JÁVOR BENEDEK

Teljes szövegű keresés

JÁVOR BENEDEK
JÁVOR BENEDEK (LMP): Köszönöm, elnök úr. Kepli képviselő úr felvetéseire reagálva: egyetértek azzal, hogy a veszélyes hulladék illegális lerakása, elhelyezése és kezelése egy nagyon fontos probléma, amellyel szemben fel kell lépni hatékonyan, ugyanakkor azért arra szeretném felhívni a figyelmét, hogy a kolontári tragédiát egy jogszerűen, engedélyek alapján működő cég idézte elő, tehát attól, hogy egy adott cég vagy egy adott létesítmény engedélyek alapján működik, ez korántsem jelenti azt, hogy nyugodtak lehetünk a működése biztonsága felől. Éppen ezért szükséges, hogy az engedélyek alapján működő létesítmények felülvizsgálatára sor kerüljön. Ez a határozati javaslat ezt célozza.
Ezt követően természetesen abban egyetértünk - és ehhez az LMP támogatását is meg fogja kapni a Jobbik, ha ilyen tartalmú előterjesztéssel él -, hogy az illegális hulladéklerakással szemben, különös tekintettel a veszélyes hulladékok elhelyezésére, hatékony és erőteljes kormányzati, hatósági fellépés történjen meg. Ez a határozati javaslat egy szűkebb fókusszal fogalmazza meg a feladatokat, én ehhez kérem az önök támogatását.
Köszönöm. (Taps az LMP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem