NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Távol áll tőlem, hogy Salamon László képviselő urat és bármely fideszes képviselőtársamat kioktassam, de arra azért (Dr. Józsa István: Azért megpróbálod!) felhívnám a figyelmét, hogy épp korábban az egyik fideszes képviselőtársuk nem is olyan régen, talán egy félórával ezelőtt Mile Lajos LMP-s képviselőtársunkat oktatta ki, hogy zsebre dugott kézzel ne beszéljen. Én azt gondolom, hogy képviselőtársam akkor tarthatná frakciószövetségi társának javaslatához magát, és akkor valóban nem zsebre tett kézzel kellene megmondania, hogy ön szerint milyen nézeteltérés van közöttünk.
Nincs nézeteltérés közöttünk. Én Gyüre Csabával nagyon sokszor beszélem meg a választójogi rendszerrel kapcsolatos elképzeléseinket, és teljesen egyetértünk. Az, hogy ő ezt esetleg nem német modellnek nevezte, teljesen mindegy, hívjuk, aminek akarjuk, nincs ennek még hivatalos neve, akár a bizottság találhatna is ennek nevet. Az előbb felszólalt politológus képviselőtársamnak nem is tetszik például akár frakción belül sem az a kifejezés, hogy arányos rendszernek, arányosító rendszernek nevezem ezt, amit mondtam; hogy még egyszer precízen idézzem magamat, az egyéni választókerületi rendszert listával arányosító számítási módról beszéltem.
(21.40)
Ez a német modell az én megfogalmazásom szerint, ez az, amit egyébként Karácsony Gergely is jónak tart, vele is konzultáltam már bizottsági ülésen kívül, hiszen egyikünk sem bizottsági tag természetesen. Viszont igenis ezt a rendszert jónak tartjuk, akárminek is hívjuk. Mi ezt egy igazságos rendszernek tartjuk, és ez azt jelenti, hogy igen, egyéni választókerületi rendszer is lenne, ahogy elmondtam még egyszer. Tehát lennének egyéni jelöltek továbbra is, hiszen személyekre szeretnének szavazni az emberek elvileg, aztán a választás mégis azt mutatja, hogy a pártlogo viszi az országgyűlési választásokon sajnos az eredményt. Viszont igenis egy listával, egy bonyolult számítási móddal, amit most nem kívánok itt bemutatni, talán képviselő úr ismeri is, mert van olyan tájékozott ezekben az európai választási rendszerekben... - de van olyan számítási mód, amivel meg lehet teremteni annak az alapját, hogy összességében a listákon kompenzáljuk az aránytalanságokat.
Köszönöm figyelmét.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem