NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. A Házszabály szerint egy percben ismertetem ügyrendi javaslatomat. Köszönöm a statisztika bemutatását. Valóban, ez is csak azt támasztja alá, hogy a jobbikos képviselők dolgoznak. És pikáns módon épp L. Simon Lászlótól kaptam akkumulátort, sajnos, vissza kellett adjam rövid időn belül, az is azt mutatja, hogy valóban, ahogy jósoltam, hazamentek a képviselők a jól megérdemelt hosszú hétvégéjükre, ami az önök számára már hétfő este megkezdődik. Viszont egy jobbikos képviselőtársam kisegített egy akkumulátorral, úgyhogy köszönöm, elnök úr.
Nem ebben kívántam szót kérni, hanem egy újabb házszabálysértésre szeretném felhívni a figyelmet, ami legalább ilyen fájó; mégpedig az, hogy a saját kényük-kedvük szerint csoportosítják át a már elfogadott napirendet. Az előbb az elnök úr által bejelentett két napirendet, amit nemes egyszerűséggel hátrébb sorolt, például a 16. és 17. napirendet meg kellett volna tartsuk addig, amíg még jelen voltak a kormánypárti képviselők is, a határozathozatalok előtt. Csak azért, mert benyújtottunk módosító javaslatot, és végül valóban nem lehet határozatot hozni, attól még a napirend sorrendjét nem lehet csak így módosítani, önkényesen, csak azért, mert az álláshalmozó képviselőknek haza kell menniük minél hamarabb. Ők már egy vitát nem hajlandók végighallgatni.
Elnök úr, sérelmezem, hogy az én hozzászólásaimat és képviselőtársaim hozzászólását nem fogják végighallgatni a képviselők, csak azért, mert elnök úr bejelentette, hogy hátrébb sorolja kettővel az egyébként konkrétan sorszámozott, elfogadott napirendet. Szerintem ilyet nem lehet tenni. Kérem, hogy ilyet ne tegyen, még akkor se, ha megértem, hogy ez nem az ön döntése volt, és ön elé tették. De az mégiscsak az ön döntése, hogy mindent fölolvas-e, amit ön elé tesznek.
Azt kérem, hogy legközelebb ilyet ne tegyen. Azért van egy elfogadott napirendünk, hogy azon nem lehet változtatni, még akkor sem, ha a helyzet közben úgy hozza, hogy mégsem nyújtanak be hozzá, vagy akár benyújtanak módosító javaslatot. A sorrenden nem lehet változtatni. Persze, ennek jogkövetkezménye nincs, csak az, hogy ezt itt elmondtam, meg az, hogy jóval kevesebben fogják meghallgatni az észrevételeinket. Hiszen, ahogy szokott lenni, a vitákon, bár a Házszabály előírja, hogy köteles minden országgyűlési képviselő részt venni az Országgyűlés vitáin, nem vesznek részt.
Egyébként ez is az önök felelőssége, hiszen olyan napirendet állítanak össze, olyan teljesíthetetlen, emberi, normális tűrőképességgel teljesíthetetlen napirendeket, amiben önök persze élen járnak, hogy ne teljesítsék. Hiszen a hajnalokba nyúló üléseken önök nem vesznek részt. Kérem, hogy szakítsanak egyébként ezzel a gyakorlatukkal is.
Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban.)
(20.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem