szóval én azt gondolom, hogy ezen azért lehetne még egy kicsit rugózni, mert persze, most jó a politikai klíma, most még adott a helyzet, de nem tudom, hogy fordított esetben önök mit szóltak volna, ha mondjuk, egy kormányzati ciklussal ezelőtt egy hasonló hírszolgálat vagy hírszerkesztés alakult volna ki a közmédiumokban.
Egy másik fontos, és szerintem az egyik legsúlyosabb probléma maga a Médiatanács. Ezt nem tudom, mivel világítsam meg. Mindig eszembe jut róla Fábry Sándornak egy jellegzetes nap-keltés szereplése, őt három személy faggatta, amikor is visszakérdezett, hogy mennyire gondoljátok magatokat független kommunikátoroknak. Nekem is ez a költői kérdésem a kormány képviselői és az előterjesztők felé: mennyire gondolják független intézménynek a jelenlegi Médiatanácsot, amelynek a négy tagját a Fidesz delegálja, az ötödiket pedig Orbán Viktor nevezi ki 9 évre? Tételezzük fel, hogyha mondjuk, néhány évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc ugyanezt megteszi önökkel szemben, vagy éppen Horn Gyula, akinek mondjuk, nagyobb kétharmada volt, mint jelenleg a Fidesz-KDNP-nek, mandátumszámra mindenképp. Szóval én azt gondolom, lehet azért érezni, önök is tudják, hogy miről beszél egy-egy ellenzéki politikus, amikor ezeket a kritikákat megfogalmazza.
Én nem gondolom, hogy elbeszélnénk egymás mellett, nyilván kellemetlen, nyilván ezek olyan érvek vagy szerintem olyan kritikák, bármelyik politikus és bármelyik ellenzéki frakció fogalmazza meg azokat, amelyek a korrektség, a hitelesség szempontjából és szakmai szempontból szerintem védhetetlenek. Egyetlenegy módon védhetők: hogyha karakán módon kiállna az előterjesztő, vagy felállnának a kormánypárti képviselők, és azt mondanák, hogy igen, hölgyeim és uraim, ez volt cél; ez volt a cél, ugyanis ezt egyetlenegy dolog indokolja, legalábbis szerintem és sokak szerint, a félelem; a félelem attól, hogy esetleg nehogy olyan súlyban jelenjenek meg ellenzéki kritikák, amelyek önöknek politikai tőkeveszteséggel járhatnak; félelem attól, nehogy kiderüljön egy-két háttéralku; és félelem attól, ami a legfontosabb, hogy nehogy már a hatalom valamilyen szinten sérüljön vagy megbillenjen. Ez az egész Médiatanács rendszere más érvekkel egyszerűen, tényszerűen nem magyarázható, arról pedig nem is beszélünk, hogy ez mit generál.
Talán az első általános vita, amikor a médiatörvény első általános vitája volt, ott többször beszéltünk az öncenzúráról, és amikor az imént idéztem a Republicon Intézet felméréséből ezeket az adatokat, ez még a médiatörvény életbe lépése előtti időszakra vonatkozott. Már ők is elmondják, már ott is kihozták, hogy már előre a készülő médiatörvény kapcsán érezhető egyfajta öncenzúra. Az öncenzúra ugyan már megjelenik a szerkesztők magatartásában, sőt már a szerzők magatartásában, és arról még nem beszélünk, hogy ott van az önök szerint független intézmény a média mindenható uraként, a Médiatanács.
(1.40)
Ők vajon adott esetben, ha valaki hozzájuk fordul jogos - mert én borítékolok látatlanban bármit, hogy jogos - jogorvoslatért, akkor lesz-e annyira karakán, hogy abba a kézbe fog harapni, akitől a kenyeret kapja? Ugye, senki nem gondolja komolyan, hogy majd a Fidesz vagy Orbán Viktor által odahelyezett személyek azt fogják mondani, ejnye-bejnye, nagyon komolyat hibáztatok, sérült a kiegyensúlyozottság, s a közszolgálatiság lábbal tiprása az, ami kialakult az elmúlt hónapokban a magyar közmédiumokban. Nem hiszem, hogy ezt a költői kérdést bárkinek is meg kellene válaszolnia; mindenki tudja, hogy miről van szó.
Mi nemzeti ellenzékként kritikát fogalmazunk meg, és minden létező fórumon elmondjuk azt, ami lehet, hogy csak minket sért, de minket nagyon; de szerintem nemcsak minket, hanem az önök választóit is. Ez pedig egy harmadik szempont. Hogy felvezessem: ha egy lakossági fórumon - de én nemcsak a saját lakossági fórumaimról beszélek, és nemcsak kampányidőszakban, hanem bármikor, akár most is, s szerintem az önök lakossági fórumaimon is ez van - egy átlag választópolgárt megkérdezünk, hogy miért jó egy kétharmados politikai erő, illetve egy kétharmados többséggel rendelkező kormány, és miért jó egy ilyen határozott, nagyon kemény médiatörvény, akkor a laikus választópolgár nagy valószínűséggel azt mondja, hogy azért, mert végre gördülékeny formában, ellenszél nélkül meg lehet tenni azokat a dolgokat, amiket az elmúlt húsz évben senki nem tett meg. S ha itt a Fidesz-KDNP és a Jobbik szavazórétegét összetesszük, akkor egyértelmű, hogy a nemzeti és az ideológiai elkötelezettség nem kérdéses. Ők azt várnák, hogy végre nemcsak a közszolgálati sajtóorgánumokban, hanem a kereskedelmikben is legyen rend, és tűnjön el az a neoprimitív deviancia, amely fő műsoridőben még a csapból is folyik, és amely az agy rágógumijaként butítja el emberek ezreit, s mindennap ezt kapja az arcába és a fülébe, teljesen mindegy, hogy rádiót hallgat vagy televíziót néz a választópolgár.
Ehelyett mit látunk? Eltelt az önök kormányzásából tíz hónap és nem történt semmi. Ugyanazt a szemetet kapjuk most is, vagy még többet. Azt gondolom, az önök választóinak a nevében is jogosan fogalmazzuk meg azt a kritikát - pláne úgy, hogy az egyik kormánypárt egy önmagát Kereszténydemokrata Néppártként definiáló politikai erő -, hogy igenis érződjön már, pláne egy ilyen határozottan kiépített médiarendszerben, hogy legalább fő műsoridőben tűnjön el a liberális szenny vagy neoprimitív deviancia. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy kérés, és nem hiszem, hogy bárki is krokodilkönnyeket hullatna érte.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)
