BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nagyon rövidre fogom. Tekintettel arra, hogy a Jobbik-frakció 12 érdemi módosító indítványt nyújtott be, ugyanakkor ezek nem kapták meg a szükséges kormányzati, illetve bizottsági támogatást, és különös tekintettel a szocialista frakció kellően destruktív magatartására, még az egyharmados támogatást sem tudtuk megszerezni, így nem kívánom a tisztelt Házban jelen lévő képviselőket untatni olyan javaslatokkal, amelyeknek elfogadására vajmi kevés esély van.
Egyben szeretném megköszönni az előterjesztőnek, illetve államtitkár úrnak, hogy nagyon sokat dolgoztak ezen az ügyön, és reméljük, hogy jobbító szándékú javaslataink esetleg egy későbbi időpontban meghallgatásra találnak. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem