BÖDECS BARNA

Teljes szövegű keresés

BÖDECS BARNA
BÖDECS BARNA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! (Folyamatos zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) A kormány a Nemzetvédelmi Egyetem, a Rendőrtiszti Főiskola és a Corvinus Egyetem közigazgatási karának összevonásával Nemzeti Közszolgálati Egyetemet kíván létrehozni. Sajtóértesülések szerint ezen a héten kerül a kormány elé az erről szóló előterjesztés, amely a Ludovika főépületét jelöli meg a 2012-ben megnyíló intézmény helyszínéül. Ha ez igaz, úgy az épületet tizenöt éve használó Természettudományi Múzeumnak, amely talán a legkorszerűbb, jelenleg is fejlesztés alatt álló múzeumunk, költöznie kell, ki tudja, hová és ki tudja, miből.
A Ludovika jelenleg is folyó rekonstrukciójának lényege épp az, hogy egy helyre kerüljön végre a kétszáz éves múzeum egész szervezete, gyűjteményei, kiállítóhelyei. Bár korántsem fejeződött be a rendszerváltást követően elindult és az eddigi kormányok által támogatott folyamat, megtörtént az ötszintes laktanyaépület állagmegóvása, a föld alatt tízezer négyzetméteren kétszintes raktár épült, ahol állandó hőmérsékletet, páratartalmat biztosítanak. Nincs ilyen nagyságú és minőségű múzeumi raktár idehaza.
A nulladik szinten épült fel a kiállítótér, a közforgalmi terek, előadótermek. A magasföldszinten 1995-ben az ásványtár és a kőzettár kapott helyet, az alagsorban DNS-laboratóriumot rendeztek be. Az 5 ezer négyzetméteres padláson embertani tár van. Az állandó kiállítás a szomszédos lovardában épült fel ’96-ban. 2007-ben akadt meg a folyamat, a Ludovika két emelete máig üres, ide költöznének a múzeum két másik épületében őrzött anyagok. Összesen 15 ezer négyzetméternyi raktárt, 8 ezer négyzetméter, zömében légkondicionált kiállítóteret, 1800 négyzetméter kutatószobát, labort és 850 négyzetméternyi irodát kellene elköltöztetni.
Vajon miért ezt az épületet nézte ki az állam erre a célra? Vajon mennyibe kerülne az intézmény elköltöztetése, egy másik méltó helyszín biztosítása az eddigi befektetés ismeretében? Tényleg arra van ma Magyarországnak szüksége, hogy egy eddigi áron 15-18 milliárd forintba került beruházást kidobjunk, és újabb 20 milliárdos befektetéssel talányos új helyszínre költöztessük e múzeumot?
Bár úgy tűnik, amire akarják, van pénz bőven. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes úr márciusban jelentette be, hogy Országos Vadászati Múzeum nyílik. A nyilvánosságra került tervek szerint a kiállítás Hatvanban nyílna meg, a Grassalkovich-kastély helyreállítása nyomán. Csak nem ide szeretnék költöztetni adott esetben a Természettudományi Múzeum anyagának egy részét vagy a Helikon Kastélymúzeum vadászati kiállítását? A Gyurcsány-kormány őrült kormányzatinegyed-projektjét követően az Orbán-kormánynak tényleg költséges egyetemi- és múzeuminegyed-projektekre van szüksége? És ha igen, úgy ezt mindenképpen meglévő értékeink veszélyeztetésével kell megvalósítani?
Várom szíves válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem