DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR
DR. NAVRACSICS TIBOR közigazgatási és igazságügyi miniszter: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Európában valóban számos olyan ország van, amely a maga megválasztotta időpontban emlékezik a kommunizmus áldozataira vagy tágabb értelemben megfogalmazva a totalitárius rendszerek áldozataira, hiszen ezen európai országok között, így Magyarországon is számos olyan ország található, ahol nemcsak a baloldali totalitárius diktatúrákra kell emlékezni, hanem jobboldali totalitárius diktatúrákra is. Sok esetben tragikus módon az áldozatok is ugyanazok, hiszen tudunk olyan Szemlőhegy utcai villatulajdonosról, akitől előbb a nyilasok kobozták el a villát, később a kommunisták kobozták el a villát. Rá joggal mondhatjuk, hogy mind a baloldali, mind pedig a jobboldali totalitárius diktatúrák áldozata. Hiszen sokan áldozták az életüket; van, aki nemcsak az életét, van, aki nem az életét, hanem a vagyonát, van, aki életét is, a vagyonát is és a családtagjait is kénytelen volt áldozni a totalitárius diktatúráknak. Ezek a rendszerek az embert eszközként kezelték. Valamely távoli kitűzött cél teljesítése érdekében úgy gondolták, hogy nem drága az emberélet, és a kommunizmus elérése megéri ezrek, sőt milliók feláldozását is.
Ma már Európában szerencsére egyre több helyen ismerik fel, hogy a kommunizmus és a nemzeti szocializmus, ez a két totalitárius rendszer emberéletben, civilizációs pusztításban összemérhető erejű volt. Éppen ezért fogalmazódott meg az Európai Unión belül is, hogy általában a totalitárius rendszerek áldozatairól készüljön egy bizottsági jelentés. Ez a tavalyi év decemberére elkészült. Örömmel mondhatom, hogy múlt héten pénteken a bel- és igazságügyi miniszterek tanácsának ülésén az igazságügyi miniszteri szekcióban megtárgyaltuk a Bizottság jelentését a totalitárius diktatúrák áldozatainak emlékéről. A Bizottság javaslata alapvetően emléknap, oktatás, kutatási támogatások, illetve filmek készítésére összpontosít. A vita során azonban egészen egyértelművé vált, hogy a totalitárius diktatúrák, ezen belül a kommunista diktatúrák áldozatai emlékének ápolása nem magyar ügy, nem közép-európai ügy, és nem is csak kelet-európai ügy, hanem egész Európa, az egész Európai Unió ügye.
A vita során sok esetben meglepő és megdöbbentő volt hallgatni azokat a nyugat-európai hozzászólásokat, vallomásokat, amikor idősödő politikusok mesélték el, hogy a maguk részéről milyen... - emlékeznek arra, hogy a szüleik mennyire dühösek voltak, amikor a balti államokat megszállta a Szovjetunió, elvéve a függetlenségüket és etnikai tisztogatást végrehajtva, vagy emlékeztek rá, hogy az iskolákban hogyan imádkoztak az ’56-os forradalom sikeréért, vagy felnőtt emberként, családapaként milyen dühöt éreztek, amikor a Szovjetunió és többek között a szocialista Magyarország megszállta Csehszlovákiát 1968-ban, milyen halálos áldozatokkal, milyen civilizációs pusztításokkal járt.
Úgy gondolom, hogy ezen a téren még sokat kell tennünk, mert bár a magyar kormány most, február 25-én a kommunizmus áldozatainak emléknapján számos rendezvényt szervezett, illetve támogatott, a délvidéki magyarirtás áldozataira emlékező kiállítástól kezdve a filmvetítésen keresztül a tárlatlátogatásig, szervezett tárlatlátogatásig, mégis azt mondhatjuk, sokat kell még tennünk annak érdekében, hogy a kommunizmus gaztettei és szörnyűségei Magyarországon széles körben ismertté váljanak, áldozataira pedig kegyelettel tudjunk majd emlékezni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és az LMP soraiban.)
