ELNÖK (Lezsák Sándor)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (Lezsák Sándor)
ELNÖK (Lezsák Sándor): Köszönöm szépen, képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Turi-Kovács Béla képviselő úrnak, Fidesz. (Dr. Turi-Kovács Béla: Micsoda?) Nem jelzett? (Dr. Turi-Kovács Béla: Én nem jelentkeztem.) Jelzett a gépe. Megkérdezem, kíván-e valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Megkérdezem Halász János államtitkár urat, kíván-e élni a hozzászólás jogával. (Halász János nemet int.) Nem.
Tisztelt Országgyűlés! Akkor a módosító javaslatokról határozunk. Kérdezem önöket, elfogadják-e az előterjesztő módosító javaslatait az 1-17. pontok szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság is támogat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 263 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 24 tartózkodás mellett a módosító javaslatokat elfogadta.
Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/3087. sorszámú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 280 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 22 tartózkodás mellett a törvényjavaslatot elfogadta.
Soron következik az elnöklésben Jakab alelnök úr. Parancsoljon!
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem