KAUFER VIRÁG

Teljes szövegű keresés

KAUFER VIRÁG
KAUFER VIRÁG (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. A foglalkoztatási, szociális és rendészeti válság gyökereit nem az elmúlt egy évben kell keresnünk. Azt gondolom, hogy az MSZP fel kell vállalja az a felelősséget, ami ennek a válsághelyzetnek az előidézésében az ő 8 éves kormányzásuk alatt történt. Ennek ellenére csatlakoznék Scheiring Gábor képviselőtársamhoz, aki elmondta, hogy furcsa érzés fog el minket a javaslat olvasása során.
Nem gondoljuk hitelesnek ezt az önök részéről, ugyanakkor nagyon sok pontban tudjuk támogatni. Támogatni tudjuk azért is, mert jómagunk is előterjesztettünk már hasonló dolgokat. Én például kezdeményeztem azt, hogy a központi kormányzat vállaljon át a közmunka-finanszírozásból az önkormányzatoktól legalább 10 százalék részesedést; illetve májusban kezdeményezett népi kezdeményezésünknek része volt az, hogy állítsuk vissza 18 évre az iskolakötelezettség korhatárát. Úgyhogy mindenképpen támogatni tudjuk ezt az előterjesztést.
Nagyon fontosnak tartanám még a 15. pontot ebben a csomagban, amely a komplex kistérségi felzárkóztató programokról beszél, amely szintén élvezi az LMP támogatását. A kiskeresetűeket sújtó egykulcsos adóval kapcsolatosan pedig természetesen egyetértünk, mindig is egyetértettünk.
Bár a 8 év kormányzás, amit az MSZP maga mögött tudhat, nem teszi hitelessé ezt az előterjesztést, ennek ellenére azt gondolom, hogy a Fidesz-KDNP-koalíciónak lehetővé kéne tennie azt, hogy a javaslatcsomagot a Házban megtárgyaljuk, és szégyenteljesnek találom azt, ha leszavazzák.
Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem