KORONDI MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

KORONDI MIKLÓS
KORONDI MIKLÓS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A dr. Gruber Attila képviselőtársam által készített és előterjesztett módosító javaslat lényegében az úgynevezett fémtörvényben túlzottan általánosan meghatározott fogalmak pontosítását célozza meg, miáltal a fogalommeghatározás alapján a törvény hatálya alá kerültek az autóbontó és a bontott autóalkatrész-kereskedelmi tevékenységet folytató vállalkozások is. Egyetértünk mi magunk is a törvény ez irányú módosításával.
Tekintettel arra, hogy a módosítás csak a gazdaság egyik szereplőjének szempontjából készül, és ennek képviseletét látja el, engedje meg a tisztelt Ház, hogy ismertessem a Jobbik képviselőcsoportjának a fémtörvénnyel és az ezzel kapcsolatos társadalmi viszonyokat átölelő teljes körű álláspontját.
Közismert, hogy Magyarország valósággal szenved az elterjedt társadalmi bűnözéstől, a fémtolvajlástól, hiszen az elkövetők mindenre tekintet nélkül, figyelmen kívül hagyva az információhordozók mai világban kiemelkedő fontosságát, a közlekedési viszonyok veszélyeztetésének hatásait, a kulturális történelmi nagyságaink tiszteletét, halottaink emlékezetének tiszteletét s a többi, megtámadják a védtelen fémvezetékeket, köztéri szobrokat, halotti emlékeinket, templomi kegytárgyainkat, kizárólag olcsó haszonszerzés érdekében. Nem törődve a következményekkel, hogy hosszú órákig nem közlekedhetnek a vonatok, ezrek késnek el a munkahelyükről, esetleg késnek a műtétekhez nélkülözhetetlen vérszállítmányok. Gondoljunk bele, hogy a globalizáció által ösztönzött, mondhatjuk, erőltetett internethasználat következtében egyre több komoly tevékenységre, például bankolásra, otthoni munkavégzésre kerül sor a neten, és akkor jön a primitív, és elvágja a kábeleket. Ezzel hetekre megszűnhet akár egy-két kerület teljes internetkapcsolata. Tessék összehasonlítani a kábel árát, az érte kapott filléreket a társadalomban okozott kárral! A fémlopáson belül is kiemelkedően sok bűneset történt a kötött pályás, elsősorban a vasúti kábelek eltulajdonítása terén.
Mindezekért a vasúti kábel átvágását szükségesnek tartottuk kiemelni a büntetőjog területén is az átlagos közlekedési bűncselekmények közül, ezért elkészítettük a Btk. módosítását is, hiszen a vasúti közlekedés az egyetlen, amely ilyen távolságban ki van téve a bűnözésnek, ekkora távolságból nem lehet eredményesen védelmezni, fontos tehát az általános, elrettentő megelőzése és a szankciók súlyosbítása. A Btk. módosítására tett javaslatunkkal egyidejűleg elkészítettük a fémtörvény több pontjának módosítását is. Más közlekedési ágazat ugyanis nincsen így kitéve a bűnözésnek, mint a kötött pályás közlekedés, logikus tehát a külön kezelése is. Még nem történt meg 1-2 méter autópálya-darab ellopása, pedig az is milliókba kerül.
Természetesen mi más pártoktól eltérően nem kívánjuk azt a látszatot kelteni minden vonatkozásban, hogy a fémtörvény avatott szakértői vagyunk, nem kívánjuk a szakmai apparátus helyett a törvényalkotás problémáit megoldani, azt azonban érzékeljük, hogy a jelenlegi szabályozás, a kiskapuk nyitva hagyása és egyéb szabályozási hiátusa okán nem tölti be feladatát, hiszen vígan folyik továbbra is a vasúti kábelek lopása. Tudjuk, hogy a szabályozás, a szigorú szankciók előírása még nem oldja meg a helyzetet, ehhez lényegesen intenzívebb és szigorúbb ellenőrzés felvonultatása is szükséges. A javaslatunk elsősorban a MÁV vonalain elkövetett cselekményekkel foglalkozik. A MÁV 7 ezer kilométeres pályahálózata mellett közel 50 ezer kilométernyi kábel található, amelyek állandó őrzése lehetetlen. A réz felvásárlási árának alakulása szerint pedig 2010-ben ismét erőteljes növekedésnek indult a kábellopások, rongálások száma, amely ez évben is töretlenül folytatódott. Ezek a cselekmények nyilvánvalóan önmagukban nemcsak rongálásnak, lopásnak, vagyon elleni károkozásnak minősülnek, hanem ezen túl a vasútüzem biztonságát is nagymértékben veszélyeztetik.
Az elektronikus vasúti jelző és biztosító berendezések a távközlési, valamint az erősáramú kábelek, a vasúti közlekedésben a vasúti pálya nélkülözhetetlen elemei, egyúttal az üzem- és forgalombiztos állapotban tartásuk a vasúti közlekedés biztonságának alapvető követelménye is.
Az elmúlt egy év tapasztalatai azt mutatják, hogy szükséges a hatályos fémtörvény módosítása, amelyhez javaslatunk irányai a következők. A jelenlegi szabályozásban elrejtett kiskapuk bezárása, bizonyos előírások szigorítása, az okozott károk fedezetére szolgáló biztosítékok felemelése, hogy a tényleges kártérítés fedezve legyen. Nem mondhatjuk, hogy a jelenlegi szabályozás betölti a feladatát, ha a bűnözés változatlanul, esetleg még intenzívebben folytatódik. Mint átlagállampolgár, nem hordjuk zsebünkben a bölcsek kövét, ezért a módosítások során nem is törekedtünk a szakmaiság csúcsát megdönteni, a tevékenységünk inkább a társadalom és a jogalkotó figyelmének felhívására irányult.
Mindenesetre elértük, hogy a jogalkotók és jogalkalmazók képviselői foglalkoztak az előterjesztésünkkel. Két alapvető csomópont tekintetében látjuk a kritikus gócokat. A fémeknek bárki által, tehát gyakorlatilag anonim módon történő, bárhonnan, tehát meg nem határozott helyen és időben történt begyűjtését nem lehet tovább folytatni, hiszen a fémtárgyak, a szobrok nem teremnek a mezőkön, nem nőnek erdőben, szükséges tehát ennek a konkrét adatait regisztrálva ezt a kiskaput bezárni. A VPOP-val és a minisztériummal folytatott tárgyaláson kiderült, hogy az érintett hatóságok is nagyon fontosnak tartják ezt a kérdést, azonban az anonimitás megszüntetésére tett azon javaslatunkat, hogy a kereskedő köteles lenne a gyűjtő igazolványát lemásolni és őrizni, nem fogadták el személyiségi jogvédelem miatt. Ez az előírás már szerepelt a törvény végrehajtására készült kormányrendeletben, azonban az adatvédelmi biztos felhívására törlésre került.
A mondanivaló szempontjából nem a leglényegesebb kérdés az adatvédelem, megjegyezzük azonban, hogy ezen előírás csak a bűnözők védelmét segíti elő, hiszen számtalan helyen lemásolják okmányainkat, rögzítik kényes adatainkat, legyen az ügyvédi iroda, bank, repülőjegy-vásárlás s a többi. Tudomásom szerint a szabadság hazájába, az Amerikai Egyesült Államokba úgy lehet eljutni, ha a repülőgép európai felszállása előtt elküldik az utasok okiratainak másolatait. Isten mentsen, hogy az utas barna bőrű és szakállas legyen, mert akkor visszatérítenék még a gépet is.
A VPOP-val és a minisztériummal folytatott közös megbeszélésen részt vevő felek között egyezségféle is létrejött, hogy a begyűjtők, az úgynevezett lomizók kaphatnának regisztrációs jogot és kötelezettséget a felelősség megerősítése céljából, ezzel mintegy az állam által elismert foglalkoztatási jogviszony is létrejöhetne, ami a gyakorlatban jelenleg is fennáll, és később, a járulékoknak a kereskedő által történő befizetésével legalizálásra kerülhetne. Indokaink között szerepel az a ma is meglévő gyakorlat, amely szerint a hatóságok a rendes adófizető állampolgárokat ellenőrzik, zaklatják állandóan, azokat, akiknek bejelentett adószámuk, vállalkozásuk van; az illegális jövedelmeket nem, hiszen a sötét, fóliázott üvegű Mercedes, BMW típusú személygépjárműben ülő “munkásembereket”, a prostitúcióban utazó társas vállalkozókat ellenőrizni sem merik, nem hogy megkérdeznék tőlük, hogy miből telik a csudás építésű házaikra, és hogy miért nem fizetnek adót például a tevékenységük után.
(2.50)
Javasoltuk a vasúti fémalkatrészek felismerése érdekében a következő fogalom rögzítését: ha a fémkereskedő észleli, hogy számára jogellenesen szerzett fémkereskedelmi engedélyköteles anyagot ajánlottak fel megvételre, erről a fémkereskedelmi hatóságot haladéktalanul értesíteni köteles. Nyilvánvalóan nem képezheti a begyűjtő jogszerű tulajdonát a köztéri közlekedési táblák, a képzőművészeti alkotások vagy ezek részei, darabjai, a közüzemi vállalkozások eszközei, sorompók, fénysorompók, az azokhoz tartozó világítóberendezések, akkumulátorok, az elektromos berendezések betápláló kábelei vagy vezetékei, egyéb felszerelések, vasúti villamos felsővezetékek darabjai vagy tartozékok, a közterületen elhelyezett egyéb műtárgyak, berendezések, hőtávvezetékek, trafóházak, elektromos elosztószekrények, postai kábelek fémburkolatai vagy alkatrészei.
Másik kritikus pont a fémkereskedő működési területén található. Ennél szükségesnek tartjuk a magánszerződés alapján működő harmadik személyek lehetőségeinek megszüntetését: ne legyen kereskedő, ha nincsen telephelye. A módosításunk tehát megszüntetné a telephely nélküli kereskedelmet, mert a vásárolt fém tárolása feltételezi a telephelyen történő raktározását. A javaslat a hatályos törvény előírásainak polgári szerződéssel történő kijátszásának elkerülése érdekében megszünteti az engedély nélküli személy anyagainak tárolását, feldolgozását vagy egyéb felhasználását is. Javasoltuk továbbá a büntető jellegű szankciók megerősítését és egységesítését, hiszen szankciókat maga a törvény is előír, de a kormányrendelet is. A leghatásosabb szankció a fémkereskedelmi engedély megszüntetése lehetne. Természetesen a jogi szabályozás mellett sokkal eredményesebb ellenőrzésre és gyors büntetésre lenne szükség, az illegális olvasztóműhelyek, fémfeldolgozók bezárására, a szomszédos országokba történő átcsempészés megakadályozására.
Annak ellenére, hogy a jelenlegi törvénymódosítást a Jobbik-frakció elfogadásra javasolja, kérjük a kormányt, hogy a fémtörvénnyel és a Btk.-val kapcsolatos, általunk leszabályozott módosítási javaslatokat szíveskedjen mielőbb tárgysorozatba venni, hogy elejét vehessük végre a terrorcselekménynek is nevezhető kábellopásoknak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem