DR. JÓZSA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. JÓZSA ISTVÁN
DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Engedje meg, hogy az első vitaszakaszban ne a sorszámmal, hanem a benyújtó személyével azonosítsam a módosító indítványokat. Én adtam be két módosítót.
Az egyik a humánerőforrás megbecsülésére vonatkozik, és az indítványom alapja az, hogy a nukleáris biztonság garantálásában kiemelt szerepe van az Országos Atomenergia Hivatalnak. Tekintettel arra, hogy a Ház előtt van az Állami Számvevőszék tagjainak javadalmazására vonatkozó, kiválóan kidolgozott törvényjavaslat, én ezt áttettem a Országos Atomenergia Hivatal elnevezéseinek megfelelő módosító indítványba. Ezáltal lehetőség nyílna arra, hogy a nukleáris biztonság szempontjából fontos felügyelők hasonló meg megbecsülésben részesülhessenek, mint akik az állami számvevést végzik.
Fontosnak tartanám, hogy ez most a törvénybe bekerüljön, ugyanis a japán atomszerencsétlenség után a nukleáris biztonság azon túl, hogy alapvetően objektív kategória, a közvélemény számára bizonyos mértékig szubjektívbe is vált. Úgy gondolom tehát, hogy nemcsak az Országos Atomenergia Hivatal működését garantálná ez, hanem jótékony hatást gyakorolna a közvéleményre is, hogy a kormányzat kiemelten foglalkozik a nukleáris biztonság garantálásának kérdésével. Nem akarom azt mondani, hogy ha ez nem teljesül, akkor kampányt kezdek a kormányzati munkával szemben, hogy nem tesz meg mindent az atomenergia biztonságáért, de lehet, hogy valakiben felmerül ez a gondolat, és az nem tenne jót a terület megítélésének.
Úgyhogy én ezt mindenképpen fontosnak tartom, hogy az adott szituációban akkor jár el helyesen a jogalkotó, ha nemcsak a többéves előkészítő munkát mérlegeli, amiben szintén benne van, hogy ezt a kérdést meg kell oldani, helyére kell tenni, hanem az aktuálisan felmerült - mondjuk így - társadalom-lélektani szituációt is igyekszik kezelni. Ennek nagy jelentőséget tulajdonítok.
A szóbeli indoklásban kitértem az energetika legjobban megtérülő beruházására, a Paksi Atomerőmű élettartamának 20 évvel történő megnövelésére. Ugyanis itt mintegy 200 milliárd forint ráfordítással, ami energetikában nem olyan kiemelkedő nagy összeg, különösen ahhoz mérve, hogy 2000 megawatt kapacitás működését biztosítja további 20 év élettartamra... - tehát forrás van erre a célra, amit megjelöltem az egyik módosítómban.
A másik módosító, azt lehet mondani, gesztusértékű, hogy többségi oldal gesztust tegyen a szakmának, ugyanis a Nukleáris Alap felhasználásában, ha külön nevesítjük azt a célfeladatot, ami a nukleáris hulladék csökkentésére vonatkozik, az ehhez kötődő kutatás-fejlesztési ráfordítások is fedezhetők lesznek a Központi Nukleáris Alapból, akkor ráirányítjuk a figyelmet egy olyan területre, ami most nem biztos hogy kellően exponált, viszont az Európai Unió nukleáris hulladék irányelvében már szerepelni fog, hogy kötelező feladattá válik a keletkezett hulladék csökkentésére lépéseket tenni.
Úgyhogy nagyon kérem a többségi oldalt, hogy legyen úrrá a hatalmi gőgön, és ezt a szakmai szempontot legyen szíves mérlegelni, és kifejezni elkötelezettségét abban, hogy az innováció iránt is elkötelezett, és hajlandó a szabályozást ennek megfelelően korszerűsíteni.
Nagyon bízom abban, hogy ezek a javaslatok kellően megalapozottak ahhoz, hogy a többségi oldal belátással legyen, és a kedd délelőtti gazdasági bizottságban elhangzott kormányzati állásponttól eltérően ezt a végső szavazásig támogatásáról biztosítsa. Erre kérem a kormányoldalt.
Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
(3.20)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem