DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A tavaly beharangozott, illetve megígért forradalmi változásokat követően is azt láthatjuk, hogy a 2011-es év is sajnos az iskolabezárások éve, holott még a költségvetésben külön tételként is kitűzték célul azt, hogy kisiskolák újraindítására fognak elkölteni 300 millió forintot.
(18.20)
Nemhogy a kisiskolák újraindítására nem sikerült ezt a pénzt elkölteni, hanem még annál is több iskolát zárnak be idén, amire ez a keret elég lett volna. Tehát hogyha ezt a keretet teljes egészében felhasználta volna a kormányzat, még akkor sem beszélhetnénk 2011-ről úgy, mint az iskolák újraindításának az éve, hiszen ennél lényegesebben többet, több tucat iskolát zárnak be sajnos 2011-ben is, tehát semmilyen forradalmi változás nem történt.
A most bezárt iskolák újraindítása, amit a közoktatási törvény megalkotásával esetleg tervez a kormányzat, sokkal több pénzbe fog kerülni, mintha most sikerült volna megmenteni ezeket az iskolákat. Ráadásul a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy több tucat esetben az érintettek, a szülők feljelentést tettek az iskolabezárások törvénytelensége miatt, eljárási hibák megsértésének gyanúja miatt.
A költségvetési helyzetre sok esetben sajnos nem lehet hivatkozni, olyan óvodák, illetve iskolák bezárására is sor került, amelyeknek a fenntartása az adott város költségvetésének mindössze 1 százalékát tette volna ki, tehát nem jelent olyan mértékű megtakarítást, ami gazdaságilag indokolttá tenné egy-egy intézmény bezárását.
Ezekre a problémákra keres gyógyírt a Jobbik ezen javaslata, és én is kérem, hogy támogassák azt, annak a tárgysorozatba-vételét.
Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem