HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER
HARRACH PÉTER (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ma már szó esett a kommunizmus áldozatainak emléknapjáról. Értékelem, hogy az MSZP napirend előtti felszólalása nem erről szólt. (Hangok az MSZP padsoraiból, többek között: Jaj!) Nem dobtak fel ekkora labdát, érthető.
De hadd kérdezzem meg: milyen is volt az a világ, amelynek áldozatai voltak? A XX. század egyik őrült eszméjéről van szó, amely diktatórikus hatalomgyakorlásban és a fanatizált végrehajtók tevékenységében nyilvánult meg. Ezek tették tönkre sok millió ember életét, sorsát.
(13.40)
Voltak, akik az életüket voltak kénytelenek áldozni világszerte, az adatok szerint százmillióan vannak, és köztük félmillió magyar ember is. Voltak, akik a szabadságukat kellett hogy feláldozzák vagy tervezett életpályájukat. De azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a létező szocializmus első szakaszának a teljes magyar társadalom áldozata volt.
Anélkül, hogy nevet említenék, mert akiről szólni szeretnék, köztünk él, hadd mondjak egy történetet röviden. Koholt vádak alapján tíz évig a gulágon kellett elszenvednie mindazt, amit a kommunista hatalom szánt azoknak, akiket odaküldött. Amikor hazajött, akkor nem tölthette be hivatását, pedig két diplomája is volt, hanem különböző betanított munkát kellett hosszú éveken keresztül végeznie, ládagyárban dolgozott, mosodában és különböző kellemes helyeken, és ez az ember nemcsak hogy a tíz évet szenvedte el ott kint, hanem itthon is a tervezett életpályáját meg kellett szakítania és valami egészen mást végezni. Nem szeretnék személyes élményeket említeni, hiszen én nem voltam áldozat, de emlékszem anyámnak arra a mondatára, ami csak két szóból állt: apádat elvitték. Egy gyerek akkor át tudja érezni azt anélkül, hogy tudná, hogy miről szól ez a két szó. Lehet, hogy ez néhány szocialista képviselőnek, aki ott nevetgél, olyan kellemes emlékeket idéz, nekem és sokaknak nem. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyen!)
A tanulságot minden történelmi eseményből persze le kell vonni. Azt mondtam az előbb, hogy egy őrült eszmének a diadala volt ez. Ma is minden pártnak van valami eszmeisége. Remélem, hogy minden parlamenti párt mögött egy olyan eszme áll, amely az emberi személy méltóságát tartja első helyen a legfontosabbnak, hiszen azok, akik áldozatok voltak, mégiscsak méltóságukban sérültek. Aztán a másik biztosíték a demokrácia; az a demokrácia, amit sajnos az utódpártok sok esetben éppen a manipulációs eszközeikkel használnak ki és úgy próbálják érvényesíteni azt, amit elődeik a diktatúrával tettek meg.
Végül kellenek olyan végrehajtók, olyan emberek, akik közvetlenül a polgárokkal foglalkoznak, akik tisztelik a másik emberben az embert és a méltóságot, és ha ez megvalósul, akkor egy élhető világnak leszünk részesei, és akkor olyan nem fog többet előfordulni, ami a XX. században a két őrült eszme következményében előfordulhatott.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti padsorokban és az LMP soraiban.)
