NYAKÓ ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

NYAKÓ ISTVÁN
NYAKÓ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A Fidesz által meghirdetett gazdasági szabadságharc, illetve az adósság elleni háború csatamezőin már eddig is több százezer család vesztett nagyon sokat. A közfoglalkoztatás rendszerének szétverése, a devizahitelesek cserbenhagyása, az egykulcsos személyijövedelemadó-rendszer bevezetése azoktól kívánt újabb - nevezzük így - háborús erőfeszítéseket, akik eddig is - mondjuk így - a frontvonalon harcoltak.
A bérből és fizetésből élők, az alsó középosztály, a szegények és a nyomor szintjén élők menetelhetnek most is elöl, virtuális golyófogóként, mint már azt annyiszor tették a valóságban ennek az országnak a történelmében. Ismét tömegeknek kell fizetniük a nemzet nevében keveseknek. A kiváltságosok pedig - ahogy eddig is - jól fűtött otthonokban, jóllakottan, zsebüket államilag megtömve sajnálkozhatnak azon, hogy a világ és a háború milyen csúnya. (Felzúdulás a Fidesz padsoraiban.)
Persze, a maguk háborújának vannak szörnyű és még szörnyűbb hadszínterei. A legnagyobb megpróbáltatást elszenvedők földrajzilag jól behatárolható helyen küzdhetnek egyszerűen a túlélésért. A 33 leghátrányosabb helyzetű kistérségben élő honfitársainknak a nélkülözésből még inkább ki kell venniük a részüket. Itt egy-egy régióban tízezrével ízlelték meg az emberek a nemzeti együttműködésből rájuk eső részt. Az már egy évvel a 2010. évi választások után is jól látszik, hogy ez a rendszerváltás bizony nem hozta a többség számára a hozzá fűzött reményeket. Hogy az Orbán-rezsim így gondolta-e a rendszerváltást vagy az félresiklott, az a következő szavazáson kiderül.
Kérem az Országgyűlést, hogy a foglalkoztatási, szociális és rendészeti válság megelőzése, a térségi és romafelzárkóztatás elősegítése érdekében a társadalmi szolidaritás és összetartozás kifejezésének szándékával, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése érdekében a javaslatunkban szereplő haladéktalan intézkedések megtételére szólítsák fel a kormányt.
Kérem ezt azért is, mert a megteendő lépések minimálisan szükségesek ahhoz, hogy 2011-2012 hosszú és hideg tele után majd legyen még min dolgozni, ha az ország északkeleti része túléli ezt.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem