DR. VARGA LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

DR. VARGA LÁSZLÓ
DR. VARGA LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Önök tíz év alatt 1 millió új munkahelyet ígértek az országgyűlési választási kampányban. Eltekintenék attól, hogy nyilván nem tíz évre szokás kampányígéreteket megfogalmazni, hanem négyre, vagyis 400 ezer munkahelyet ígértek erre a négy évre, amit persze az ön minisztere utólag 300 ezerre módosított. Mégis, ez 9 hónapja történt, hiszen már 9 hónapja kormányoznak, és a folyamatok ezzel ellentétesek. A folyamatok ezzel ellentétesek, hiszen a januári adatokból elég egyértelmű, hogy a 684 ezer fős munkanélküliség ebben az országban a válság mélypontjától is magasabb, hiszen tudjuk jól, hogy nagyon komoly gazdasági világválság sújtotta Magyarországot 2008-tól kezdődően, de még ebben az időszakban sem volt ennyire magas a munkanélküliség, sőt egyetlen hónap alatt, egyik hónapról a másikra 93 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma Magyarországon.
Mi lehet ennek az oka? Egyrészt a különadók rendszere. Elmondtuk, hogy az áthárítás mellett és a fejlesztések leállítása mellett a munkáltatók elbocsátásokkal is élhetnek az új évben, és ez meg is történt, erre sajnos több esetet is be tudunk mutatni. És nagyon fontos, hogy az igazán növelő tényező ebben a tekintetben a közmunkaprogram, a közfoglalkoztatás rendszerének szétverése volt.
Különösen azokat a megyéket és azokat a térségeket érintette érzékenyen ez a kérdés, ahol egyébként nincs más útja a foglalkoztatásnak. Kelet-Magyarországról, Északkelet-Magyarországról beszélek, ahol a rendszerváltás óta a munkaerőpiac helyzete olyan, amilyen, ezen sokan próbáltak meg segíteni, de ennyire komolyan ártani még senkinek nem sikerült ebben a tekintetben. Az adórendszerük igazságtalan, a társadalmi egyenlőtlenségeket növeli, de nemcsak erről van szó, hanem arról van szó, hogy sok százezer ember nem tud dolgozni még akkor sem, ha akar ebben az országban. Hogyan kívánnak ezeknek az embereknek önök munkalehetőséget biztosítani? Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem