DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem akartam provokálni Fejér Andor képviselő urat, hogy elkésett, tényleg most vettem észre, hogy felcserélődött a sorrend, és a bizottság nevében szól hozzá. Ezzel együtt lemaradt hosszú beszédekről, itt Illés Zoltán államtitkár úr elmondta a szűzbeszédét ebben az újabb fölállásban, amire már régóta vártunk, de azzal együtt, hogy mi negédes nagy tiszteletben vagyunk egymással, a kritikát mindig el szoktuk mondani, szóval, ez legföljebb a szüzesség elvesztésére volt jó. Mert arról szólt a történet, hogy Bányai Gábor képviselő úrnak hirtelen eszébe jutott, hogy az árvízi mentesítésre vonatkozó törvényeket módosítania kellene, és fölolvasott nyolc oldalt, amit természetesen előzőleg ő maga saját kezűleg vetett papírra, és lehet, hogy csak én nem értem - bár Gőgös képviselőtársam is ezt mondta -, hogy miért nem a kormány terjesztette ezt a Ház elé, egy normál egyeztetés keretében.
Szóval, itt azért fölmerül - gondolom, nem csak az ellenzéki oldalon -, hogy kié a gyerek. Tehát árvízvédelmi szempontból jó, ugyanakkor agrárgazdálkodás szempontjából ezek a korlátozások azért nincsenek teljesen kiérlelve. Vannak korlátozások, de kinek a kárára? Szóval, nagy dérrel-dúrral indul ez a dolog, ugyanakkor, ha így folytatódik, akkor egy egyébként jobb sorsra érdemes előterjesztés botrányba fog fulladni.
Tehát nem javasolom, hogy ezen az ágon folytassák a kormányzást. Kerüljön minden a helyére, a kormány kormányozzon, a képviselő meg véleményezze. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem